Nagyon kerültem a témát, mert egyrészt a meglátásaim nem divatosak, másrészt ha őszinték akarunk lenni, akkor valójában még mindig semmit sem tudunk, csak egy tény van, és akörül tapogatózunk ezerrel. Éppen ezért a szemüvegek még inkább beépültek a szurkolók arcába, és már oldalt sem világít be valami sok fény, mindenki azt látja a dolgok mögött amit látni akar. Azonban Joan Laporta mai „önmosdatása” és féligazságai miatt jónak láttam helyre rakni néhány dolgot. Nézzük meg szereplőnként, mit tudunk és ennek ellenére ki mit csinál, mert majdnem minden résztvevő háttal ül a lovon.
*Az írás a Real Madrid által kiadott „válaszvideó” előtt készült, s bár ettől függetlenül a cikk tartalmát tartom, a videónak eleve a létét is elítélem.
1. Joan Laporta
Nagyon vártam a mára belebegtetett sajtótájékoztatót, ahol a Barcelona elnöke magyarázatot kívánt adni a történtekre és bebizonyítani, hogy nem történt korrupció. Az említettek helyett azonban egy vádaskodással, enyhe történelemhamisítással és érvek nélküli bizonygatással szembesülhettünk. Szögezzünk le egy alaptézist: ha az én klubomat vádolják csalással, legalább akkor nem a másikra kellene mutogatni. A Barcelona elnökei generációkon át fizettek pénzeket a játékvezetői bizottság alelnökének, – hagyjuk meg az ártatlanság vélelmét, és higgyük el, hogy tényleg jelentésekért fizettek – és egyikükben sem merült fel, hogy ebből baj lehet?
A Relevo több cikkben is megemlékezett az eseményről, ahol „kérdéseket is lehetett feltenni” (csak azoknak nem akik nem szimpik, khmmm), és egyik írásában kiemelt olyan teljesen releváns kérdéseket, amik meglepő módon nem hangozhattak el, így válasz sincs rájuk:
– „Miért szűntek meg a kifizetések, amikor Negreira már nem volt a játékvezetői bizottság alelnöke?”
– „Mit tett volna, ha Florentino Pérez több mint 7 millió eurós kifizetést ismer el a játékvezetők alelnökének?”
– „Hol vannak azok a jelentések, amelyekért 7 millió eurót fizettek Negreirának? Léteznek egyáltalán?”
Hogy a Real Madridnak miért jó, hogy megjelent az ügyben, arról a következő résznél lesz szó, de még Laportánál maradva érdemes figyelembe venni az ezzel kapcsolatos meglátásait:
„Mindenki tudja, hogy a Real Madrid történelmileg a játékvezetői hibák által kedvelt klub, a rezsim csapata. A játékvezetők elnökei hét évtizeden át egykori madridiak, játékosok vagy korábbi igazgatók voltak.” (Nyilatkozat forrása: rangado.24.hu)
Magyarra és közérthetőre fordítva: ‘Mi nem csaltunk, de ők annak idején csaltak, s bár ellenünk vádat is emeltek, de ők ne szóljanak egy szót se.’ Azért remélem érezhető, hogy ez mennyire nem mentség semmire. Kérdés: a Real Madrid akart Franco kedvenc csapata lenni? A mai Real Madrid játékosok, dolgozók és szurkolók a hibásak a múltban történt dolgok miatt? A Barcelona elnöke a mai német kisgyerekeket is számon fogja kérni Hitler tettei miatt?
Hogy azért tények is elhangozzanak a mai napon, a Real Madrid Stats nevű Twitter oldal adatokkal is tudott szolgálni az adott időszakból (Köszönet az infóért M.Gergőnek):
- Az 1936-tól 1975-ig tartó Franco rezsim alatt a Real Madrid 21, a Barcelona 20 bajnoki címet nyert.
- A Barcelonáé a rezsim ideje alatti leghosszabb sorozat 1972-ből, amikor sem piros lapot nem kaptak, sem ellenük ítélt büntetőt nem fújtak be.
