A baszk válogatott első meccsét 1937 április 26-án játszotta Párizsban, pont azon a napon, amikor Gernikát a földig bombázták, majd gyorsan a Franco-rezsim alatt be is tiltották. Így hosszú volt az út, mely az 1979 augusztus 16-án a San Mamésben az ír bajnokság legjobb tizenegye ellen lejátszott meccshez vezetett.

A kárhozat évei

Az Euskal Selekzio-t eredetileg 1937-ben, a spanyol polgárháború csúcspontján hozták létre, többek között, a baszk elnök, Antonio Aguirre kezdeményezésére, aki az 1920-as években az Athletic Bilbao játékosa volt. A válogatott célja az volt, hogy beutazza a világot, ellensúlyozza a fasiszta propagandát, és beszámoljon a baszk nép szenvedéseiről. Ennek jegyében 1937 áprilisában az Euzkal Selekzioa, a baszk nemzeti zászló piros, fehér és zöld színeibe öltözve, kimerítő nemzetközi turnéra indult, amelynek során Franciaországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Norvégiában, Dániában, a Szovjetunióban, Mexikóban, Kubában, Argentínában és Chilében játszottak mérkőzéseket.

A csapat első mérkőzését a turné során a Racing Club Paris ellen 1937. április 26-án játszotta, azon a napon, amikor a német Condor Légió lebombázta Gernikát, több mint 1500 ember halálát okozva és a települést romba döntve. A csapat ezután a turné során adományokat gyűjtött azoknak a baszk menekült gyerekeknek, akik a bombázást követően kénytelenek voltak elhagyni az országot.

1939-re véget ért a polgárháború, és kezdetét vette egy közel 40 évig tartó diktatúra. A diktatúra első éveiben Franco célja a hatalom megszilárdítása és egy egységes „spanyol nemzet” megteremtése volt, ezzel eltiporva a baszkok függetlenségi törekvéseit. Baszkföldön ez azt jelentette, hogy betiltották a baszk nyelv, az euskera nyilvános használatát és iskolai oktatását; elnyomták a baszk kulturális egyesületeket és nyelvi kiadványokat; rendeletet hoztak, amely előírta az összes baszk név spanyol fordításban történő bejegyzését a polgári nyilvántartásokba, valamint az euskera nyelvű sírfeliratok eltávolítását. A baszk nemzeti zászló, az Ikurriña nyilvános használatát szintén megtiltották. Így lett az Athletic Club nevéből Athletic Bilbao is, és így lett a Selekzioa betiltva 1975-ig.

Életjelek és az ETA

1979-ben az Euskal Selekzioa újjáalakult, és kapcsolatba léptek az Ír ligával, hogy küldjön egy csapatot Bilbaóba. Az invitálást elfogadták, és megállapodtak abban, hogy a bajnokság legjobbjaiból felállított gála csapatot küldenek mérkőzést játszani augusztusban a San Mamés stadionba. Ezután az ír csapat Sevillába utazott volna egy kétmeccses tornára. Azonban az invitálás elfogadását némi vita övezte, és az ír sajtó egyes képviselői „nagyfokú ostobaságnak” minősítették a vállalkozást. Peter Byrne, az Irish Times sportújságírója bírálta a döntést, mivel a liga korábban már elkötelezte magát egy előszezonbeli barátságos mérkőzésre az angol bajnok Liverpool ellen, miközben a bajnok Dundalk a hónap végén a Linfield elleni BEK-mérkőzésre készült. Mivel Johnny Giles készítette fel az Ír gála csapatot a Liverpool elleni találkozóra, eredetileg az volt a terv, hogy a Dundalk menedzsere, Jim McLaughlin irányítja majd az úgynevezett „B” válogatottat a baszkföldi túrán. A Dundalk azonban nem volt hajlandó elengedni sem McLaughlint, sem egyetlen játékosát a túrára, így végül a Bohemians menedzsere, Billy Young kapta meg a feladatot. A nehézségek ellenére Young érdemeket szerzett azzal, hogy egy olyan csapatot állított össze, amely tapasztalt játékosokat és fiatalokat vegyített, és amelyben négy teljes értékű válogatott játékos is helyet kapott.

