Az SD Eibar a modern spanyol futball egyik legkülönlegesebb története. Egy baszkföldi kisváros, a mindössze körülbelül 27 000 lakosú Eibar csapata olyan bravúrt vitt véghez, amelyre korábban alig akadt példa: a harmadosztályból indulva jutott fel a La Ligába, majd ott nemcsak megjelent, hanem tartósan meg is tudott kapaszkodni. A klubot 1940-ben alapították, stadionja, az Ipurua, mindössze nagyjából 6300 férőhelyes, ami a spanyol élvonal egyik legkisebb arénája volt. Mérete és erőforrásai alapján az Eibar minden szempontból „kiscsapatnak” számít, mégis évekig a világ egyik legerősebb bajnokságában szerepelt.

A felemelkedés alapja a közösségi szemlélet és a szolidaritási modell volt. Az Eibar nem dúsgazdag tulajdonosokra vagy globális márkára épített, hanem a szurkolókra, a helyi vállalkozásokra és arra az elvre, hogy csak annyit költenek, amennyit valóban megengedhetnek maguknak. A csapat a Tercera Divisiónból, majd a Segunda División B-ből jutott feljebb, végül egymást követő feljutásokkal története során először elérte a La Ligát. Ez már önmagában is történelmi tett volt egy ilyen méretű klubtól.

A siker titka

A fordulópont a 2012-es év volt, amikor a klub súlyos anyagi gondokkal küzdött. Akkoriban még a harmadosztályban szerepeltek, pénzük alig volt, és olyan döntést is meg kellett hozniuk, mint az utánpótláscsapat megszüntetése. Ekkor került válaszút elé a fiatal Ander Capa is, aki választhatott: új klubot keres, vagy marad, és megpróbál bekerülni a felnőttek közé. A klub jelezte neki, hogy számítanak rá, ő pedig maradt. Utólag kiderült, hogy ez volt élete legjobb döntése. Az Eibar ugyanis rövidesen elképesztő menetelésbe kezdett, és két egymást követő feljutással elérte a spanyol élvonalat.

Fortuna kegyeltjei

Az első La Liga idény előtt azonban úgy tűnt, a történet véget ér, mielőtt igazán elkezdődhetne. Az új pénzügyi szabályozás miatt a klubnak 1,7 millió eurónyi alaptőkét kellett volna előteremtenie, különben visszasorolják. Ez az összeg elérhetetlennek tűnt, ám ekkor indult el a „Defend Eibar” közösségi részvénykibocsátási kampány. A futballvilág meglepő összefogással reagált: szurkolók ezrei, sőt olyan ismert játékosok is támogatták az ügyet, mint Xabi Alonso, aki korábban kölcsönben már játszott a klubnál. A szükséges pénzt jóval a határidő előtt sikerült összegyűjteni, és az Eibar története újabb fejezethez érkezett.

A csapat első La Liga-idénye ugyan 18. helyezéssel zárult, ami kiesést jelentett volna, ám a sors ezúttal is melléjük állt: az Elchét pénzügyi szabálytalanságok miatt visszasorolták, így az Eibar maradhatott. A klub élt a lehetőséggel, és a következő idényekben már biztos középcsapattá vált, sőt időnként a tabella felső felében is megjelent. Olyan eredményekkel hívták fel magukra a figyelmet, mint döntetlen a Real Madrid ellen a Bernabéuban, vagy győzelmek a Real Sociedad, a Villarreal és a Valencia ellen.

Az Eibar játékospolitikája végig hű maradt a realitásokhoz. A keret nagyrészt fiatalokból, szabadon igazolható játékosokból és kölcsönjátékosokból állt, sokan nulla euróért érkeztek. Bár idővel több pénz állt rendelkezésre, a költséghatékony működés megmaradt. A csapat ereje nem a sztárokban, hanem az összetartásban rejlett. José Luis Mendilibar vezetőedző intenzív, agresszív játékstílust alakított ki, miközben a klub megőrizte közvetlen kapcsolatát a szurkolókkal és a várossal. Nem volt ritka, hogy a játékosok a meccsek után gyalog mentek haza, ugyanúgy élve Eibar utcáin, mint a helyiek.

A pénzügyi különbségek ennek ellenére óriásiak voltak. Miközben a Real Madrid egyetlen játékosra akár az Eibar teljes éves költségvetésének többszörösét is elkölthette, addig az Ipurua stadion befogadóképessége még a Bernabéu lelátóinak egy részét sem töltené meg. Az Eibar szezonra szánt büdzséje nagyjából megegyezett azzal az összeggel, amit Lionel Messi egy év alatt fizetésként megkeresett. Mindezek ellenére a klub adósságmentesen működött, és a La Liga vezetése is példaként hivatkozott rájuk, mint „modellklubra”. Modell ide vagy oda, kiesésük óta küzdenek a feljutásért, de úgy néz ki a szerencse se állhat örökké mellettük, és idővel a költségvetés megszabja a plafont számukra, ami a Segunda (bár ez nekik így is hatalmas érdem!).

A történet így nem csupán sport-, hanem társadalmi szempontból is különleges. Az Eibar bebizonyította, hogy a modern futballban, a pénzügyi egyenlőtlenségek ellenére is van helye az alulról jövő csodáknak. Egy kisváros csapata, amely tisztában van a saját korlátaival, mégis képes volt Európa egyik legerősebb bajnokságában megvetni a lábát. Az SD Eibar története arról szól, hogy közösséggel, fegyelemmel és hittel a „lehetetlen” is elérhetővé válhat.

Füstös András