Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából!

A német Welt értesülései szerint a Barcelonát többéves eltiltás fenyegeti a Bajnokok Ligája indulást illetően. A hírt már több spanyol médium is átvette.

Két fő aspektusból közelíteném meg a témát:

1️⃣ Minő meglepő időzítés

Miután csütörtökön az Európai Bíróság elkaszálta az UEFA belepofázási jogkörét és nyilvánvalóvá tette, hogy nincs joguk monopóliumot kialakítani az európai labdarúgásban, éppen utána derül ki, hogy „ejnye-bejnye, ebbü a pézes dologbú baj lösz”.

Nehéz belelátni a Ceferin-féle maffiózk fejébe, de a másik nemzetközi pénzelnyelő hálózattal (FIFA) együtt komoly gyomrost kaptak. így várható volt, hogy a megmaradt eszközeiket bevetve ellentámadásba lépnek majd.

2️⃣ Visszaüt a Laporta kampány

Bár magával a retorzióval, és annak érdek alapú alkalmazásával nem értek egyet, de ahogyan a Los Tres Podcastban is többször elmondtam, én nagyon nem így építettem volna újra a klubot. Az akadémiáról érkező minőségi erősítés, a már meglévő sztárjátékosok (Pedri, de Jong, ter Stegen) együtt minden szezonban elég lett volna a top4-ben való záráshoz (ez mondjuk a LaLiga „erejét” is mutatja), amivel a BL-csoportkör meglett volna. 2-3 ilyen év alatt kezelhetővé lehetett volna tenni a Barca anyagi helyzetét, és Arsenal módra el lehetett volna indulni felfelé. Látva az azóta érkezőket (Fermin, Guiu) továbbra is lehetett volna építeni a La Masiára és az ingyen érkezőkre (Auba, Kessié stb).

Laporta az azonnali sikerrel és Messivel kampámyolt. Előbbi egy bajnoki címben már manifesztálódott, de ennek egyelőre egyre valósabb ára van, utóbbit pedig nem is sikerült teljesíteni (eleve nem volt realitása). Néhány gyengébb év egy Barcelona kultikusságú klubnál nem jelentett volna óriási presztízs veszteséget, folyamatosan jelennek meg fiatalok, akiknek az álmuk a katalán fővárosban játszani. Bárhogy legyen is, ha minden mást körülményt félreteszünk, várható volt, hogy ez az út bekéri majd az árát.

Mindezen felsoroltaktól függetlenül ne legyenek kétségeink, komoly háború kezdődik az UEFA és a Szuperligás csapatok között, csak idő kérdése, hogy kin, mikor és mivel találnak fogást.

Szólj hozzá!