Folytatódik a mini-sorozat!
Lassan sorozatot indíthatnék a fiatal spanyolok bemutatásából, ugyanis most a Matracosok fiatal tehetségéről szeretnék egy kicsit beszélni.
Barrios a tavalyi szezonban robbant be, és azóta hol a padról, hol a kezdőből nyújt emberfeletti teljesítményt. Az U21-es válogatott játékos idén minden középpályást megver ha a take onok számát nézzük, és a százalékos mutatói is mérföldekkel jobbak mint a többi középpályásé a ligában.
Ebből az egy mutatóból azonban nem is tudunk meg sokat, hogyha nem nézzük meg a többi számát is mellé, 90 percre vetítve idén így muzsikál:
2.39 SCA
83%-os passzpontosság (70% távolra)
2.65 Progresszív labdacipelés
72%-os szerelési pontosság
1.33 blokk (passzok+lövések)
2.78 átcipelt labda az ellenfél harmadába
Ezek mind igen jól mutatnak, a Labdacipelési mutatói az elithez húzzák őt, de a játékszer nélkül is tökéletesen megállja a helyét. Ezek mellett pedig a levegőben is szolíd, a párharcai majd 60%-ból győztesen jön ki.
Ezeket a mutatókat látva egyértelmű, hogy miért is olyan fontos Simeonénak az ő játéka, Griezmann után az egyik leghasznosabb játékosa az Atletinek aki egy tökéletes összekötő. Tud 6-ost és box-to-box 8-ast is játszani, de egy előretoltabb szerepkör sem áll távol tőle.
Pontosan ezen tulajdonságai miatt vagyok kíváncsi, hogy Gavi kiesése után számol-e vele De La Fuente.