A baszk válogatottat közösen irányította Jesús Garay és Andoni Elizondo, akik hosszú és sikeres pályafutást tudhattak maguk mögött a két nagy baszk klub, az Athletic Bilbao, illetve a Real Sociedad színeiben. Egy erős keretet állítottak össze, amelynek játékosai elsősorban korábbi klubjaikból kerültek ki. Az egyik másik baszk klub, az Osasuna, azonban megtagadta játékosainak részvételét, arra hivatkozva, hogy nem kíván részt venni az általa „politikai színtérnek” nevezett eseményen (az úgynevezett demokratikus átmenet évei 1975-’79 között zajlottak, többen is ezt a meccset nevezik a foci világában az átalakulás utolsó eseményének). Politikailag ez egy mélyen vitatott folyamat volt, amely magában foglalta egy új alkotmány megalkotását, valamint az állam nemzetiségei és régiói számára javasolt autonómiastatútumok kidolgozását. Az új alkotmány azonban a spanyol nemzet felbonthatatlan egységére, minden spanyol közös és oszthatatlan hazájára épült, amit a Baszkföldön sokan elutasítottak, mivel a folyamat messze elmaradt a teljes függetlenség elérésétől.

Az ellenállás az ETA (Euskadi Ta Askatasuna – Baszkföld és Szabadság) nevű fegyveres szervezet akcióinak fokozódásában nyilvánult meg. Az ETA-t 1959-ben alapították, és 1974-re két különálló szervezetre szakadt. Bár mindkét szárny elkötelezett maradt a fegyveres harc mellett, az ETApm (politikai-katonai irányzat) a tömegbázis kiépítését egy egységes politikai és katonai stratégia révén kívánta megvalósítani, míg az ETAm (katonai irányzat) továbbra is különálló, illegális fegyveres szervezetként akart működni.

A politikai folyamatokba nem mennék bele mélyen, de a véres cselekményekre ékes példaként szolgáljon Hortiguela halála, valamint a Lemoniz elleni menet: Az ETAm 1979-es újévi közleményében bejelentette, hogy kampányt indít a spanyol katonai vezetés ellen. Néhány nappal később a szervezet lelőtte Madrid katonai kormányzóját. Május 25-én az ETA történetének egyik legmerészebb támadását hajtotta végre: egy nappal a Spanyol Fegyveres Erők Napja előtt rajtaütöttek egy autón, amely a spanyol hadsereg madridi főparancsnoksága felé tartott, és megölték az összes utasát egy tábornokot, két ezredest és a katonai sofőrjüket. A halálos áldozatok között volt Gómez Hortiguela tábornok is, akit Franco kitüntetett a polgárháborús szolgálataiért, és ő volt a legmagasabb rangú katonatiszt, akit az ETA valaha megölt. A támadást az Irish Press „időszerűnek, megtervezettnek és tisztán végrehajtottnak” nevezte. Az akció következtében lefújták a Fegyveres Erők Napjának rendezvényeit. A temetés napján, amelyen a résztvevők fasiszta karlendítéssel tisztelegtek, Franco nevét skandálták, és katonai diktatúrát követeltek, bomba robbant egy madridi kávézóban, amelyet gyakran látogattak a fasiszta Új Erő Párt tagjai; a párt központja a közelben volt. A robbanás nyolc ember halálát okozta.
1979. augusztus 12-én több mint 30 000 ember vonult fel a tervezett atomerőmű helyszínéhez Lemonizba, egy Bilbao-tól mintegy 40 kilométerre északra fekvő tengerparti városba, az erőmű bezárását követelve. Azon a nyáron korábban egy 24 éves, San Sebastián-i fiatal nőt, Gladis del Estal Terrenót egy Guardia Civil tag lelőtte egy navarrai tüntetésen, amely szintén a lemonizi atomerőmű ellen irányult. A gyilkosságot követően komoly zavargások törtek ki a baszkföldi fővárosokban, és a következő héten az ETAm bombát helyezett el a lemonizi erőmű építkezésén, amelynek során megölték az egyik munkást. Az atomerőmű építését végül 1984-ben véglegesen feladták.

