Vicente Navarro Aparicio neve nem egy futballistaként vagy klubvezetőként vált ismertté, hanem azért, mert személye a futball iránti feltétlen hűség és a szurkolói identitás egyik legerősebb szimbólumává nőtte ki magát Spanyolországban. Története annyira különleges, hogy a Valencia CF 2019-es centenáriumi ünnepségsorozatának egyik legfontosabb jelképe lett, amikor bronzszobrot állítottak neki a Mestalla Stadium lelátóján. A klub ezzel nem csupán egyetlen embert akart megörökíteni, hanem minden olyan szurkolót, aki egész életében hű maradt a Valencia CF-hez.

Vicente Navarro Aparicio 1929. március 22-én született Valencia tengerparti Cabanyal városrészében. Már fiatal korában mély kötődés alakult ki benne a Valencia CF iránt, és 1948-ban hivatalosan is klubtag lett. Évtizedeken keresztül ugyanarra a helyre járt a Mestallába, ahol generációk nőttek fel mellette. Nem csupán hazai mérkőzésekre látogatott ki, hanem idegenbeli találkozókra is elkísérte kedvenc csapatát. Számára a Valencia nem egyszerű szórakozás volt, hanem életének meghatározó része, amely családi hagyománnyá is vált.

Gyermekkorától kezdve csak egyik szemére látott megfelelően, majd 54 éves korában egy retina-leválás következtében teljesen elveszítette a látását. Ez sok ember számára a stadionlátogatások végét jelentette volna, Vicente azonban nem volt hajlandó lemondani szeretett klubjáról. Ettől kezdve minden mérkőzésre a fiával érkezett, aki a kilencven perc során folyamatosan elmesélte neki a pályán történteket: a támadásokat, a gólhelyzeteket, a játékosok mozgását és a stadion hangulatát. Vicente így ugyan nem látta a futballt, de továbbra is átélte annak minden érzelmét. Ez a kapcsolat apa és fia között is rendkívül különlegessé vált, hiszen közösen élték át a Valencia sikereit és csalódásait.

A Valencia CF vezetői és szurkolói egyaránt nagy tisztelettel tekintettek rá. Élete során több alkalommal is hivatalosan kitüntették, megkapta a klub aranyjelvényét, és különböző klubelnökök is elismerték rendkívüli hűségét. Halálakor már a Valencia egyik legrégebbi tagja volt, tagsági száma mindössze a 18-as volt, ami jól mutatja, milyen régóta tartozott a klub családjához. 2016-ban hunyt el, de története tovább élt a Valencia közösségében.

A klub századik születésnapjára készülve úgy döntöttek, hogy nem egy legendás játékosnak vagy edzőnek állítanak emléket, hanem annak a szurkolónak, aki leginkább megtestesítette a „Sentiment Etern”, vagyis az „Örök Érzés” gondolatát. A bronzszobrot pontosan arra az ülőhelyre helyezték el (a központi tribün 15. sorának 164-es székére), ahol Vicente évtizedeken át figyelte, majd később hallgatta a mérkőzéseket. A szobor életnagyságú, és ugyanabban a testtartásban ábrázolja, ahogyan a mérkőzéseket végignézte. Ez a világ egyik legismertebb olyan stadioni emlékműve, amely nem játékost vagy vezetőt, hanem egy szurkolót ábrázol. Az alkalom kapcsán a csapat videót is készített Vicente fiával (ebből van a kép a borítóképen!).

A szobor különös nemzetközi figyelmet kapott 2020-ban, amikor a koronavírus járvány miatt zárt kapuk mögött rendezték a mérkőzéseket. Miközben a stadion teljesen üres volt, a bronzszobor továbbra is ott ült a lelátón. A róla készült fényképek bejárták a világot, és sokak számára a futball iránti örök szeretet szimbólumává váltak. A történet számos ország sportsajtójában és közösségi médiájában is megjelent, tovább növelve Vicente ismertségét.

Vicente Navarro Aparicio története azért különleges, mert azt mutatja meg, hogy egy futballklub történelmét nem kizárólag a trófeák, a sztárjátékosok vagy a győzelmek írják. Ugyanilyen fontos szerepet játszanak azok az emberek is, akik évtizedeken át feltétel nélkül kitartanak a csapat mellett. A Valencia CF ezért tekinti őt minden szurkoló jelképes képviselőjének. A klub hivatalos megfogalmazása szerint Vicente nem csupán egy ember emléke, hanem mindazoké, akik valaha szerették, szeretik vagy a jövőben szeretni fogják a Valenciát. Az ő alakja a hűséget, a családi összetartozást, a kitartást és azt az érzelmi kötődést testesíti meg, amely túlmutat a futball eredményein.

Füstös András