Kalandozások Hispániában – Magyarok az 21. századi LaLigában

A 20. századi magyar alapanyagot pótolni talán sose lehet a LaLiga magyar kontingensének tekintetében (csak Puskás és Kubala neveit elég ha itt felelevenítjük), ugyanakkor voltak, vannak és biztos vagyok abban is, hogy lesznek olyan játékosaink, akik fognak szép emlékeket szerezni nekünk. Ez a rövid cikk róluk, azokról a 21. századi magyar focistákról szól, akik Spanyolországba igazoltak. Fontos leszögeznem azt, hogy itt szigorúan csak az A csapatos játékosokat nézem, így például Vincze Ottó, Tajti Mátyás és a hatalmas tehetség, Yaakobishvili Áron is kimaradt a felsorolásból.

Vadócz Krisztián

A Honvédban 17 évesen debütáló középpályás gyorsan kikerült külföldre, 20 évesen a francia AJ Auxerre csapott le rá. A franciáknál csak a B csapatig vitte, egy Motherwellnél töltött kölcsön után a NEC-hez igazolt Hollandiába. Itt elképesztően fontos eleme volt a csapatnak, melynek köszönhetően a 8. helyen végeztek a nijmegeniek. Ennek köszönhette az Osasuna érdeklődését is, akik 950.000 euró ellenében el is vitték Pamplonába Vadóczot. Tulajdonképpen a három itt töltött év alatt főleg csereként számítottak rá, de szinte minden alkalommal kapott perceket. 71 mérkőzésen 9 gólt szerzett, ebből egyet a Real Madrid ellen a Bernabeuban. Későbbi karrierjébe nem mennék bele, mert csoda volt, hogy ha valahol töltött két évet egyáltalán. Indiától Uruguayig játszott újra a NEC és a Honvéd csapatában is, 42-szeres válogatottként tette le a stoplist.

Pintér Ádám

2010-ben az MTK-tól szerződött a Real Zaragoza együtteséhez. A védekező középpályásként és védőként is bevethető játékos hol kezdő volt, hol csere, de aktívan láthattuk játszani a SportTV által adott meccseken. 44 bajnoki és 4 kupa meccs után a kieső Zaragoza felbontotta a szerződést, innen az orosz Tom Tomszkba igazolt, majd egy év múlva a görög Levédiakosba. 2015-ben játszott a Fradiban két évet, majd a német másodosztályú Greuther Fürthnél lehúzott egy év után tért vissza az MTK-hoz, ahol 60 meccs és 3 év után 2021-ben visszavonult.

Megyeri Balázs

Az Olympiacost is megjárt kapus 2015-ben igazolt a Getafeba, ahol egyetlen egy meccset se játszott. A szezon végén a Greuther Fürth csapott le rá, innen az Atromitos FC majd a török Göztepe voltak a megállói. Egy éves ciprusi AE Lemeszú túra után a DVSC csapott le rá, ahol a mai napig is játszik.

Yaakobishvili Antal

Az MTK-ban pallérozódó grúz származású 193 centi magas hátvéd kimagaslóan játszott a Girona B-ben is, és tavaly már meccset is kapott a Girona felnőtt csapatában, sőt, idén a BL-ben is bemutatkozhatott. Neki mindenképpen lehetséges lehet egy fényesebb LaLiga karrier is.

Nikitscher Tamás

A januárban a Kecskemétet a Real Valladolidra cserélő középpályás stabilan kapja a lehetőségeket a jelenleg utolsó helyen lévő csapatnál. Sokat ő se tud változtatni a Valladolid helyzetén, és neki mindenképpen kell még adaptálódnia, de egy liga alján elhelyezkedő csapatnál vagy egy másodosztályú gárdánál lehet keresni valója.

Füstös András

Szólj hozzá!