Végre tököt növesztett a FIFPro?

A játékosok nemzetközi szakszervezete úgy tűnik végre rájött saját létének értelmére, és a hangzatos nyilatkozatok mellett csinálni is akar valamit. A FIFA által életre hívott újfajta klub-világbajnokság okozta újabb mérkőzésszámnövekedés után végre érdemi cselekvésbe fognak.

A szervezet az elmúlt 5 évben egy program keretében 1500 férfi és női játékost figyelt meg, és Rodri példáján keresztül mutatták be a problémát. A Manchester City és a spanyol válogatott játékosa az elmúlt évben 63 mérkőzésen átlagosan 92 percet töltött a pályán (5841 perc), mellette 69 700 km-t utazott.

A Bajnokok Ligája döntő előtt tartott sajtótájékoztatóján a szervezet kijelentette, hogy az EU-hoz vagy a hagyományos igazságszolgáltatáshoz készülnek fordulni egy tervezettel, ami meggátolja vagy akár meg is fordítja a játékosok túlterhelését. A tervezet szerint egy játékos egy szezonban maximum 55 mérkőzésen léphetne pályára és a nyári szünet is legalább egybefüggő 4 hét legyen.

Rodri fáradt
Kép forrása: FIFPro

Emellett támadják a FIFA-t is, mivel a sportág szabályozójaként nem tehetné meg, hogy egyben haszonélvezője is legyen, mint ahogy korábban az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) esetében is ezt megítélte az Európai Bizottság. Véleményük szerint a FIFA visszaél a monopol helyzetével. Emellett kiemelik a mérkőzések színvonalának lehetséges és jelen levő visszaesését is.

A tervezet mindenképpen előre mutató és már sokkal korábban meg kellett volna történnie, de egy picit azért nem árt hozzátenni az érme másik oldalát is. Ha eltekintünk a klub vb-től, ami egyértelműen Infantinoék zsebét tömi, akkor ki kell emelni, hogy a helyzetet a játékosok által követelt fizetések elszabadulása teremtette. A klubok és a szövetségek kénytelenek új bevételi forrásokat teremteni, mivel az európai piacon maximalizálva vannak a lehetőségek, így vagy a mérkőzések számának növelésével, vagy a messzebbi piacok meghódításával tudnak operálni, ami külföldre vitt mérkőzéseket jelent. Persze a FIFA ebben is ludas, mert már régen mozgó plafont kellett volna húzni a játékosok fizetése fölé.

(Relevo)

Szólj hozzá!