Spanyol foci

Akit már Messi első évei során a következő Messi kaliberű játékosnak gondoltak – Bojan Krkić

Akit már Messi első évei során a következő Messi kaliberű játékosnak gondoltak – Bojan Krkić

„Nem vallottam kudarcot a futballban: játszottam Messivel, beszélek angolul, spanyolul, olaszul és katalánul. Ezt a négy nyelvet öt címnél is jobban értékelem. Ráadásul nem tudom, hogy hányan mondhatják el magukról, hogy 40 gólt szereztek a Barcelona felnőtt csapatában négy szezon alatt. Biztos vagyok benne, hogy a Messi utódjaként rám nehezedő elvárások hatással voltak rám. Vajon én vagyok a be nem váltott ígéret? De mégis, hányan álmodoznak egy ilyen karrierről.”-mondja Bojan, és ez álljon itt mint bevezetés, mert mindent magába foglal, ami a karrierjét jellemezte.

A La Masia bombázója

Bojan a katalóniai Linyola településen született. Édesapja, Bojan Krkić Sr. szerb származású volt, és profi futballista volt az OFK Beograd csapatánál, édesanyja pedig katalán, María Lluïsa Pérez.

Bojan 1999 és 2006 között a Barcelona utánpótláscsapataiban játszott. Gyors csatár volt kiváló cselezőképességgel, 462 gólt szerzett az utánpótlásban, miután nyolcévesen csatlakozott a klubhoz, ezzel még Messi korábbi rekordját is megdöntötte (a mai napig ő a rekorder).

A 2006–’07-es szezonban a Barcelona B csapatában játszott, majd 17 évesen profi szerződést írt alá az első csapattal. Első mérkőzését 2007. április 24-én játszotta a Barcelona mezében egy barátságos meccsen az egyiptomi Al Ahly SC ellen, ahol gólt is szerzett.

A nagyoknál

2007 szeptember 16-án (17 évesen és 19 naposan) Bojan hivatalosan is bemutatkozott a Barcelonában az CA Osasuna ellen, amikor a 78. percben Giovani dos Santos helyére állt be, és ezzel ő lett a Barcelona történetének legfiatalabb játékosa, aki LaLiga mérkőzésen pályára lépett. Természetesen ez a rekord később meg lett döntve…

    Három nappal később bemutatkozott a BL-ben a Olympique Lyonnais ellen. Akkor ő volt a klub történetének legfiatalabb játékosa a sorozatban (17 év és 22 nap). Október 20-án első alkalommal kezdett a bajnokságban a Villarreal CF ellen idegenben, és a 25. percben gólt szerzett, ezzel ő lett a Barcelona történetének legfiatalabb gólszerzője bajnoki mérkőzésen, melyet ugyanúgy később megdöntöttek. Április 1-jén megszerezte első Bajnokok Ligája-gólját a FC Schalke 04 ellen a negyeddöntő első mérkőzésén. Ő lett az első ’90-es években született játékos, aki gólt szerzett a BL-ben, és a kieséses szakasz legfiatalabb gólszerzője is. A szezont tíz góllal zárta, megdöntve Raúl rekordját a bemutatkozó idényben szerzett gólok számában.

    Miután Gianluca Zambrotta távozott, Bojan megkapta a 11-es mezszámot. Az első 14 mérkőzésén, amelyek közül 13-szor csereként lépett pályára, gólcsendben volt, majd két gólt szerzett az UD Almería ellen egy 2–0-ás győzelem során.

    Bár kevesebb játékidőt kapott, mint az előző szezonban, segített a FC Barcelona csapatának megszerezni 19. LaLiga-bajnoki címét. Emellett öt gólt szerzett a Copa del Rey sorozatban, köztük egyet a döntőben az Athletic Bilbao ellen. A BL-ben 10 meccsen szerzett három góljával a szezon hatodik legeredményesebb gólszerzői közé tartozott.

    Miután Zlatan Ibrahimović kölcsönbe került a AC Milan csapatához, Bojan megkapta a 9-es mezszámot. Azonban a támadósorban Lionel Messi, Pedro Rodríguez és az új igazolás David Villa mögé szorult.

