Egy bajnoki versenyfutást 12 pontos hátrányban 11 fordulóval a vége előtt kétféleképpen lehet megközelíteni. Az egyik az örök harcos, aki sosem adja fel, és akkor sem mondja ki a nyilvánvalót, ha már mindenki más is látja, legalábbis a sajtóban és a szurkolók felé biztosan nem. A másik a pragmatikus, aki pontosan tudja, hogy mik a realitások, és ha a Real Madridhoz hasonlóan még másik két sorozatban versenyben van, akkor azokra helyezi az erőforrásokat, nem pocsékol további készleteket egy veszett ügyért.
Carlo Ancelotti valahol a kettő között van. Nyilatkozatai alapján még a tegnap esti vereség után sem volt hajlandó beismerni, hogy ez a kávé lefőtt, de a tevékenysége azért mást mutat. Az biztos, hogy nem a levegőbe beszélt, tényleg kapnak lehetőséget az eddig mellőzött játékosok, de azért ésszel. Mivel mégiscsak a Villarreal az ellenfél, Hazard azért még nem lett kezdőjátékos. A védelemben Lucas és Rüdiger helye kb egyértelmű volt, azonban az Alaba-Nacho kettősből csak sejteni lehetett, hogy melyik játszik CB-t és melyik LB-t. Középen Tchouámeninél nem volt kérdés, hogy szűrőben láthatjuk, az inkább abban állt, hogy Ceballos is betársul-e mellé és ezzel marad a 4-2-3-1, vagy a klasszikus 4-3-3-ban Asensioval játszik nyolcast. Utóbbi érdekében remélhettük az előbbi forgatókönyv érvényesülését, ékként Marco korábban is brillírozott, de visszább vonva játéban sok hasznát nem vette idén a csapat. Elől nagy örömünkre ismét három klasszikus támadóval játszott a Madrid, a Barca elleni trió lépett pályára. Rodrygo szerepe a szerdai kupa KO-ban nem lett eléggé megénekelve, de nálam Ő volt a kulcs, reméltem, hogy góllal is felhívja magára a csak erre fogékonyak figyelmét. Nem így lett, sőt!
A csapat dinamikusan kezdte a mérkőzést, már pár perc után jól kirajzolódott a 4-2-3-1-es formáció, és viszonylag korán meg is sikerült szerezni a vezetést Vinicius és Asensio összjátékából, utóbbi lövésénél a labda Pau Torres testéről vágódott a kapuba. Ezután azonban kijelenthető, hogy a Real máris a lefújást várta, nem sokat tettek a további gólok szerzéséért. Kázi Viniciuson kívül mindenki nagyon kényelmesre vette a figurát.
A Sofascore mérkőzésdinamikai diagramja jól megmutatja, mennyire elengedte a gyeplőt a csapat. Az első játékrészben az open-play játékhelyzetekben termelt xG 0,34-1,06 arányban alakult. Nem is volt meglepő a Villarreal egyenlítő gólja. Chukwueze fantasztikusan cselezte át egyszerre mind a két belső védőt, Courtois már kiszolgáltatott helyzetben volt. Az, hogy ilyen cselekkel sikerül megverni egy védőt, az előfordul, pláne ilyen jól cselező és formában levő játékosok esetében, mint a nigériai. Ami azonban kevésbé észrevehető, de legalább akkor hiba, az Ceballos mozgása, a box előtti helyezkedése és a letámadásának hiánya. A spanyol nem ezen a meccsen biztosította be a szerződéshosszabbítást, nagyon gyengén muzsikált az első félidőben, a veszélyes lövések nagy része az Ő oldaláról érkezett, vagy az Ő rossz helyezkedéséből következett. A szünetig 6-ból mindössze 2 párharcot nyert meg, szemben Tchouámeni 5/5-ös mutatójával, az egész meccset figyelembe véve pedig 10 labdát is eladott a fiatal spanyol, ami a pályán aktuálisan elfoglalt szerepkörét tekintve nagyon sok. Ha maradni akar Ancelotti a duplaszűrőnél, akkor nem Ceballos lesz az embere, aki sokkal inkább támadásban jó (3 kulcspassz, 4 sikeres csel).
A letámadás alapból sem tartozik a Real Madrid erényei közé, de ezen a mérkőzésen mintha minden pályára lépő madridi egy barátságos meccsre érkezett volna. Nem támadtak le, nem ütköztek, a sárga mezesek szabadon cikázhattak fel-alá, a középpálya konkrét átjáróház volt. Sem Alabanak sem az őt váltó Militaonak nem volt sikeres szerelése, a sokak által szidott Lucas Vazquez ellenben 5-öt, míg Tchouámeni 4-et is fel tudott mutatni a meccsen.
A második félidő kb. mintha az első koppintásaként kezdődött volna, újabb gyors hazai gól, a végig tarthatatlan és agilis Vinicius hámozta át magát a védelmen (5-en vették körbe a megindulása pillanatában) és fejezte be góllal az akciót. Ezután ugyan tovább próbálkozott a hazai csapat az előny növelése érdekében, de ez a lendület sem tartott sokáig. Az ezután bekapott két gólról már nem tudnék újat elmondani, a védelem koncentrációja és a középpályás letámadás hiánya több, mint kiváló táptalaj az olyan játékosok csillogásának, mint Chukwueze, a győztes gólja valami egészen parádésra sikerült.
Ami még nagyon szembetűnő volt, az Rodrygo szenvedése. Három lövéséből egy talált kaput, 3 sikeres csellel fele annyit hozott, mint Vinicius és rendre rossz megoldást választott. 11 labdát veszített és a földön kialakult párbajainak csak a felét sikerült megnyernie (8/4). Pedig ha valamikor, akkor a BL-hajrában szükség lenne egy kirobbanó Rodrygóra.
Ha összegezni akarnánk a látottakat, akkor elmondható, hogy a Real vagy nagyon tartalékolt, vagy a Barca elleni diadal után elhitte, hogy a bab is hús. Ancelottit nem érheti panasz, neki nem az a dolga, hogy egy már veszett ügyért (bajnokság) túlhajtsa a legjobbjait a következő létfontosságú párharc előtt. A játékosoknak azonban kutya kötelessége lenne a legjobbjukat adni, amikor pályára lépnek. Ami a legrosszabb, hogy pont azok hagyták cserben a társakat, akik eddig kevesebbet játszottak, és most kellene bizonyítaniuk. Mondhatnánk, hogy ezt az estét el kell felejteni, és nem számít, ez igaz, és ki lehet kapni a Villarrealtól, de nem így. Folytatás szerdán a Chelsea ellen.