Az elnök szereptévesztésben – Raúl Martin Presa és viszonya a saját bázisával
Kategóriák
Játékosok
Szerzőink
Korábbi bejegyzések
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Az elnök szereptévesztésben – Raúl Martin Presa és viszonya a saját bázisával
A Rayo Vallecano az utóbbi években ismét a figyelem középpontjába került, nem pusztán sportteljesítménye, hanem elsősorban klubvezetése és elnöke, Raúl Martín Presa miatt. Miközben a csapat a 2024/25-ös idényben történelmi eredményt ért el, és több mint húsz év után újra európai kupaporondra lépett, a háttérben elmélyült a szakadék az elnök, a szurkolók és a klub közössége között.
Az infrastruktúra és az elhanyagolt stadion, mint a konfliktus gyökere
A feszültségek egyik alapvető forrása az Estadio de Vallecas állapota. A stadion évek óta leromlott műszaki és higiéniai körülmények között működik: az épület karbantartatlan, a lelátók részben életveszélyesek, a mosdók, vezetékek és egyéb létesítmények elhanyagoltak, és a pálya minősége is folyamatosan kritikák kereszttüzében áll. A helyzetet súlyosbítja, hogy az önkormányzattal és a La Ligával folytatott hosszan tartó viták miatt a szükséges felújítások elmaradtak, miközben a stadion egyes szektorai lezárva maradtak.
A szurkolók és a helyi hatóságok szerint ez az állapot a klubvezetés felelőtlenségének eredménye. Presa ezzel szemben azzal érvel, hogy a helyzet megoldása csak egy új stadion felépítésével lehetséges, amelyet részben a városnak kellene finanszíroznia. A La Ligának adott nyilatkozataiban kijelentette, hogy „a Rayo Vallecano kötelessége új otthonba költözni”, mivel a jelenlegi létesítmény nem felel meg a modern követelményeknek. Ezzel szemben a szurkolók többsége, a klub történelmi identitásához ragaszkodva, a Vallecas negyedben maradás mellett áll ki, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi stadion megfelelő befektetéssel felújítható lenne.
A nézetkülönbség tehát nem pusztán infrastrukturális kérdés: a klub kulturális és társadalmi identitásának kérdésévé vált. Vallecas hagyományosan munkásnegyed, baloldali, közösségi értékrenddel, amely élesen szemben áll Presa jobboldali, üzletorientált szemléletével.
A szurkolói bizalmatlanság és a kommunikáció teljes hiánya
A stadionvita csak a jéghegy csúcsa: Presa és a szurkolótábor kapcsolata már évek óta ellenséges. A Bukaneros, a klub legismertebb szurkolói csoportja, valamint a Rayo-szurkolói szövetség rendszeresen tiltakozik az elnök irányítása ellen, „intézményi elhagyatottsággal”, korrupcióval és átláthatatlansággal vádolva őt.
A 2025/26-os szezon első hazai mérkőzése előtt a szurkolói csoportok közös nyilatkozatban ítélték el az elnököt, rámutatva, hogy a klub „százéves intézményként két pilléren áll: a dolgozókon és a szurkolókon”, ám mindkettő elárulva érzi magát. A dokumentum „intézményi hanyatlásról”, a stadion elhanyagolásáról, a jegyárak emeléséről, a klub alapítványának rossz működéséről és a hagyományos mezszínek elhagyásáról is szólt.
Presa válasza nem békülékeny, hanem támadó volt: a saját szurkolóit nevezte „munkakerülő, részeg és agyatlan embereknek”, akik szerinte nem képviselik Vallecas valódi értékeit. Példaként hozta fel a szurkolók egyik tradicionális dalát, A kalózélet című rigmust, amelyet a klubelnök „a munka és a tanulás elutasításának szimbólumaként” értelmezett. Presa szerint a dal és a hozzá kapcsolódó szurkolói kultúra a „felelőtlenséget és nőkkel szembeni tiszteletlenséget” közvetíti, ami szerinte ellentétes a városrész valódi munkás értékeivel.
