A héten ismét zajlik a spanyol Szuperkupa Szaúd-Arábiában (?), ennek és az Olmo-regisztrációnak a kapcsán újra fellángoltak a pénzügyi egyenlőtlenségeket megütő hangok a ligában. Miért panaszkodnak a „kicsik”? Milyen rendszerek voltak az elmúlt évtizedekben? Milyen példákat látunk, amik előre mutatóak voltak? Mi az akadálya a változásnak?
Mi az alaptézis, és miért hibás?
Elsőként le kell fektetnünk, hogy a kérdésben két táborra lehet osztani a csapatokat: A két nagy, a Real Madrid és a Barcelona, és a többiek. Az Atlético Madridot mint csapatot általában előbbi csoportba soroljuk, és nagy hármasról beszélünk, de pénzügyileg ez nincs így. Az alap szurkolói gondolkodásmód az, hogy a két nagy miatt nézik a ligát, miattuk van pénz, és a többieknek is van lehetőségük felépíteni magukat. Hogy megértsük, miért téves ez az elképzelés, nézzük meg, hogyan nézett ki a spanyol bajnokság a múltban.
Az 1997/98-as szezontól élő modellben a klubok maguk adták el a jogaikat médiacégeknek, akik csomagban értékesítették őket. A Telefonica birtokolta a Barcelona, a Celta Vigo, az Espanyol és a Real Sociedad hazai jogait, míg a Mediapro a többi 38 első és másodosztályú klubbal állt szerződésben. Ezen dealek nézettség alapján osztották fel a pénzt, aminek köszönhetően a két nagy brutális fölényre tett szert. A 2014/15-ös szezonban a Barcelona nagyjából 173 millió dollárt kasszírozott, míg az Eibarnak 15 millió dollárral kellett beérnie – ez 11,5:1-es arány. Ezen években a Real Madrid és a Barcelona a bevételek 38%-át szívták el.
Hosszú évek tárgyalásai és fenyegetőzései árán sikerült elérni az első nagy változást. A helyzetet az „arany-tojást tojó tyúk megölésének” dilemmája nehezítette, ami magyarul annyit tesz, hogy amíg nem próbálták meg először egyben értékesíteni a jogokat, nem tudták, mennyit kap majd ebből a két nagy, akik jelentős csökkenés esetén komoly gondokkal kerülhettek volna szembe. A helyzet odáig fajult, hogy a spanyol kormánynak kellett közbeavatkoznia, és egy királyi rendelet által bevezette a központosított modellt a 2016/17-es szezontól. A köztes egy évben egy hibrid megoldás jelentett átmenetet a két rendszer között.
Az új megállapodás a következőket tartalmazta:
– 5% jut alulról építkező kezdeményezésekre
– 2% a szövetség rezsiköltségeinek fedezésére
– 5% ún. „ejtőernyős” kifizetésekre a kieső csapatoknak
– 10% a Segundát (másodosztály csapatait) illeti
A többi pénz a LaLiga csapatai között oszlik el a következő rendszer szerint:
– 50% a 20 első osztályú csapat között egyenlő arányban
– 25% az elmúlt 5 év helyezései szerint
Szintén előírták, hogy kezdésként a legjobban és legrosszabbul kereső klub TV-s bevételei nem haladhatják meg a 4,5:1 arányt, amint a bevételek átlépik az 1,6 milliárd dollárt, úgy már 3,5:1 arány a mérvadó.
Az új modell óriási siker lett. Az első szerződés 1,6 milliárdot hozott, amiből 1,35 milliárd ment a csapatokhoz. A tabella alján végző csapat az addigi tizenpár millió helyett 40-et kapott, az Atlético Madrid például 163%-os növekedést ért el (42-ről 111 millióra). Mindez azért nagy eredmény, mert a két nagy bevételei sem csökkentek. A 2017/18-as szezonban az említett arány 3,6:1 lett, amivel jelentőset léptek előre. A Serie-A 4,5:1, a Bundesliga 3,4:1 aránya mellett már versenyképesebbnek tűnt a történet.
Akkor mi a baj, miért hangoskodnak még mindig a klubok?