A meccs, ami visszaadta a baszkok identitását

Mivel a politikai feszültség jelentősen emelkedett, nem volt meglepő, hogy egy ilyen fontos történelmi esemény erős politikai elemet is hordozott magában. Maga a mérkőzés azért szerveződött, hogy pénzt gyűjtsenek a Bai Euskarari („Igen az euskera nyelvre”) kampány számára, amely a baszk nyelv népszerűsítését tűzte ki célul. Negyvenezer szurkoló zsúfolódott be a San Mamés stadionba, ahol karneváli hangulat uralkodott. A baszk nemzeti válogatott túlélő tagjait, akik az 1930-as években bejárták a világot, hogy pénzt gyűjtsenek a Gernika bombázása utáni menekült gyerekeknek, a mérkőzés előtt bemutatták a közönségnek, a szurkolókat pedig hagyományos baszk zene és tánc szórakoztatta. A mérkőzést az 1936–’39-es polgárháborús csapat két túlélő tagja indította el. Azonban a tervek, hogy elénekeljék a baszk himnuszt, a Gernikako Arbola („A Gernikai fa”) című dalt, amelyet kifejezetten erre az alkalomra választottak, meghiúsultak, mivel Bizkaia tartomány kormányzója betiltotta a dal lejátszását. A déli Baszkföld négy tartományi székhelyének polgármesterei, akik a VIP-páholyban foglaltak helyet, undorodva elhagyták azt, és a stadion más részén foglaltak helyet.

Az egész stadionban élénk, feszültséggel teli hangulat uralkodott. Az Ikurriña jól láthatóan végig jelen volt, és gyakran hangzottak el skandálások, amelyek amnesztiát követeltek a baszk politikai foglyok számára, illetve függetlenséget Baszkföldnek. Beszámolók szerint a mérkőzés legnagyobb ovációját José Ángel Iribar kapta, az Athletic Bilbao legendás kapusa és csapatkapitánya. Iribar, aki a baszk függetlenséget támogató baloldali politikai párt, a Herri Batasuna alapító tagja volt, baszk legendává vált, amikor 1977-ben az Athletic csapatkapitányaként (a Real Sociedad csapatkapitányával együtt) a tilalom alatt álló Ikurriñát vitte be a pályára egy derbi mérkőzésen a két baszk klub között. Amikor Iribart az első félidő végén lecserélték, az egész stadionban azt skandálták: „Como Iribar, no hay ninguno. Iribar, Iribar, conjonudo” („Iribarból csak egy van. Iribar, Iribar, ő az igazi”).

Az Euskal Selekzioa magabiztosan nyerte a mérkőzést 4-1-re. Az ír csapat egyetlen gólját a 17 éves Ronnie Whelan szerezte, aki a mérkőzés után hazatérve elhagyta korábbi klubját, a Home Farmot, és szerződést írt alá a Liverpoolhoz, ahol rendkívül sikeres karriert futott be: hat angol első osztályú bajnoki címet és egy Európa-kupát nyert. A mérkőzés után José Ángel Iribar, a baszk csapat kapitánya átvette a trófeát, és becslések szerint akár 10 millió pesetát is összegyűjtöttek a Bai Euskarari kampány javára.

Felhasznált források:

https://medium.com/@stewreddin/bilbao-1979-in-the-midst-of-conflict-a-historic-football-match-between-the-basque-country-and-bc5d82d1a57f (utolsó elérés: 2025.07.19.)

Füstös András