Francisco „Paquete” Higuera (szül. 1965, Escurial, Cáceres) a spanyol futball egyik különleges figurája volt a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján. Leginkább a Real Zaragoza játékosaként vált ismertté, ahol gyors, ösztönös, technikás és sokoldalú játéka révén a korszak egyik legszórakoztatóbb támadójává vált. Bár soha nem tartották igazi „klasszisnak”, tehetségét és futballintelligenciáját játékostársai, edzői és a szurkolók egyaránt nagyra értékelték.
Mallorca
Pályafutását a Mallorca csapatánál kezdte, ahol tizenhét évesen mutatkozott be az első osztályban az Atlético Madrid ellen. Hat idényt töltött a klubnál, mielőtt 1988-ban a Real Zaragoza szerződtette. A csapathoz Radomir Antić hívta, aki már az első évben kulcsszerepet szánt neki. Higuera azonban egy súlyos térdsérülés miatt csak később tudott igazán beépülni a csapatba.
A mallorcai évei alatt olyan játékosok mellett fejlődött, mint Rolando Barrera, akinek rúgástechnikája és szabadrúgásai nagy hatással voltak rá. Játékstílusát elsősorban az utcai futball formálta: ösztönösen, pozíciókhoz nem ragaszkodva játszott, képes volt a támadósor bármely posztján bevethetően szerepelni. Pályafutása során rendszeresen 10–14 gólt szerzett szezononként, miközben számos gólpasszt is kiosztott.
Zaragoza
A Zaragozában töltött első szezonját nehézségek jellemezték, részben a sérülése, részben a klub akkori instabil helyzete miatt. 1990-ben az osztályozón a Murcia ellen kellett kivívniuk a bennmaradást, amely hatalmas nyomás alatt zajlott – különösen a La Romareda közönsége előtt, amely ugyan kritikus, de támogatásával képes volt a csapatot magasabb szintre emelni.
A kilencvenes évek elején Víctor Fernández irányítása alatt a Zaragoza játéka látványosan fejlődött. Az 1993/94-es idényre egy olyan támadó szellemű csapat állt össze, amely a Barcelonához hasonló domináns játékot produkált. Ebben az évben Higuera is pályafutása legjobb formáját nyújtotta: a Zaragoza 6–3-ra legyőzte a Barcelonát otthon, majd a Szuperkupa visszavágóján 5–4-re nyertek idegenben, Higuera pedig mesterhármast szerzett a Camp Nouban.
Ekkoriban több nagy klub is érdeklődött iránta. A Real Madrid közel állt a leigazolásához, de miután Radomir Antić (korábbi edzője) távozott a madridi kispadról, az üzlet meghiúsult. Később az Atlético Madrid is felvette vele a kapcsolatot, de végül az Esnáider nevéhez köthető igazolás valósult meg. A Barcelona is szerette volna megszerezni – Johan Cruyff személyesen is tárgyalt vele –, de Higuera visszautasította az ajánlatot.
1994-ben a világbajnoki kerethez is közel került. Vicente Miera szövetségi kapitány először behívta a bő keretbe, és úgy tűnt, hogy utazni fog az Egyesült Államokba, végül mégsem válogatta be. A kimaradását sokáig nem kommentálta, de utóbb annyit elismert: a kapitány külön elbeszélgetést kért tőle, ami után azonnal érezte, hogy nem fog bekerülni a csapatba. Ez csalódásként érte, mivel akkoriban formája alapján megérdemelte volna a részvételt.
Később, 1995-ben a Zaragoza megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját a Paris Saint-Germain ellen. A döntőben Higuera kezdőként lépett pályára, és kulcsszerepet játszott a támadójátékban. Bár nem szerzett gólt, jelenléte és kreativitása sokat tett hozzá a csapat sikeréhez.
Pályafutása utolsó éveit a mexikói Puebla csapatánál töltötte, majd visszavonulása után edzőként (Xerez, Cartagena), sportvezetőként a Zaragozánál, később a Real Betis technikai stábjában is dolgozott.
Higuera máig emlékezetes alakja a spanyol futballnak: játékát a szabadság, a váratlanság és a kreativitás jellemezte – olyan értékek, amelyekkel ritkán élnek a modern futball világában, és amelyek révén egyedi helyet foglal el a La Liga történetében.
Forrás:
https://www.relevo.com/futbol/liga-primera/paquete-higuera-rompi-contrato-barcelona-20250428065842-nt.html (utolsó elérés: 2025. 05. 04.)
Füstös András