A választ Premier League-nek nevezik. Az angol bajnokság a spanyollal ellentétben ezt már 1992-ben meglépte. Az azóta eltelt 23 évben ennek hatásai elképesztő méreteket öltöttek. A PL elosztási aránya már a 2010-es évek közepén is 1,6:1 volt, ami azóta is ekörül mozog. A bevétel pedig sokkal nagyobb. A már említett első nagy központosított LaLiga szerződés (1,6 milliárd dollár) idején is 2,9 milliárd dollárt ért az aktuális szerződésük, ami azóta 3,6 milliárdra ugrott. Ez azt is jelenti, hogy amíg pl. a 2022/23-as szezonban a kieső 104 millió dollárt tehetett zsebre, addig az Elche 44,7-et. Deloitte 2023-as kimutatása szerint bevételekben a Top20 csapat között csak a nagy hármas van jelen, miközben 11 (!!) angol csapat is szerepel, köztük olyanok, mint az Everton, a Leeds, a Leicester vagy a West Ham, akik többet keresnek, mint az AC Milan.
A nagy különbség pedig azt is jelenti, hogy a COVID-időszak alatt kiesett meccsnapi bevételek az angol csapatoktól a drágább igazolások lehetőségét vonták el, addig a spanyoloktól a biztos fennmaradást. Már a recesszió előtt is érezhető jelenség volt, azóta pedig még inkább, hogy a kiesés elől menekülő angol csapatok képesek spanyol, olasz és német közép- és topcsapatoktól és elől játékosokat igazolni. És itt a kulcs, ami miatt amíg a LaLiga nem változtat, csak egyre durvábban le fog maradni: ez a
VERSENYKÉPESSÉG!!
Miért fontos ez? A nézettséget 2 fő dolog viszi előre: a nagy sztárok és az izgalmas, fordulatos mérkőzések, versenyképes csapatok. Angliában ez azt jelenti, hogy jelenleg van 6-7 klub, amelyiknek minden anyagi forrása megvan ahhoz, hogy bármelyik évben a bajnoki címért versenyezzenek, másik 4-5 csapat pályázhat egy jó nyárral európai kupás helyekre, és a kiesés kérdése is kevés esetben eldöntött. Ezzel szemben Spanyolországban 2-3 csapat megy a bajnoki címért, már 21 éve, utoljára 2004-ben nyert rajtuk kívül más is bajnokságot, akkor éppen a Valencia. A dobogón a Girona elmúlt szezonos teljesítményén kívül sem állt más egészen 2012-ig visszanézve, akkor is a Valencia érte el a kiugró eredményt. Persze mondhatjuk, hogy lásd mit csinál a Manchester City az elmúlt években, de az már inkább köszönhető az arab tőke koordinálatlan beáramlásának, azaz egy másik jellegű hibás döntésnek, mint a kompetitivitás hiányának, és ha van igazság (nem lesz), a harmadosztályig meg sem állnak a büntetéssel.
A legnagyobb probléma mégsem ebben, hanem a mutatott játékban jelentkezik. A LaLiga csapatai játsszák messze a legdirektebb focit a Top5 ligában. A nagy csapatok domináns teljesítménye ellen a többiek Angliában 40 milliókért igazolnak játékosokat, és képesek hátulról építkező, támadó focit játszani, míg a spanyolok saját nevelésekkel és külföldről kukázott játékosokkal próbálnak víz felett maradni. Ekkora különbségeket pedig csak reaktív, labdát átadó, sokszor akár favágó stílusú védekező focival képesek eltüntetni, kevés középcsapat képes mutatós támadójátékot fenntartani a nagyok ellen. A játék gyakran nézhetetlen, durva, és a spanyol bíráskodás, primadonna hozzáállás sem segít a megítélésen.
A spanyol Szuperkupa igazából egy csepp ebben a tengerben, de szimbolikus eseményei jól rávilágítanak a belső problémákra. Az RFEF 40 milliót kap a rendezőktől a tornáért, aminek felét elteszi. Hogy ennek a pénznek mi a rendeltetése, azt nem tudom, de ezesetben nem is fontos. A maradék 20 millión osztozik a 4 résztvevő. A két döntős értelemszerűen többet érdemel már csak a +1 mérkőzés miatt is, illetve a státuszt sem kell figyelmen kívül hagyni. De azt nehéz lenne megértetni józan gondolkodású emberrel, hogy például a Real és a Barca 6-6 milliós részvételi díja mellett hogyan arányos a Bilbao 2 millió, míg a Mallorca 850 000 eurós gázsija. Szóval igen, 2 közel 1 milliárdos bevételű klubtól 200 000 eurót adni a másiknak, akinek éppen kiszúrták a szemét egy kis alamizsnával, hogy mutassuk, milyen jó fejek vagyunk, nettó képmutatás.
