A Facebookon vagy az FFP-ben már volt róla szó, de a Villarreal-Betis kapcsán eljutottam a Cerámicába, mely során a települést (megint) és a múzeum/stadiontúrát is megtekintettem. Az ezekből írt posztokat egy cikkbe foglaltam, melyek végén több olyan képet is láthat az olvasó a múzeum részről, melyet eddig még nem tettem közzé.
1. A Villarreal-Betis mérkőzés hangulata
A mérkőzés előtt pár órával még a teljes nyugalom járja körbe a stadiont és a teret körülötte. Aztán szép lassan megjelennek a rendőrök, a kordonok, a színpad, a sál és sapka árus, valamint a szállingózó drukkerek. A távolság ellenére viszonylag sok Betis szurkoló volt látható a városka különböző vendéglátó helyein, ahol a sárga és a zöld-fehér mezek tökéletesen elfértek egymás mellett. Másfél-két órával a „partido” előtt már nyüzsgött a tömeg a stadionnál: a gyerekek színeztek, a tinik fifáztak, egyesek valami zenés etűdöt hallgattak és kortyolgatták a sört vagy éppen a kólát. Fél órával a mérkőzés előtt aztán be-besétáltak a nézők a sárga szentélybe, ahol a Violinchello Brothers 18:15-kor rázendített a Nirvana, Seven Nation Army és AC/DC klasszikusokra, melyek alatt elhangzott a Villarreal kezdő tizenegyének neve, melyet a Submarino kabala tánca egészített ki.
A hazai himnuszt a publikum sálak tengerében elénekelte, és neki is láttak a csapatok a 90 percnek. Ayozé első labdaérintését vendég füttyszó kísérte, melyre válaszul a hazaiak hangos AYOZÉ, AYOZÉ kantálással válaszoltak. Ezt szívmelengető volt megélni azért.
Én a szurkoláshoz, és a meccs éléséhez vagyok szokva, így hiába tudtam és tapasztaltam már korábban is, hogy a választott csapatom nem éppen hangos, mégis meglepődve tapasztaltam a csendes szemlélődő tömeget, melyet elvétve a Villarreal, A guanyar és a Vamos Submarino bekiabálások törtek meg a kis 50-100 fős „ultra” csoport buzdítása mellett. A Betis szurkolókat nem kell félteni, mint azt tudjuk: sajnos vagy nem sajnos, ők adták a hangulatot. Lo Celso gólját azért az itt eltöltött két év révén is tapssal jutalmazta a publikum, ugyanígy járt Bakambu is a melegítők mellett.
A mérkőzés egyébként teljesen jó hangulatban telt, még a két bírói VAR beavatkozás ellenére is, és érdekes mód a Betis és Villarreal szurkolók egymás mellett se akarták a másikat megölni. Keserédes élményekkel távoztam a szállásra, mivel megéltem első hazai Villarreal meccsem a Cerámicában, de ebben a meccsben több volt. No nem baj, majd vissza kell térnem egy győzelemre is. 🙂
2. El pueblo que vivir para el futból! – Azaz Vila-real, a város, ami a focinak él!
Tartja a mondás, hogy Castellónban a csapat meccsein van hatalmas foci őrület, de a város nem teljesen a focié, míg Vila-real (valenciai nyelvjárásban így kell írni) városának lakosainak a DNS-ében van a foci, cserébe valamiért nem hangosak a meccseken.
Nos, ezt már kétszer is tapasztaltam!
Az alig 50.000 lakosú település 1274-ben alapult, de a Saint Pasqual szent által fémjelzett templomon és a stadionon kívül talán csak a több pályás, modern sportváros, a Llanezáról elnevezett 70.000 négyzetméternyi területen elterülő Ciudad Deportiva Villarreal található, mely a Mini Estadit is magába foglalja. Az előtte lévő tér Pau Francisco Torresről, a nemrég az Aston Villába igazolt, saját nevelésű helyi származású védőről lett elnevezve.
Az ablakok tucatjaiból lóg ki egy címeres, vagy egy centenario zászló, ezzel is jelezve a járókelőnek: itt a Sárga Tengeralattjáró az elsődleges csapat mindenki számára!
A boltokban különböző kiadványú Marca, As és egyéb kiadványok szerepelnek, főleg az EL győzelemre reflektálva. A pubok és kocsmák különböző féle belső Villarreal ereklyéket tartalmaznak, és a neveik is utalnak sok esetben a csapatra. A Corner del Poble gyorsétterem a stadionban konkrétan címeres öltözékben küldi ki a felszolgálókat és a szakácsokat dolgozni, hogy ne felejtse el a fizető vendég: a Villarreal felségterületén eszik (bár nehéz lenne, mivel az asztalban is a címer található, míg az ülések hátulján különböző egykori és mostani játékosok neve található!).
Nem ritka, hogy minden második gyerek Villarreal mezben, pólóban vagy pulcsiban van, ugyanis a csapat több km-es körzetből csábítja a fiatalokat játszani.
3. Immersion Villarreal és stadiontúra
15 euró. Ennyit kell fizetni ezért az élményért. Fabatka, még annak is, aki nem szurkolója a klubnak. Az Inmersion Villarreal egy tengeralattjáró elrendezésében kalauzol el minket onnantól kezdve, hogy mit jelent a klub a lakosoknak, a város csapathoz köthető helyszíneken át a csapat történelméig és a hozzátartozó ereklyékig. Lehet a legendákról kis filmet nézni, lehet játékos adatokat olvasni és kvízeket kitölteni a legmodernebb megoldások által. Megtekinthetjük VR élményben Rulli védését, énekelhetjük a himnuszt és a túra végén egy 5-7 perces videó után, mely Riquelme BL elődöntős kihagyott tizenegyesétől kezdve az EL győzelemig összefoglalja a kupa fontosságát, megtekinthetjük az EL trófeát is!
Ezt követően kezdetét veszi a stadiontúra, mely a stadion nézőterén kezdődik. Az érdekességeket egy külön Cerámicás posztba hagyom meg, de a VIP ülések után lelehet sétálni a médiaterembe, ahol példának okán Marcelino helyén lehet egy képet lőni magunkról. A játékos kijárón át az öltözőkig vesszük az irányt, ahol már ki voltak készítve a játékosok szettjei, de ha nem meccs napon megyünk, akkor be lehet akár Baena helyére is ülni. Fun fact, hogy a játékosok a mezeiket mossák, ha nem cserélik el vagy adják oda valakinek, erre nem számítottam egy ekkora csapat esetében!
A túra a pályához kilépve ér véget, ahol a kispadra leülve szemlélhetjük még egyszer meg a pályát abból a perspektívából, ahonnan Marcelino elemzi a meccset.
Képek a múzeumból