Ez a kijelentés gyakorlatilag megszüntette az utolsó kommunikációs hidakat a klubvezetés és a közösség között. A szurkolók válaszul „csendes sztrájkot” hirdettek a Barcelona elleni mérkőzésre, tiltakozva az elnök stílusa, a stadionállapot és a klub működésének átláthatatlansága ellen.
A női csapat botránya: újabb morális töréspont
A Presa-éra egyik legsúlyosabb morális válságát a 2022 elején kirobbant botrány jelentette, amikor a klub a női csapat élére kinevezte Carlos Santisót, aki korábban egy kiszivárgott hangfelvételen csoportos nemi erőszakot tréfásan „csapatépítő eseményként” említett. Bár a kijelentés miatt Santiso korábban már lemondani kényszerült madridi ificsapatbeli posztjáról, Presa ennek ellenére alkalmazta őt.
A döntés heves tiltakozást váltott ki a szurkolókból, a női futball támogatói csoportokból és a közvéleményből egyaránt. A klubelnök azonban megvédte a kinevezést, kijelentve, hogy „a klub szakembereket szerződtet, nem embereket”, és nem hajlandó elbocsátani a trénert. A szurkolói szövetség ezt úgy értékelte, mint „újabb vörös vonal átlépését”, amely súlyosan sérti a klub értékeit.
A női csapat körül tapasztalt elhanyagoltság,a hiányos orvosi háttér, az aláíratlan szerződések, az edzőterem hiánya, tovább erősítette azt az érzést, hogy a klub vezetése nem csupán gazdaságilag, hanem erkölcsileg is elhagyta saját közösségét.
A klub sikerei és a strukturális hanyatlás paradoxona
Mindezen feszültségek ellenére a Rayo Vallecano sportszakmailag sikeres idényt fut. Az európai szereplés kiharcolása, valamint a Barcelona elleni bátor, 1–1-es döntetlen azt mutatja, hogy a csapat, a játékosok és az edzői stáb továbbra is a közösségi szellem és a küzdőszellem megtestesítői. Az edző, Iñigo Pérez, aki a klub ethoszát képviseli, óvatosan, de nyíltan utalt arra, hogy „a szurkolóknak minden okuk megvan a tiltakozásra”, hiszen „a családtagjai is a lelátón ülnek, és látják, mennyire leromlottak a körülmények”.
Ez a kettősség, a pályán mutatott teljesítmény és az intézményi káosz ellentéte, tökéletesen szimbolizálja a klub helyzetét. Egy közösségi gyökerű, identitását őrző klub küzd saját tulajdonosával, aki üzleti racionalitásra és új infrastruktúrára hivatkozva próbálja átalakítani a klubot, miközben a szurkolók az erkölcsi, társadalmi és kulturális folytonosságot védik.
Összegzés: hatalom, identitás és közösség ütközése
Raúl Martín Presa elnöksége alatt a Rayo Vallecano nem csupán sportegyesületként, hanem társadalmi mikrokozmoszként vált a spanyol futball egyik legérzékenyebb szimbólumává. A klub története jelenleg a hatalom és a közösség konfliktusának története: egy üzleti logikára épülő vezetés próbálja kontrollálni azt a közösséget, amely a klub identitását évtizedeken át meghatározta.
A Presa–szurkolók ellentét nem egyszerűen személyes vagy gazdasági vita: az a kérdés, ki birtokolja egy futballklub lelkét. A Rayo Vallecano példája arra figyelmeztet, hogy a futballban, különösen olyan közösségi gyökerű klubok esetében, mint a Rayo, a gazdasági racionalitás nem választható el a társadalmi felelősségtől. És miközben a csapat a pályán továbbra is bizonyítja életképességét, a klub jövője azon múlik, hogy képes-e újra összhangot teremteni a közösség értékei és a vezetés döntései között.
Felhasznált források:
https://www.forbes.com/sites/samleveridge/2025/08/31/rayo-vallecano-president-slams-his-own-fans-in-simple-minded-rant (utolsó elérés: 2025. 10. 26.)
https://www.theguardian.com/football/2022/jan/30/rayo-vallecano-stand-by-womens-coach-who-made-gang-remark-on-phone (utolsó elérés: 2025. 10. 26.)
Füstös András