Ha levesszük egy kicsit a nagycsapatos szemüveget kiderül, hogy míg a Mallorca Segundából igazolt labdarúgók regisztrálásával bajlódik, addig a Barcelona kiad 55 milliót egy 1200-1600 játékperces, full sérülékeny játékosra egy telített pozícióba úgy, hogy azt se tudja, képes-e regisztrálni, a Real Madrid meg elnöki presszióból kifizet 150 milliós aláírási pénzt egy 3. balszélsőnek a másik két világklasszis mellé. Ez lenne igazságos, jogos és ami legfőbb, előremutató?
Értsük meg, hogy a 18 többi nélkül nincsen 2 nagy. Azért is érhettek el ekkora ismertséget és rajongó tábort, mert majd 20 évig vámpírként szipolyozták a tv-s bevételeket, és könnyedén fizethettek ki akármennyit akárkiért és akárkinek. A LaLiga egy közös iga, amit a 20 ló vagy egyfelé húz, vagy olyan lesz a szántóföld, amilyennek most látjuk. Persze megvárhatjuk, míg szépen sorban elsorvadnak a kis és középcsapatok, a másik három évi 20 egymás elleni mérkőzése biztosan nem lesz unalmas.
Miért kicsi az esély a változásra?
Két fő okot emelhetünk ki. Az egyik az, hogy Spanyolországról beszélünk. Politika, nacionalizmus, latinos hozzáállás és „dögöljön meg a szomszéd tehene” mentalitás. A másik ok a két nagy működési struktúrájában, a socio rendszerben keresendő. Egy tulajdonos által vezetett klub, mint a PL klubok, az Atlético Madrid vagy az amerikai franchiseok mind hosszú távra terveznek, fenntarthatóság, eladhatóság, profit. A socio rendszerben az elnököt egy 4 vagy 5 éves mandátumra választják a pártoló tagok, akinek ennyi ideje van virítani. Ha a regnálásodat az jellemzi, hogy leadtál a profitból a hosszú távú növekedés reményében, és ezzel lehet, hogy pár sikertelenebb év elé nézel, akkor gyorsan meg fogsz bukni, bármennyire is ezt diktálná a józan ész.
Jó példa erre Joan Laporta kármentési ciklusa. Óriási kaksiban vette át a katalán óriást, ami nem az ő hibája. Kiállhatott volna, elmondhatta volna, hogy mekkora trágyadombot hagyott rá az előző vezetés, és hogy milyen intézkedésekkel és hány évig tart kilábalni ebből. Saját nevelések, fizetéscsökkentés, stadion-projekt, és 3-4 év után ismét lehetett volna szórni a pénzt. Ne legyenek kétségeink, a BL-helyek így is simán meglettek volna. De a Perezhez hasonlóan megalomán Laporta azonnal szórta a jövő kiárusításából keletkező pénzt, azonnali eredményekről beszélve. Mire 10 év múlva is kevés lesz a pénz, mert a jogok jelentős része idegen kézen van, addig ráér ellenségeket és bűnösöket kitalálni/megnevezni.
A lényeg, hogy ezek az emberek nem fognak engedni és jó eséllyel az utódaik sem. Javier Tebas egyetlen érdeme elnöki regnálása alatt, hogy ezeket a különbség csökkentéseket ő tolta le a nagyok torkán. És ha Javier Tebas az egyetlen, aki itt tett valami jót, akkor marha nagy baj van.
Forrásanyagok:
https://www.relevo.com/futbol/supercopa/solo-gigantes-quieren-supercopa-hostilidad-20250110195835-nt.html
https://www.insideworldfootball.com/2025/01/09/rich-get-richer-spanish-super-cup-opens-barca-win/
https://www.forbes.com/sites/bobbymcmahon/2019/01/06/1-5b-in-tv-rights-fees-barcelona-real-madrid-and-16-other-teams-bank-record-payouts-from-la-liga/
https://www.theguardian.com/football/blog/2023/jan/16/javier-tebas-premier-league-spending-la-liga
https://www.forbes.com/sites/bobbymcmahon/2015/12/05/1-6b-worth-of-tv-deals-good-news-for-real-madrid-barcelona-and-la-liga/