José Luis „El Commandante” Morales – A későn érő búcsúja

Morales ünnepelteti magát gólja után a Ceramica stadionban (Forrás: www.medium.com)

A spanyol foci színtere tele van csupa szerethető karakterekkel, de valamiért a csatárok kivételes helyet foglalnak el ebben a csoportban. Emlékezzünk csak Aduriz-ra, vagy éppen Nino-ra. De a közelmúltban Commandante Morales volt az egyik ilyen hangsúlyos figura, akinek lassacskán az utolsó homokszeme is lepereg, pedig első európai kupa meccsét 35 évesen játszotta….

Karrierje röviden
Morales 1987-ben született és pályafutását a Brunete akadémiáján kezdte meg, miután 10-11 éves korában a Real Madrid próbajátékán nem felelt meg. 2010-ben mutatkozott be a Fuenlabrada csapatában, ahol 36 meccsen 20 gólt lőtt. Ez felkeltette a Levante vezetőinek figyelmét, akik 2011-ben a B csapatba igazolták. 2013-ban aztán a felnőtteknél is bemutatkozott, ekkor már 26 (!) éves volt, és egy Eibar-os kölcsön szezonon kívül stabil tagjává vált a csapatnak. Morales a 2022-es kiesésig klub legendává vált, 294 meccsen 66 gólt lőtt. A 2019-’20-as szezonja gyengére sikerült a maga 4 góljával, mivel azon kívül az újbóli feljutást követő években 12, 12, 13 és 14 gólt szerzett.

Forrás: www.transfermarkt.de

Morales statisztikái az EKL csoportköre során. Forrás: www.transfermarkt.de

Dicsőséges két év és a leapadás

A 2022-ben a lejáró szerződésével nem hosszabbított a másodosztályba, a balszélsőként is játszó csatár teljesítménye többek között a Sevilla, Betis és Villarreal figyelmét is felkeltették. Talán a Valencia-hoz való közelség, talán Emery miatt Morales a Villarreal csapatát választotta, ahol a szezon elején kiegészítő ember volt, majd stabil kezdővé is előlépett. Az EKL számára az első európai kupa volt, melyben pályára lépett, és ahogy kinéz az EL volt az utolsó neki. Az EKL csoportkörében egyébként nagyon szépen termelt, 4 gólja közül hármat ugyanazon mérkőzésen szerezte kimagasló perc/gól mutatókkal.


A 2023/’24-es szezonban csak szenvedett Sétien és Pacheta alatt is, a klub már a téli eladását fontolgatta. Gerard és Sorloth átmeneti hiánya, valamint a csapat botrányos szereplése és Marcelino érkezése tiszavirág életű virágzást hoztak a spanyol veterán számára: négy meccsen szerzett 6 gólt (egy mesterhármas itt is becsúszott), mely plusz egy félévet hozott számára sárga mezben. A játéka azonban január óta drámaian visszaesett, hiába lőtt a Barcelona csapatának is egy gólt. Gyorsasága már nem a régi, technikássága is tompult, ennek ellenére 9 gólja idén nagyon szép teljesítménynek mondható.
A nyáron lejáró szerződésű játékos megélte a bajnoki 5. helyezést, és ez a tapasztalat sokat számíthat a Levante számára, mivel a szerelem klubja tervezi visszahozatalát. A másodosztályban még hatalmas kincs lehet az elsőosztályhoz már kevésnek mondható Commandante, aki így egy egyáltalán nem szépnek ígérkező, de annál dicsőbben záruló karriert zárhatna le.

Források:

https://medium.com/off-the-pitch-by-villarreal/the-super-sub-jose-luis-morales-d8299c5522d3

Szólj hozzá!