Spanyol foci

Sorozat ajánló: Beckham

A Netflix négy részes saját gyártású sorozata kiváló összefoglalója lett David Beckham karrierjének. A részekben a sikeres és tragédiák egymást követik, mely tökéletesen jellemzi a középpályás pályafutását.

Három korszak

Természetesen az egyik legnagyobb fókuszt a Manchester Unitedben betöltött karrierje adja, melyeket jelenkori interjúkkal, múltbeli eseményekkel és meccs felvételekkel ötvöztek a szerkesztők. Talán a legjobb asektusa a sorozatnak az, hogy nem csak dicséri Davidet, akinek valós karaktere és emberi humánuma is megismerhető a sorozatból. Mikor befutott Manchesterben David maga mondja el, hogy szerinte nem változott meg, majd Sir Ferguson, egykori edzője nyilatkozatát vágták be: de, nagyon is megváltoztatta a siker.

Ebben a korszakban bekövetkező 1998-as piros lapját és a VB kiesés utáni közutálatot, a Victoriával való kapcsolatát és Fergusonnal való viszonyának változását is naturalistán adja át a produktum.

A második korszak a Real Madridba való igazolásáról, az edzőkkel (pl. Capello) való viszonyáról és a madridi média könyörtelenségéről szól. A Beckham legnagyobb értéke a spanyol futball bemutatása szempontjából a madridi médiának a bemutatása: a mai napig kíméletlenül szállnak rá bárkire a nézettségért, olvasottságért és kattintásokért, és ezt David a saját bőrén is tapasztalta.

Az utolsó korszak az MLS/PSG/Milan időszaka, melyből néhány lépést, döntést érthetünk meg, majd pozitív ending-el ér véget a negyedik rész.

Miért ajánljuk?

Az előbb említetteken túl elképesztő nosztalgia faktorokat képesek az adott részek és meccs bevágások megnyitni. A gólok, a passzok és a kritikus meccsek a ’90-es évek szülötteinek, a Galaktikusok élvezőinek képes lesz minden egyes részben egy-egy emléket előidézni legalább, azokat pedig a történetek felelevenítésével vagy megismertetésével színesíteni.

Ezen kívül a humorral is nagyon jól bánik David Beckham és a stáb. Ilyen humoros faktor az egyik legismertebb jelenet is a sorozatból: Victoria arról beszél, hogy milyen melós családban nőtt fel, amikor David számonkéri, és az igazság elmondására kényszeríti. Tulajdonképpen egy élő mémmé vált ez a fél perc!

Füstös András

Szólj hozzá!