A Rayo Vallecano az elmúlt években fokozatosan lépdelt előre a tabellán, és ehhez Iraola rengeteget adott hozzá. A távozása után ugyanakkor Iñigo Pérez tovább vitte az örökségét, és a pofás játék mellé idén végre az eredmények is párosulnak olyannyira, hogy lassan-lassan már a biztos bennmaradás nem is kérdés a madridiak számára.
Ami Iraola után is megmaradt
Kezdjük a látványosan megfigyelhető tovább vitt játék elemekkel: Iñigo Pérez nagyszerűen vette észre azt, hogy Iraola egy labdával és anélkül is jól teljesítő csapatot épített fel. A labda nélkül a csapata nagy nyomást helyez az ellenfélre, már annak a térfelén. Isi Palazón például motorként muzsikál ebben a szerepkörben. Ezt annyira magas szinten űzi a Rayo, hogy a harmadik, az ellenfélnek legkevesebb passzt engedő csapat idén a ligában a Barcelona és a Sociedad után.
Az alapvetően 4-1-4-1-et használó felállást Pérez érdekes módon támadásban alkalmazza, míg védelemben a 4-4-2-re vált, a már említett Isi feljebb tolásával. Ennek a fontossága nem is feltétlenül az akciók levédekezésében rejlik, hanem a támadó harmadban megszerzett/visszaszerzett labdákból a gyors szélsők lévén (pl De Frutos, Camello) „villámlás” módjára lehet kontrákat vezetni.
Nem győzöm Isi fontosságát hangsúlyozni a letámadás rendszerében. A középpályás lehengerlő védelmi mutatókkal bír, ennek egyik kulcsa az átmenetekben rejlik: ő az, aki a védelemben először nyomást helyez a támadást építő játékosra, ezzel meglepve azt, mivel általában ezt a csatártól várná a védő.
Ennek egyik kockázata Isi üresen hagyott helye, melyet Pérez a szélső középre tolásával old meg. Így a széleken dupla nyomás helyeződik a szélsőhátvédekre, akik közül pl. Ratiu teljesítménye ezért lesz a legtöbb meccsen is feltűnő. Az átmenetek során a támadásokban is a szélsőhátvédeké a szél, mivel a szélső középpályásoknak belülről kellene kisodródni, mely a labda elvesztés során szintén kockázatokkal jár, de a kör itt be is zárul, mert a már említett magas intenzitású letámadással időt nyer a Rayo a rendeződésre.
Ami változott Iraola óta
Ebben a szekcióban sokat nem lehet írni, mivel Iñigo Pérez inkább csak finomhangolt és a csapat összetételében se látunk sok változást. Ami észrevehető, az az alacsony szerzett gólok száma, mely főleg a védelemre helyezett hangsúly és a második vonalra való támaszkodás miatt van. Igen, mivel a Rayo Vallecano elsősorban a nem a csatároktól várja a gólokat, hanem az előre tolt támadóközéppályástól és a szélsőktől. A szélsők átmenetek hiányában, épített támadások során sokszor kapnak felívelt labdát, vagy a csatártól visszább passzolt labdát, mellyel leginkább lövésig mennek.
Összefoglalás
Iñigo Pérez mindent eltanult Iraolától, amit csak lehetett. Ezen tudás ismeretében, a játékos állomány képességeit és vezéregyéniségeit felismerve egy alapvetően idős, szolid képességekkel bíró csapatból a liga egyik legélvezetesebb játékát játszó csapatot épített, úgy, hogy közben hátrafelé se kell nézniük. Persze csak akkor, ha a bennmaradás a cél, de idén talán nem túlzás azt mondani, hogy a Betis mellett a Rayo Vallecano a másik csapat akinek muszáj lenne Európában játszania, ha az első 5 kiemelkedő csapatot nem nézzük.
Füstös András