Itt a nyár, véget ért a klubfoci-szezon, kezdődik a nyári transzferőrület – gondolta végig az átlagszurkoló. Vagyis csak gondolta volna, mert még az előző szezon tanulságait sem sikerült levonni, a Real Madrid már hét (!) játékosmozgást is regisztrált, négy távozó és három érkező formájában. A leginkább várt/beharangozott/valószínű igazolás a június végén még mindig csak 20. életévét betöltő Jude Bellingham volt, ami sok szempontból érdekes és részletesebb elemzésre érdemes esemény lett.

Hogy egy kicsit megismerjük az előzményeket, összegezzük a szezon tanulságait:

• Az előző nyáron szerződtetett Aurélien Tchouaménivel a Madrid lefektette a következő tíz év középpályáját. A 23 éves franciát egyértelműen Casemiro utódjának szánták, és a brazil váratlan távozásával azonnal be is dobták a mélyvízbe. 
• A Rodrygo állandó kezdővé válásával a középpályára visszatérő Fede Valverde duplaszűrőben, nyolcasként, de mint a 2021/22-es szezonból megtudtuk a jobb oldalon kb. bármilyen pozícióban képes játszani.
• Eduardo Camavinga ugyan Mendy sérülése miatt a szezon jó részét balszélső hátvédként kényszerült lejátszani, de azon túl, hogy feltűnően kipattintotta magát, játékában is rengeteget érett, s mikor visszakerült a középpályára, túlzás nélkül állítható, hogy a Real legjobb középpályása volt.
• Dani Ceballos ugyan nem érezhette magát abszolút értelemben fontosnak, de ugyanúgy 19 meccsen kezdett, mint Modric, még ha nem is olyan fontos ellenfelek ellen. A hírek szerint belemegy a hosszabbításba a még mindig csak 26 éves spanyol, így már fixen négy olyan játékosról beszélhetünk, akik joggal pályáznak a kezdő pozíciókra.
• Emellett a Kroos-Modric duó sem fog álladóan a kispadon ülni, s bár vélhetően utolsó szezonjukra készülnek, még mindig rendkívül sokat képesek hozzáadni a csapat játékához.
• Visszatért kölcsönből Brahim Diaz is, aki ugyan elsőre inkább Rodrygo cseréjének tűnik, de a középpálya élén is jól kiismeri magát. Kezdő posztra Ő éppen nem számíthat, de játékpercei biztosan leszenk.
• A legnagyobb szívfájdalom pedig az, ahogyan a vezetőség és a legtöbb szurkoló Sergio Arribas helyzetét kezeli. A tavaszi hírek szerint Álvaro Rodriguezzel egyetemben a következő szezont már a felnőtt csapatban tölti, mindezt azután, hogy az elmúlt évek egyik legígéretesebb saját nevelése volt. Amennyiben nem lesz reális opció számára az A-keretben való szereplés, úgy kölcsönbe vagy visszavásárlási opcióval távozhat, de mindez hatalmas kritika lenne a klubnak saját maga felé az utánpótlás kezelését illetően.

Ebbe az egyébként is veretes névsorba sikerült úgy gondolnia Florentino Pereznek, hogy 103 millió euró + bónuszok összegért megszerzi a világ jelenleg talán legkeresettebb középpályás ígéretét, aki jó eséllyel korszakos játékos lehet a posztján. Egy ilyen transzferre lehet azt is mondani szemrebbenés nélkül, hogy a felsoroltak ellenére vétek kihagyni, ez is elfogadható vélemény.

A kérdés itt már-már filozófiai: Hol a határa annak, hogy egy korszakosnak vélt játékos leigazolása előrébb valóvá válhat a keretépítési terveknél és szükségeknél?

Merthogy a Real Madridnál igenis vannak needek, méghozzá olyan pozíciókban, amik nyugodtan nevezhetőek kritikusnak a modern fociban. Bezema és Mariano távozásával két új középcsatár leigazolása mindenképpen elengedhetetlen, de legalábbis a drágábbik, azaz a kezdő center semmiképpen sem megspórolható (második számúnak akár Rodrygo is tekinthető, van már rutinja a poszton, és Álvaro is bevethető lesz).

A modern focit csak kicsit is értő szemmel figyelő szurkoló világosan látja, hogy a szélső hátvédek fontossága mellett a klub ilyen játékosokkal nem kezdhet meg még egy szezont. Fran Garcia érkezése a balhátvéd pozíciójába fontos, okos, sőt, „mint egy falat kenyér” jellegű igazolásnak is nevezhető, de ha Mendy a híreknek megfelelően eladásra kerül, akkor egymagában kevés lehet. A másik oldalon a Carvajal-Vazquez duó egészen kriminális szintet képvisel, (ennél is aggasztóbb, hogy még csak neveket sem dobál ide a sajtó), mindenképpen erősítésre szorul a pozíció.

Elmondható tehát, hogy még nem kevés pénz elköltése szükséges a hiányposztok kiegészítésére. A gurulós fociban ugyan nincs draftrendszer, de az NFL-ben van egy egyedi kifejezés, ami talán jól leírja a Bellingham-deal szellemiségét, ez a luxuspick. Amikor egy amerikai focicsapat kerete elég erős, olyankor megteheti, hogy pozíciós értéktől függetlenül elhozzon egy olyan játékost a draft első köreiben, akire nem feltétlenül van szüksége. Ha végignézünk a felsorolt középpályás-opciókon és a még nem megoldott pozíciókon, elmondható, hogy nem biztos, hogy a Real Madridnak erre az igazolásra volt szüksége.

Persze az igazság valahol félúton van, a transzfer megítélése csak évek múlva lehet releváns. Jude Bellingham mind a pályán, mind marketing szempontból olyan hozzáadott érték lehet, ami bőven megérhette a befektetést, és arról sincs biztos információnk, hogy mennyi pénz van még a klub zsebében, így még bármi megtörténhet a nyár folyamán. A többi pedig ahogy mondani szokás, a jövő zenéje.