A következő szezonban tesztelik a kék lap intézményét a futballban. A
felmutatása 10 perces kiállítást eredményez, illetve annyiban egyenértékű a
sárga lappal, hogy ezen lapok közül kettő már kiállítást ér. Kivívni a
megjelenését taktikai faultokkal (újabb szubjektívum ??), illetve reklamálással
lehet. Mivel már sokan leírták erről a kérdésről a véleményüket, így inkább
kicsit szubjektív és társadalmi síkra vinném a kérdést!

Számomra alapvető probléma – tudom, ezzel kisebbséghez tartozom -, hogy a
játékos-játékvezető kommunikáció arra a síkra terelődött, amit napjainkban
látunk. Mielőtt bárki félre érti, nem a túlzott tekintélyelvűséget szeretném
népszerűsíteni, mert jobb, ha mindenkit érdemei alapján tisztelünk, de vannak
határok, amiket szerintem régen túlléptünk, és következmények, amikkel sokan
nem akarnak foglalkozni.

Ha el tudjuk fogadni azt a tényt, hogy néha 17-18 éves gyerekek üvöltöznek
torkuk szakadtából 40+-os emberekkel belemászva az arcukba piszlicsáré dolgok
miatt, pláne, mikor a lassításból egyértelműen látszik, hogy tévednek, akkor
megérdemeljük azt a jelenséget, amit a gyerekek és a szülők/tanárok közötti
viselkedésben tapasztalunk. Mert az sokan elfelejtik, hogy a focit gyerekek
milliói nézik, akiknek ezek a játékosok a példaképük, és akarva-akaratlanul
utánozni fogják a viselkedésüket.

A másik, hogy sokszor mindezt úgy teszik a játékosok, hogy biztosak lehetünk benne, hogy ők is tudják, hogy nincs igazuk, azaz szándékosan meg akarják téveszteni a játékvezetőt. Rengeteg jogos kritika érheti a sporikat manapság, de egy valamit szögezzünk le a védelmükben, mert ennyi nekik is kijár: amint kilépnek a pályára, minden és mindenki azon van, hogy becsapja őket, nyomást gyakoroljon rájuk mindenféle eszközzel.

Sőt, előrébb megyek, Spanyolországban még pályára se kell lépni ehhez. A Real Madrid TV és Joan Laporta olyan mélységekbe mentek az utóbbi fél-egy évben, amivel már a meccs előtt komoly teher rakódik a bírókra. Mindkét nagycsapat sajtója, közösségi médiás beszélőfejei ízekre szednek minden jelenetet (és persze mindig ellentétesen látják), ha az a Real javára történik, akkor Perez van és Vardrid, meg a RM TV meccs előtti videója miatt van, ha a Barca javára, akkor Negreira, Varcelona és Laporta vagy Xavi aktuális nyomásgyakorlása miatt van. A legviccesebb, mikor ugyanazért a szituációért mindkét oldal tagjai ugyanazzal a meggyőződéssel ordibálnak emberünkkel, az edzők dettó. És már nem ott tartunk, hogy a kétes jeleneteknél megy ez, hanem minden egyes szabálytalanságnál. Ha kimegy a labda, mindkét közelben levő játékos már integet a partjelzőnek, hogy nekik kell jönniük, rendkívül szánalmas.

Sokan érvelnek a játék hevével, amit én magam nem tudok elfogadni mentségként. Az életben is történnek adrenalinteli szituációk, de mindennek van következménye. Próbáljunk meg üvöltözni egy rendőrrel vagy a vádlott kiabáljon a bíróságon. És azt akkor csak néhányan látják, amit pedig a pályákon látunk, az milliók viselkedését formálja. Az NFL-ben nemigen látni ilyet, pedig ott is vannak bőven túlfeszített pillanatok, és azok a játékosok sem agysebészek, mégis tudnak viselkedni.

Az edzők 70 méterről is sasszemmel látnak mindent és egyből mutogatnak. Ha
pedig az egész színjáték a meccs alatt nem ér célt, akkor is hasznos, mert a
meccs után mindannyian elmondhatják, hogy micsoda csalás történt. Minél nagyobb
a hisztéria a pályán, az egyszeri/elfogult szurkolót annál jobban lehet
hergelni.

Számomra a foci a játékról szól, ha a szándékos félrevezetésnek (nevezhetjük
csalásnak is) ekkora a szerepe, akkor komoly baj van, ami ellen tenni kell.
Hogy a kék lap-e a megoldás, az más kérdés, nem mennék bele találgatásokba,
minden szabály attól jó vagy nem, hogy tudják-e alkalmazni, és igazából a VAR
esetében is ezzel van a gond. Hogy nem.