„Més que un club” a diktatúrában – Az FC Barcelona harca Franco ellen

Amikor 1936 nyarán kitört a spanyol polgárháború, a politika már régóta beszivárgott a futball világába is. Az FC Barcelona ekkor már nemcsak egy sikeres labdarúgóklub volt, hanem a katalán kulturális és politikai öntudat egyik bástyája. Ez a szerep a következő évtizedekben, Franco tábornok diktatúrájának évei alatt,súlyos következményekkel járt.

Egy elnök mártírhalála

Az FC Barcelona első és legdrámaibb véráldozata Josep Sunyol volt. 1935-ben lett az FC Barcelona elnöke, és erősen elkötelezett volt a köztársasági eszmék és a katalán autonómia iránt. Egyben parlamenti képviselőként is tevékenykedett a baloldali Esquerra Republicana színeiben. A a klub progresszív, republikánus érzelmű elnökét, aki egy katalán politikai küldöttséggel 1936 augusztusában Madrid felé utazott érte el a végzete. Mivel tévedésből olyan területre tévedtek, amelyet már a puccsista, franquista csapatok ellenőriztek, Sunyolt a helyszínen agyonlőtték. Halála nem csak a klub, hanem az egész katalán politikai elit számára mély sebet jelentett. Az FC Barcelona azóta is mártírként tiszteli őt.

Represszió és megalázás

A Franco-rezsim győzelmét követően a klub azonnal a központi hatalom célkeresztjébe került. Megfosztották eredeti katalán nevétől (Futbol Club Barcelona helyett Club de Fútbol Barcelona nevet kellett használni), a címerből eltávolították a katalán zászlót (a la senyerát), és a katalán nyelv használatát a stadionban is betiltották. A klub vezetőségét megszállták a rezsimhez hű emberekkel: a franchise-ideológiát képviselő Enrique Piñeyro lett a klub új elnöke. Egy franquista nemesi családból származó spanyol arisztokrata volt, aki 1940 és 1943 között volt az FC Barcelona elnöke, közvetlenül a polgárháború után. Franco közvetlenül nevezte ki őt, így a klub irányítását ekkor a központi hatalom befolyása alá vonták. Bár Piñeyro később segítette a klub stabilizálását, elnöksége alatt jelentős visszalépések történtek a katalán identitás és önrendelkezés terén, többek között az említett klub nevének lefordítása spanyolra és a címer katalán elemeinek eltávolítása is hozzá köthetőek.

1943-ban a Copa del Generalísimo (a Király-kupa franquista megfelelője) elődöntőjében a Barça 3–0-ra nyert az első meccsen a Real Madrid ellen. A visszavágó előtt azonban a játékosokat rendőri jelenlét mellett „motiválták” Madridban. A visszavágó 11–1-es madridi győzelemmel zárult, egy szégyenfolt, amelyet sokan a rezsim által kikényszerített sportdiktátumnak tartanak. Az eredményt a mai napig megkérdőjelezik, főleg a karhatalmi megfélemlítés miatt.

Az 1950-es évek: Visszafogott ellenállás és építkezés

A klub tovább működött, de a Franco-éra korlátozásai közt. A Camp Nou stadion építését 1954-ben kezdték meg, és 1957-ben nyitották meg, a létesítmény katalán összefogásból született meg, és a hatalom részéről is egyfajta gesztusnak számított, hiszen a futball nacionalista „feszültséglevezetőként” szolgált.

Az 1950-es évek végén és az 1960-as években a klub elkezdett lassan visszatérni kulturális gyökereihez. Bár még mindig csak korlátozottan használhatták a katalán nyelvet, a szurkolók már egyre bátrabban kiáltották: „Visca el Barça!” – ami nemcsak sportolói biztatás, hanem politikai állásfoglalás is volt.

1968: „Més que un club” – politikai deklaráció a diktatúra ellen

Agustí Montal i Costa, a klub elnöke 1969-től kezdve fokozatosan visszavezette a katalán nyelvet és szimbólumokat a klub mindennapjaiba. Már 1968-ban, a Camp Nou tízéves évfordulóján az FC Barcelona hivatalosan is deklarálta, hogy több mint egy klub: „Més que un club”. Montal bátran vállalta az ellenállást a központosított madridi hatalommal szemben, és kiállt a kulturális sokszínűségért, és 1977-ig vezette is a klubot.

Ekkortól kezdve a stadionban folyamatosan zajlott a csendes ellenállás. A meccsekre nem csupán a játék, hanem a kollektív identitás kifejezése miatt jártak a szurkolók. A klub működése és közössége a peremvidéki (periférikus) Spanyolország politikai ellenállásának jelképévé vált, ahogy azt a Georgetown Journal of International Affairs is elemzi: a centrum (Madrid) és periféria (Katalónia) közötti törésvonal különösen látványosan tükröződött a Real Madrid–Barcelona párharcokban.

1975–1977: Franco halála és a visszatérés a gyökerekhez

1975. november 20-án meghalt Francisco Franco, és a klub azonnal elindult a katalán identitás teljes visszaépítése felé. 1977-ben Josep Tarradellas, az első demokratikusan visszatérő katalán elnök, ünnepélyesen ellátogatott a Camp Nouba, ezzel a gesztussal ismerte el, hogy a klub kulcsszerepet játszott a katalán kulturális identitás megőrzésében.

Az FC Barcelona újra visszanyerte eredeti nevét, a katalán zászló visszakerült a címerbe, és a katalán nyelv hivatalossá vált a klub kommunikációjában. A klub tehát nem csupán túlélte a diktatúrát, de aktív szerepet játszott a demokratizálódásban is. A történet teljes kronológiája a klub hivatalos oldalán is olvasható.

A futball mint politikai ellenállás terepe

A Franco-diktatúra alatt az FC Barcelona nem pusztán egy sportklub volt. Egy mártír elnököt gyászolt, elviselte a nyelvi és szimbolikus elnyomást, megalázó vereségeket, rendőri fenyegetést, mégis megmaradt a katalán öntudat egyik utolsó nyilvános terének. A Camp Nouban nem csak gólok estek, hanem üzenetek születtek. A Més que un club jelszó valódi jelentést nyert: ellenállás, túlélés és a szabadság utáni vágy szimbólumává vált.

Felhasznált irodalom:

-https://www.fcbarcelona.com/en/club/news/1974331/opening-up-and-the-fight-for-democracy-1952-1977 (utolsó elérés: 2025. 07.08)

-https://gjia.georgetown.edu/2025/04/18/politics-ideology-and-power-in-spanish-football-fc-barcelona-and-the-tensions-between-the-center-periphery-cleavage/ (utolsó elérés: 2025. 07.08)

-https://www.fcbarcelona.com/en/card/645396/josep-sunol-1935-1936- (utolsó elérés: 2025. 07.08)

Füstös András