- Az említett időszakban lejátszott 98 klasszikus mérlege: 43 madridi és 39 barcelonai győzelem mellett 16 döntetlen.
- A Real Madrid híres 11-1-s győzelme mellett a Barcelona 7 legnagyobb arányú Madrid elleni győzelméből 4 Franco ideje alatt született.
Mindent összevetve Joan Laporta mai sajtótájékoztatónak nevezett kiállása inkább hasonlított egy kormányinfóra, mint önvédelemre, ami különösen annak fényében problémás, hogy a kifizetésekkel tarkított időszakban Ő maga is volt elnöke a Barcelonának, és csak azért ússza meg a vádemelést, mert a helyi szabályok ezt már elévültnek tekintik, ami mondjuk ki, nettó röhej.
2. Florentino Perez/Real Madrid
Igen ez valóban rövidebb írás, mint az előző, de ennek egy oka van: a Real Madrid mindössze egyszer nyilvánult meg az ügyben, mikor bejelentették, hogy egy „rendkívüli” tanácsülés után magánvádasként belépnek az eljárásba. Hogy erre mi szükség volt az számomra a mai napig nem tisztázott. Bár sok madridista „fel kell lépni ellenük” grasszálással reagál erre, de hosszú távon csak a hatás és ellenhatás számít. Mik lehetnek ezek:
A: A Barcelona ártatlan lesz: A Real Madrid feleslegesen beleavatkozott, a kapcsolat megromlott, és csak muníciót adtunk a haterek kezébe.
B: A Barcelonát elítélik: „A mocskos reál margit miatt ítélték el, nem is volt semmi.”
Az igazságszolgáltatás kerekei a Real Madrid nélkül is forognak, ezen így csak veszíteni lehet.
3. Javier Tebas/LaLiga
Ennyi agybaj után még mindig nem jutott senkinek az eszébe egy olyan szabályt hozni, hogy egyik csapat sem bízhat meg a LaLigának vagy a spanyol szövetségnek dolgozó személyt, vagy akár az Ő, akár a rokonaik cégét semmivel???
4. Szurkolók
A szurkoló elsősorban azt szajkózza, amit a csapata fejesei és legjobbjai szajkóznak, ez minden csapat szurkolóira igaz. Nagyon adom Mártha Bence Nem futball, calcio! című podcastjának legutóbbi adásában elhangzott tételmondatát: „Azt a módszert alkalmazom az ilyen esetekben, hogy megnézem az esetet, és elképzelem, hogy befújják, és az én csapatom ellen”. Ha ráhúzzuk az analógiát a jelen eseményekre, akkor könnyen arra juthatunk, hogy ezek a szemetek mindent megtennének, hogy a csapatunk ne nyerjen, és hogy összefogtak már ellenünk. Vacak érzés ugye? Minden amit csodáltál, a sárba lett tiporva és Te aztán biztos vagy benne, hogy jogtalanul. Na ezt érzik most a barcelonás társak is.
Mikor már tartozunk valahova, hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy mikor beleszerettünk a csapatunkba, akkor az egy játékstílus, egy játékos vagy egy pillanat miatt történt. A legjobb barát, akivel az előbb még együtt játszottunk, 2 perc alatt a legnagyobb ellenség lett, csak mert neki Ronaldinho tetszett meg, nekem meg Zidane. Pedig ennek nem kellene így lennie. A Barcelona és a Real Madrid drukker is ugyanolyan ember, mint bárki más, csak az előbbi rosszkor volt rossz helyen (XD). Alapvető probléma, hogy nem vagyunk hajlandóak egymás szemszögéből nézni a dolgokat, inkább dobáljuk a semmit egymásra, amit a valahol a valaki mondott és a fészbúk is írta.
Részemről amíg nincs bírósági ítélet, vagy legalább nyilvános vádirat és bizonyítékok, addig nem kívánom tovább kommentálni a témát, és a kedves olvasónak is ezt javaslom. Ha nem az ilyen dolgokkal foglalkozunk, hanem azt nézzük, ami valóban számít, akkor talán egyszer újra felfedezzük azt a nagyszerű játékot, amibe anno beleszerettünk.