A nyári költések kapcsán mindenkinek nagy elvárásai voltak a matracos csapat irányába, de én már akkor nyugalomra intettem az embereket, mondván, hogy a 2026/27-es szezonra várom a csapat tetőzését. Az 5-1-es Villarreal elleni vereség után mégis indulatos vélemények tömkelegét látni az interneten. Ebben szeretnék rendet tenni.

Identitás válság egy korrekt szezon alatt

Jó szezon volt? A kupában és a BL-ben igen. A LaLigában? Nem. De mégis miben keresendő a fő probléma: egyértelműen abban, amiben az Atlético évekig Európa legjobbja volt: idén 44 gólt kaptak a bajnokságban, ez a legtöbb Simeone regnálása alatt, és ez egy fontos problémára mutat rá: a matracosok identitás válságba kerültek: a jött játékosok profilja inkább a támadó foci irányába viszik el a csapatot, de egy párharc vagy mérkőzés során előnyben ezt eldobva újra a védekezést veszik elő.

Az „igen” mellett szóló érvek:
A Bajnokok Ligája elődöntőbe jutás olyan eredmény, amit csak nagyon kevés klub ér el. Idegenben legyőzni a Barcelonát, 5–2-re szétszedni a Tottenhamet, majd a későbbi döntős Arsenalt a végsőkig szorongatni valódi teljesítmény. A Copa del Rey döntőbe jutás pedig újabb bizonyítéka annak, hogy ez egy versenyképes és jól szervezett csapat volt.

A „nem” mellett szóló érvek:
A LaLigában a 3. helyről a 4.-re visszacsúszni, lemaradni a teljes bajnoki hajszáról, majd tizenegyesekkel elveszíteni a Copa del Rey-döntőt keserű szájízt hagy maga után. Ez egy olyan keret volt, amelyre több mint 240 millió eurót költöttek, ezzel együtt pedig az elvárások szintje is jelentősen megemelkedett.

A legigazságosabb értékelés:
A 2025/26-os Atlético Madrid egy átmeneti állapotban lévő csapat volt: jelentősen átalakított kerettel, amely minden várakozás ellenére mély menetelést produkált Európában, miközben hazai fronton kissé hullámzó teljesítményt nyújtott. Egy ilyen ambíciókkal rendelkező klub számára ez a szezon inkább a „ígéretes, de befejezetlen” kategóriába sorolható. Simeone csapata időnként megmutatta a benne rejlő zsenialitást, de a trófeás szekrény végül üres maradt.

Az alapok ugyanakkor erősebbnek tűnnek, mint amit a végső tabella sugall. Ha a keret 2026/27-re teljesen összeérik, akkor erre a szezonra könnyen lehet majd úgy visszatekinteni, mint valami nagyobb dolog első építőkövére.

A személyes meglátásaim

A 44 kapott LaLiga gól különösen súlyos adat, mert Simeone korszakát gyakorlatilag a defenzív stabilitás definiálta. Az Atlético hosszú éveken keresztül rendre a liga legkevesebb gólt kapó csapatai közé tartozott, a „Simeone-fal” pedig a klub identitásának része lett. Ehhez képest a mostani idényben a csapat szétesőbbnek, nyíltabbnak és átmenetekben sebezhetőbbnek tűnt. Több elemzés is kiemelte, hogy az idegenbeli forma és a védekezési struktúra volt a szezon legnagyobb problémája. Ezt az ingatagságot az offenzívabbá válás se tudta feledtetni, mivel 2024 nyarán a klub gyakorlatilag „all-in” módba kapcsolt:

• Julián Álvarez
• Conor Gallagher
• Robin Le Normand
• Alexander Sørloth

Ezen játékosok érkezése azt jelezte, hogy a vezetőség azonnali szintlépést vár. Több forrás szerint az Atlético azért költött ilyen agresszívan, mert úgy érezte, leszakadt a Real Madridtól és az európai elittől. Itt érdekes lehet még egy aspektust megfigyelni: nem fiatal tehetségek jöttek, hanem idősebb, a jelenlegi legjobb időszakjukban lévő játékosok, melyek az azonnali trófeaszerzést is a vezetőség céljainak tudhatta. Simeone pályafutásának legdrágább kerete állt rendelkezésére, mégsem tudta visszaépíteni azt a stabilitást, ami korábban kisebb költségvetésből is működött.

A következő megfigyelésem a taktikai identitás elvesztése. Az Atlético az elmúlt években fokozatosan próbált modernebb, labdásabb, támadóbb csapattá válni, de ezzel párhuzamosan elveszítette a klasszikus Simeone-csapat legfontosabb tulajdonságait:

• kompakt blokk
• kontrollált átmenetek
• könyörtelen területvédekezés
• minimális hibaszám

Az Atlético már nem elit védekező csapatként működött, viszont nem is volt domináns támadóóriás. Ez a „köztes állapot” sok mérkőzésen visszaköszönt.

Nagyon erős gondolat lehet az is, hogy az Atlético paradox módon akkor nézett ki a legjobban, amikor topcsapatok ellen visszatért a régi Simeone-futballhoz:

• mély blokk
• kevés labdabirtoklás
• gyors átmenetek

Viszont amikor dominálnia kellett volna kisebb csapatok ellen, rendszeresen elveszítette a kontrollt.

A BL- és Copa-szereplést árnyaltabban érdemes kezelni. Mert miközben a LaLiga szezon csalódást keltő volt, az Atlético kupákban még mindig versenyképesnek bizonyult: Ez arra utalhat, hogy Simeone továbbra is elit edzőként tudott felkészülni a két, illetve egy meccses párharcokra, de már nem feltétlenül képes 38 fordulón keresztül fenntartani a stabilitást.

És akkor beszéljünk arról, ami miatt szerintem Simeone igenis ludas. A támadójáték egyéni megoldásokra való kényszerülése. Ugyanis paradox módon a szezon első felében Julián Álvarez eltűnése lévén a már csereként funkcionáló Griezmannra kényszerült az Atlético, valamint a szurkolóik által is egyre utáltabb Sørloth megoldásaira, aki szépen termelt azért idén is. Ez rövid távon működött (ősszel szép hosszú győzelmi sorozatot tudtak felhalmozni), de rendszerszinten nem oldotta meg a csapat problémáit. Több elemzés szerint a keret támadóoldalon erősödött, miközben a szerkezeti problémák megmaradtak.

És ami megbocsáthatatlan: Baena kinyírása. A korlátozott percek, a korai lehozatalok, a középre tolások, vagy a vonal mellé tolás totálisan megölte Európa legveszélyesebb középpályásának játékát. Ezen mindenképpen változtatni kell jövőre, ugyanis szerintem a kulcs ott van Simeone kezében, csak rossz záron próbálkozik vele.

Összegzés

Ez nem feltétlenül Simeone legrosszabb szezonja eredményekben, hanem talán az első olyan idény, amikor az Atlético már nem hasonlított igazán Simeone Atléticojára. A 44 kapott gól önmagában statisztika. Az igazi probléma az, hogy az Atlético elvesztette azt az identitást, amely egy évtizeden át Európa egyik legnehezebben legyőzhető csapatává tette.

Füstös András