Vinicius Junior egy fantasztikus képességekkel megáldott játékos. Gyors, agilis, jelenleg a világ egyik legjobb 1v1 játékosa, mivel brutálisan cselez, a befejezések terén is egyre hatékonyabb, ahogy telnek az évek. Emellett, ami sok ilyen játékosnak nem sajátja, nem fukarkodik a gólpasszokkal sem, folyamatosan keresi a társakat. Ez a pedigré simán Aranylabdára érdemes matériává teszi őt. Éppen ezért is jelent egyre nagyobb problémát a viselkedése.
Mielőtt a konkrét problémára kitérnék, lenne 1-2 gondolatom a Real Madridról. A Bajnokok Ligája rekordgyőzteseként és a világ egyik legsikeresebb klubjaként a Madrid mindig és mindenhol kiemelt figyelmet kap, jót és rosszat egyaránt. Ahogy a korábbi, játékvezetőkkel szembeni általános viselkedéssel kapcsolatos cikkemben is írtam:
„Mert azt sokan elfelejtik, hogy a focit gyerekek
milliói nézik, akiknek ezek a játékosok a példaképeik, és akarva-akaratlanul
utánozni fogják a viselkedésüket.”
Emiatt egy Real Madrid szintű klubnál kiemelten fontosnak kellene lennie, hogy a játékosai milyen emberi minőséget mutatnak a nyilvánosság felé. S, ha már gyerekek: amennyiben a brazil sokáig marad a spanyol fővárosban, elmondható, hogy felnő rajta egy generáció, akik szurkoljanak bármelyik csapatnak is, vele és a viselkedésével fogják azonosítani a Real Madridot, aminek hosszú távon érezhető marketing következményei is lehetnek. Egy szó, mint száz, a klub játékosának lenni megtiszteltetés és felelősségteljes viselkedést követel.
Ami Viniciust illeti, itt is fontos a teljes képet nézni. Vinicius nem egy rossz ember. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de nem rossz ember. Rendszeresen felkapott érv a brazillal szemben, hogy ilyennek adták a Socrates díjat, pedig ezt nem viselkedésre osztják, hanem jótékonysági és szociális projektekben tett anyagi és emberi erőfeszítésekért, kicsit hasonlít az NFL-es Walter Payton díjhoz. Ezt a brazil azzal érdemelte ki, hogy az Instituto Vini Jr. nevű szervezetével hátrányos helyzetű brazil gyerekeknek segít, ad nekik olyan lehetőségeket, amiket amúgy nem kapnának.
A korai madridi éveiben ördöngös cselei révén sikerült magára vonnia a figyelmet, amit az ellenfelek elkezdtek folyamatos faragással „jutalmazni”. Ebből nyilván rengeteg meg nem adott szabadrúgás és fel nem mutatott lap született, amire a brazil reakciója a korunk focijának rákfenéjét jelentő színészkedés, majd mikor ez sem mindig ért célt, az artikulálatlan ordibálás lett. Utóbbi kettő persze magával vonja az ellenszurkolók haragját is. Ebből jöttek a folyamatos szidalmazások, majd a rasszista megnyilvánulások, amit Vini érthető okokból nem nézett el könnyen. Az előző szezon nagy részében szinte minden idegenbeli meccsen már a csapatbuszt is rasszista rigmusokat skandáló csoportok várták minden vendég mérkőzésen. A karakán játékos válasza bár érthető, de semmivel sem kisebb indulatokat generálóan a rendszeresen kijelentett rasszizmus elleni harc volt.
Számomra teljesen elfogadhatatlan a rasszizmus, bármit is tesz a pályán, de lassan az utóbbi is teljesen vállalhatatlanná kezd válni. A vélt és valós szabálytalanságok utáni nem 1-2 mondatos üvöltözések, amik sokkal több lapot érdemelnének, a szurkolók teljesen felesleges hergelése (lásd Valencia elleni múlt heti mérkőzés) után most már két kézzel löki fel az ellenfelét a pályán.
Abban biztos vagyok, hogy a Realnál is tudják, hogy ez baj. A hétvégi bajnokin látható volt, hogy Jude Bellingham egész meccsen a közelében volt, és amint elkezdett volna fokozódni a helyzet, két kézzel átkarolva vitte el onnan, de korábban volt, hogy maga Ancelotti ragadta karon és vonszolta le a lecserélése közben az ellen kispad felé pofázó brazilt. A gond az, hogy ezek tüneti kezelések, és megoldást sosem fognak jelenteni. Egy ekkora klubnál mindig a csapat az első, és nem az egyén. Ahogy Ronaldonak sem engedte Perez, hogy anyagi csődbe kergesse a klubot az újabb fizetésemelésével, Viniciusnak sem szabadna hagyni, hogy ezzel a viselkedéssel folyamatosan szégyent hozzon a klubra. Sokat jelent, hogy a korábbi madridi legenda, Predrag Mijatović is kikelt ellene a Lipcse ellen történtek után. Arra pedig most már biztosan kár várni, hogy ezt magában rendezze, mert nem fogja. Nem tudom, ki dönt ebben a kérdésben, de valószínűleg most jött el az ideje annak, hogy vagy komolyan vegyék a problémát, és szakemberek (nem egy) segítségével helyre rázzák a játékos fejében levő zűrzavart, vagy a szezon végén eladják, amíg még hajlandó valaki fizetni érte.
Utóbbit olvasva nyilván sok szurkolótársam fog majd melegebb éghajlatra küldeni, de már rég nem érdekel. Akinek a klub hírneve és értékei kicsit is fontosak, nem hagyja azokat sárba tiporni egy olyan játékosért, amilyen előtte is volt, és utána is lesz. Nem véletlenül kezdtem az értékei méltatásával a cikket, mert bőven legenda lehetne Madridban, de ha csak így megy, akkor inkább ne legyen az.