    A AD Ceuta elleni kupameccsen először viselte a csapatkapitányi karszalagot hivatalos mérkőzésen. Az UD Almería ellen csereként két gólt szerzett egy 8–0-s győzelem során. Az El Clásico mérkőzésen a Real Madrid ellen gólpasszt adott Jeffrén Suárez számára az emlékezetes 5–0-ás győzelemnél.

    Egy másik bajnokin a Real Sociedad ellen szintén csereként szerzett gólt egy 5–0-s siker során. Később a Sevilla FC ellen Dani Alves passzából fontos gólt szerzett, majd 100. bajnoki meccsét is góllal ünnepelte a Getafe CF ellen.

    A klub keringő

    A csere szerepe Bojant négy év után változtatásra serkelte: 2011. július 22-én az olasz AS Roma 12 millió euróért szerződtette Bojant. A szerződés tartalmazott egy visszavásárlási záradékot a Barcelona számára. Első gólját 2011. október 1-jén szerezte az Atalanta ellen Daniele De Rossi passzából. Első római szezonjában 33 bajnoki meccsen hét gólt szerzett.

    2012. augusztus 29-én Bojan egy szezonra kölcsönbe került az AC Milan csapatához. Bemutatkozását szeptember 1-jén tette a Bologna FC ellen. Első gólját november 3-án szerezte a Chievo Verona ellen.

    Felmelegítve a töltött káposzta se az igazi

    A 2012–1’3-as szezon után Bojan visszatért a Barcelonához 13 millió euróért. A Milan színeiben 19 bajnoki meccsen három gólt szerzett. Nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy több játékidőt szeretne, ezért új klubot keresett.

    2013. július 6-án az AFC Ajax kölcsönvette egy évre. Döntésében nagy szerepe volt annak, hogy beszélgetett Johan Cruyff-el, valamint a BL szereplésse volt mellékes. A holland időszaka egy bajnoki címmel és négy góllal zárult, de ekkor kezdődött el az az epizód ami a teljes karrierjét befolyásolta: a sérülések.

    Anglia

    2014 júliusában Bojan négyéves szerződést írt alá az angol Stoke City csapatával. Első Premier League gólját a Tottenham Hotspur ellen szerezte egy 2–1-es győzelem során. Gólt szerzett az Arsenal ellen is, majd büntetőből betalált az Everton ellen. 2015 januárjában azonban súlyos térdsérülést szenvedett az Rochdale A.F.C. ellen az FA-kupában, ami miatt kihagyta a szezon hátralévő részét.

    További kölcsönök

    2017 januárjában kölcsönbe került a 1. FSV Mainz 05 csapatához, ahol gólt szerzett a FC Bayern Munich ellen. Ezzel a kevés játékos egyikévé vált, aki Európa négy topbajnokságában is gólt szerzett. 2017 augusztusában újabb kölcsön következett, ezúttal a Deportivo Alavés csapatához.

    Montréal, Vissel Kobe és visszavonulás

    2019-ben az MLS-ben szereplő CF Montréal játékosa lett. Első gólját a Toronto FC ellen szerezte. 2021-ben a japán Vissel Kobe csapatához igazolt, ahol együtt játszott korábbi barcelonai csapattársával, Andrés Iniesta-val. 2023 márciusában, 32 évesen a Camp Nou stadionban jelentette be hivatalosan visszavonulását.

    Nemzetközi szereplései

    Bojan a spanyol utánpótlás-válogatottak egyik legnagyobb tehetsége volt. Az U17-es EB-n 2007-es tornáján ő szerezte a döntő egyetlen gólját Anglia ellen. A 2007-es U17-es VB-n során öt gólt szerzett.

    A felnőtt csapatban 2008 szeptember 10-én állt be Cazorla helyére, ezzel akkor ő volt a valaha volt második legfiatalabb spanyol válogatott játékos.

    Utóélete

    2023 szeptemberében Bojan a FC Barcelona futballkoordinátora lett. Feladata elsősorban a La Masia akadémia fiatal játékosainak megfigyelése és fejlődésük követése.

    Felhasznált források:

    https://en.wikipedia.org/wiki/Bojan_Krki%C4%87 (utolsó elérés: 2026. 03. 12.)

    Füstös András

    Szólj hozzá!