A spanyol futball történetében számos legendás támadósor létezett. Az Athletic Club „Ataque Mortíferója”, a Sevilla „Stukas” néven ismert csatársora vagy a Real Madrid Di Stéfano köré épülő támadógépezete mind korszakokat határoztak meg. Mégis, amikor a futballtörténészek arról beszélnek, hogy melyik csapat játszott évtizedekkel a saját kora előtt, gyakran egy olyan együttes neve kerül elő, amelynek történetét Spanyolországon kívül ma már kevesen ismerik: a Real Oviedo legendás Delantera Eléctricája, azaz az „Elektromos Támadósor”.

Az 1930-as évek közepén az asztúriai klub olyan támadójátékot mutatott be, amelyet sok elemző a modern kombinációs futball egyik korai előfutárának tekint. A Delantera Eléctrica nem egyszerűen sok gólt szerzett. Gyors passzokkal, állandó mozgással, helycserékkel és egyérintős kombinációkkal bontotta meg az ellenfelek védelmét egy olyan korszakban, amikor Európa legtöbb csapata még sokkal statikusabban futballozott. Több történeti forrás szerint a csapat stílusa harminc-negyven évvel megelőzte korát!

A történet a harmincas évek elején kezdődött. A Real Oviedo 1926-ban alakult, majd fokozatosan fejlődött a spanyol futball egyik legizgalmasabb projektjévé. A klubnál jelentős hatást gyakorolt az angol edző, Fred Pentland munkássága is, aki a gyors passzjátékot, a mozgásalapú támadásépítést és a kiváló fizikai felkészítést helyezte előtérbe. Ezek az elemek később a Delantera Eléctrica védjegyeivé váltak.

A támadósor első változatát Casuco, Gallart, Lángara, Galé és Inciarte alkotta. Egy helyi újságíró, Moncho nevezte el őket először „Delantera Eléctricának”, utalva arra a sebességre és dinamizmusra, amellyel a támadásaikat vezették. Később azonban megszületett az a felállás, amely valóban legendává vált.

1933-ban a Real Oviedo története során először feljutott a Primera Divisiónba. Ugyanebben az időszakban érkezett Eduardo Herrera Bueno, vagyis Herrerita, valamint Emilín, és ezzel kialakult a híres második Delantera Eléctrica:

Casuco – Gallart – Lángara – Herrerita – Emilín

Ez az ötösfogat lett a spanyol futball egyik legrettegettebb támadósora. A csapat erejét már első élvonalbeli mérkőzésük is megmutatta. A Real Oviedo 1933 novemberében a Barcelonát fogadta Buenavistában, és elképesztő, 7–3-as győzelmet aratott. Lángara három gólt szerzett, Herrerita kettőt, Gallart pedig egyet. Ez a bemutatkozás egész Spanyolország figyelmét Asztúriára irányította.

A Delantera Eléctrica legnagyobb sztárja természetesen Isidro Lángara volt. A baszk születésű középcsatár három egymást követő idényben lett Pichichi-gólkirály (1933–’34, 1934–’35, 1935–’36), ami akkoriban példátlan teljesítménynek számított. Sok korabeli szakértő őt tartotta a világ legjobb centerének. De a Delantera Eléctrica ereje nem egyetlen játékosból fakadt. Herrerita kreativitása, Emilín szélsőjátéka, Gallart intelligens mozgása és Casuco munkabírása együtt alkotott egy olyan egységet, amely több volt részeinek összességénél.

A számok önmagukért beszélnek. A második Delantera Eléctrica 62 bajnoki mérkőzésen 174 gólt szerzett! Az 1933–’34-es idényben a második legeredményesebb támadósor volt a ligában, ugyanez megismétlődött 1934–’35-ben, majd 1935–’36-ban már az egész Primera División legeredményesebb csapatává váltak. Az utolsó békeévet a Real Oviedo a bajnokság harmadik helyén zárta, miközben több gólt szerzett, mint a legtöbb favorit.

A Delantera Eléctrica jelentőségét azonban nem csupán a gólok adják. A korszak legtöbb csapata még hosszú előreívelésekre, fizikai fölényre és egyéni megoldásokra épített. Az Oviedo ezzel szemben gyors kombinációkat, folyamatos helycseréket és egyérintős összjátékot alkalmazott. A játékosok állandó mozgásban voltak, nem ragadtak bele mereven a saját pozícióikba. Sok futballtörténész ezért tekinti ezt a csapatot a későbbi totális futball egyik korai előfutárának.

A támadósor hírneve annyira megnőtt, hogy 1934-ben az asztúriai válogatott Mexikó ellen játszott barátságos mérkőzést, és a Delantera Eléctrica mind az öt tagja egyszerre szerepelt a kezdőcsapatban. A találkozót Asztúria 5–2-re nyerte meg, és az öt gólt kivétel nélkül a Delantera Eléctrica játékosai szerezték. Ez szinte szimbolikus pillanat volt: a spanyol futball egyik legjobb támadósora nemcsak klub-, hanem válogatott szinten is dominált.

A legenda azonban tragikus véget ért. 1936. január 12-én játszott együtt utoljára a híres ötösfogat. Az Osasuna elleni 5–2-es győzelem során Lángara két gólt szerzett, Emilín, Gallart és Herrerita egyet-egyet. Senki sem tudta akkor, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor a Delantera Eléctrica teljes egészében pályára lép. Sérülések, majd néhány hónappal később a spanyol polgárháború szétszakította a csapatot.

A háború következményei pusztítóak voltak. Casuco életét vesztette a konfliktus során. Lángara Dél-Amerikába emigrált. Herrerita és Emilín a Barcelonához került, Gallart pedig a Ferrolban játszott. A Real Oviedo stadionja súlyosan megrongálódott, a klub pedig még az 1939–’40-es bajnokságban sem tudott elindulni. Egyetlen történelmi pillanat alatt véget ért az a projekt, amely talán a spanyol futball első valóban modern szupercsapatává válhatott volna.

Ma a Delantera Eléctrica neve ugyan nem ismert világszerte úgy, mint a galaktikusoké vagy a Dream Teamé, de a futballtörténelemben különleges helyet foglal el. A Real Oviedo hivatalos történeti anyagai a klub aranykorának központi elemeként kezelik őket, és sok szakértő szerint ők voltak az első spanyol támadósor, amely valóban megelőzte saját korát. Nem nyertek bajnoki címet, nem hódították meg Európát, de olyan futballt játszottak, amelynek visszhangja évtizedekkel később is felismerhető Johan Cruyff Barcelonájában vagy a modern pozíciós játék alapelveiben. A Delantera Eléctrica ezért nem pusztán egy legendás támadósor volt, hanem egy elveszett futballforradalom, amelyet a történelem szakított félbe, mielőtt teljesen kibontakozhatott volna.

Füstös András