Az 1940-es évek jelentették a Valencia CF történetének első igazán dicsőséges korszakát. Miután a klub az 1930-as években megszilárdította helyét a spanyol élvonalban, és a Mestalla Stadion véglegesen az otthonává vált, a denevérekről ismert egyesület Spanyolország egyik legerősebb csapatává nőtte ki magát.

A korszak szimbólumává az úgynevezett „Delantera Eléctrica” vált. A támadó ötöst Epi, Amadeo, Mundo, Asensi és Gorostiza alkotta, akik az 1940/41-es idénytől az 1945/46-os szezon végéig meghatározták a Valencia játékát. Ebben az időszakban a klub két bajnoki címet és egy kupát szerzett, miközben a spanyol futball egyik legrettegettebb csapatává vált.

Az első nagy siker: az 1941-es kupagyőzelem

A Valencia első országos trófeáját az 1941-es Spanyol Kupában szerezte meg. A döntőt Madridban, a Chamartín Stadionban rendezték meg, ahol a Valencia 3–1-re legyőzte az akkori Espanyolt. A mérkőzés hőse a legendás középcsatár, Mundo volt, aki két gólt szerzett, míg a harmadik találatot Asensi jegyezte. Ez a finálé tökéletesen megmutatta, miért rettegett minden ellenfél a denevéresek támadóitól: gyorsaságuk, technikai tudásuk és kivételes összjátékaik ellen szinte lehetetlen volt védekezni. A kupagyőzelem nem csupán egy trófeát jelentett. A spanyol polgárháború utáni években a Valencia ekkor lépett fel végleg a spanyol futball elitjébe.

Az első bajnoki cím

A következő szezonban, 1941/42-ben a Valencia még magasabbra jutott: története során először megnyerte a LaLigát. A csapat támadójátéka egészen elképesztő volt. A bajnokság során 80 gól felett termeltek (a különböző statisztikai források eltérő számot közölnek), és ezek túlnyomó többségét a csatársor tagjai szerezték. A csapat gólkirálya ismét Mundo lett, aki 27 bajnoki találattal elhódította a Pichichi-trófeát, vagyis a spanyol bajnokság legeredményesebb góllövőjének járó díjat. A Valencia támadójátékának erejét jól mutatja, hogy a bajnokságban szerzett gólok szinte mindegyike az öt támadó nevéhez fűződött: Mundo 27 gól, Gorostiza 21 gól, Asensi 14 gól és Epi 11 gól.

Ez a támadósor nemcsak eredményes volt, hanem látványos futballt játszott, amely miatt a Mestalla hétről hétre megtelt.

A második bajnoki diadal

Két évvel később, az 1943/44-es idényben a Valencia ismét Spanyolország legjobb csapatává vált. A klub megszerezte második bajnoki címét, Mundo pedig újra a bajnokság legeredményesebb góllövője lett. A Valencia ezzel végérvényesen a korszak meghatározó klubjai közé emelkedett. A csapat nem csupán egy sikeres idényt futott, hanem éveken keresztül uralta a spanyol futballt.

Kik voltak a Delantera Eléctrica tagjai?

Edmundo Suárez de Trabanco – „Mundo”

A támadósor legismertebb alakja és a Valencia történetének egyik legnagyobb legendája. A baszk származású középcsatár 188 hivatalos gólt szerzett a klub színeiben, amivel máig a Valencia történetének legeredményesebb gólszerzője. Kétszer lett Pichichi-gólkirály, és játékosként hét trófeát nyert a klubbal.

Guillermo Gorostiza

Már a Valencia előtt is spanyol futballikon volt. Az Athletic Clubbal négy bajnokságot és négy kupát nyert, majd 1940-ben érkezett Valenciába. Rendkívüli gyorsasága miatt az ellenfelek gyakran képtelenek voltak követni.

Vicente Asensi

A saját nevelésű játékos a csapat egyik legfontosabb összekötő embere volt. Nem ő szerezte a legtöbb gólt, de intelligens játékával és munkabírásával nélkülözhetetlen szerepet töltött be.

Amadeo Ibáñez

Egész pályafutását a Valencia színeiben töltötte. Több mint kétszáz mérkőzésen szerepelt, és 74 gólt szerzett a klubnak. A Delantera Eléctrica kreatív motorjaként tartották számon.

Epi

A jobb szélen játszó Epi kiváló gyorsaságával és beadásaival segítette a támadásokat. A korszak egyik legnépszerűbb Valencia játékosa volt.

Miért volt ennyire különleges ez az ötös?

A Delantera Eléctrica különlegessége nem pusztán a gólszámokban rejlett. A spanyol futball akkoriban jellemzően lassabb, fizikálisabb volt, míg a Valencia támadói gyors helycserékkel, rövid passzos kombinációkkal és állandó mozgással bontották meg az ellenfelek védelmét. Sok történész szerint ez volt az első igazán modern támadósor a spanyol futballban, mások ugyanezt az Oviedo Delantera Eléctrica fogatára mondják ugyanezt.

A Valencia szurkolói gyakran „La Traca” néven is emlegették őket. A „traca” egy valenciai ünnepi petárdasor, amely folyamatos robbanásokkal kelt hatást. A név tökéletesen illett a csatársorra: amikor lendületbe jöttek, góljaik szinte megállíthatatlanul követték egymást.

A Delantera Eléctrica öröksége

Bár az ötös klasszikus formájában csak hat idényen át létezett, örökségük évtizedeken át meghatározta a Valencia identitását. A klub az 1940-es évek végére három bajnoki címet (1942, 1944, 1947) és két kupagyőzelmet (1941, 1949) szerzett, és Spanyolország egyik legnagyobb egyesületévé vált.

A Valencia történetében később olyan legendák követték őket, mint Mario Kempes, David Villa vagy David Silva, de a legtöbb szurkoló számára a klub első arany generációját továbbra is Epi, Amadeo, Mundo, Asensi és Gorostiza jelenti. Ők voltak azok, akik először tették a Mestallát olyan stadionná, ahol a közönség nemcsak meccset nézett, hanem futball ünnepet élt át.

A mai napig, ha egy idősebb valencianista a klub legnagyobb legendás csapatairól beszél, szinte biztosan elsőként a Delantera Eléctrica neve hangzik el. Ők voltak azok, akik megalapozták a Valencia CF későbbi sikereit, és először emelték a denevéreket Spanyolország futballjának csúcsára.

Füstös András