Yeremi Pino neve mostanában két sajnálatos sérülés miatt ismert a mezei foci rajongók számára, ugyanis Ter Stegen és Carvajal súlyos kontakt sérülésénél is ő volt rosszkor rossz helyen, ráadásul egy tavalyi ACL sérülésből tért ő is vissza 9 hónap kihagyás után.
Az alig 21 éves játékos 17 évesen debütált Emery kezei alatt, és Kubo csalódást keltő teljesítménye a Villarreal-nál nyitotta meg számára a lehetőséget. Már most 105 spanyol bajnoki van a lábában a tavalyi kihagyás ellenére is, és ezt a fajta fiatalos, de ugyanakkor tapasztalt profilt használja ki Marcelino is.
Pino profilja
A jobb és bal szélen is bevethető játékos a klasszikus alacsony, de robbanékony támadó archetipusa. Marcelino Baena játszatása miatt Pino-ra alapvetően a jobb oldalon veti be a kanári származású játékost, ott is kissé visszatoltan, már-már középpályásként.
Ezen kívül Pino főleg a védelem megtámogatásában tud hasznosulni az idei keretben, ezáltal Ilias Akhomach-al szemben teljesen más karaktert adva a csapatnak. A marokkói válogatottal szemben ráadásul sokkal inkább tekinthető csapatjátékosnak, ezáltal a csatárokat kiszolgáló profilt erősítve, míg Ilias inkább egy Chukwueze-hez hasonló, önálló támadó profilját adja.
Mégis mikor jobb Pino, mint Akhomach? A nagyobb csapatok ellen biztosan többet tud adni, ugyanakkor azon meccseken, melyeken a Sárga Tengeralattjáró a dominánsabb Akhomach cselezőképessége és a kis területeken való játéka jobban tudja bontani a betömörülő védelmet. Az idei kezdők kijelölése esetén egyébként Marcelino ezt figyelembe is vette, egyedül a Real Madrid ellen változtatott, ahol egyik jobb szélsőjét se játszatta a 3 védekező középpályás pályára helyezése miatt.
Másik pozíció Pino számára?
Az látható, hogy Baena akár téli távozása esetén a Villarreal irányító nélkül maradhatna, ugyanis Parejo karmesteri képessége a korával ellentétesen visszafele fejlődik. Pino megoldást nyújthat a sárgáknak, igaz, ezzel beljebb kéne tolni. Pepé és Barry megtámogatása pozitív változást jelenthet, habár, erre akár Gerard is képes lehetne. A csatárok mögött, feltolt támadó középpályásként vagy akár árnyék ékként is használható lehet Yeremi, így egy Ayozé Pérez vagy Guedes féle profilt kapna Marcelino.
Konklúzió
Pino viszonylag láthatatlan játékosa Marcelino-nak eddig idén, ugyanakkor nagyon lényeges szerepet tölt be Marcelino számára, egy tökéletes balansz a szélen a támadó szekció megtámogatása szempontjából, valamint a védelem megtámogatása miatt. Idei visszatérésével és robbanékonyságával a sárgák két teljesen eltérő profillal bírnak a jobb szélső pozícióra, ugyanis Akhomach attribútumai más erősségeit erősíti fel a Castellón tartományi csapatnak.
Források és köszönet a grafikonokért @LaPizarradeBoo twitter felhasználónak!
Füstös András