Harc a bajnokságért: kinek kedvez a sorsolás?

A múlt heti Madridizmo-ban bevágtam egy képet, amin a három bajnok-aspiráns hátralevő meccsei szerepeltek, és hogy otthon vagy idegenben kerül rájuk sor. Viszont csupaszon csak a lista megtévesztő lehet, mivel csak a megérzéseinkre alapoz, ezért kicsit a számok mögé néztem, kinek kedvez valójában a maradék kilenc mérkőzés.

2023/24 hátralevő bajnoki meccsek
Kép forrás: Twitter (X)

Egyik kedvenc eszközöm az ellenfelek erejének megismerésére az xG-differenciál mutató. Ennek az a lényege, hogy a csapatok által termelt várható gólok mennyiségéből kivonja az ellenük termelt várható gólok mennyiségét. Ez azért is pontosabb, mint csak simán a pontokat, a gólokat vagy a helyezést nézni, mert sok olyan mérkőzés van, ahol egy csapat felmossa a másikkal a padlót, de nem tudja befejezni a helyzeteit, illetve olyan, ahol alig csinálnak valamit, abból mégis akár több gólt is szereznek. Persze ez a mutató sem a tökéletes igazság, de ha nem akarunk szubjektív atomfizika szintű számításokba bonyolódni, akkor az egyszerű megállapításhoz talán ez van a legközelebb.

Az összehasonlításban a Gironát időtakarékossági okokból nem vettem számításba, és mert nem hiszem, hogy azután, hogy éppen belekerültek az első hullámvölgyükbe, visszaelőznék a pont formába lendülő nagyokat. A képeken az ellenfelek listája mellett látható, hogy a Real Madrid, illetve a Barcelona szempontjából hol lesz megrendezve a találkozó.

2023/24 Laliga hátralevő kilenc bajnoki ellenfél xG-differenciálja

Az ELSŐ KÉP arról árulkodik, hogy az összesített xG-differenciál alapján a Realnak lesz nehezebb dolga. A maradék kilenc ellenfelük +0,41-es mutatóval áll 90 percre levetítve, míg a Barcelonának -0,61, ami jelentős különbségnek mondható, meccsenként 1 góllal többet kell szereznie a listavezetőnek, vagy eggyel többtől kell megóvnia a kapuját. Ebbe természetesen beletartozik az egymás ellen vívott találkozójuk is. Ez a lista azért lényeges, mert az ebben levő adatok tartalmazzák már legalább egy meccs mutatóit minden lehetséges ellenfél ellen, így például a Cadizt nézve mindkét gárda még csak egy meccset tudott le ellenük.

Csakhogy míg a Madrid hazai pályán fogadja a Cadizt, addig a Barcelona vendégségbe megy. Hogy is lehetne összehasonlítani a két találkozót, ha ennyire eltérnek a körülmények? A MÁSODIK KÉPEN már úgy lett összerakva a lista, hogy figyelembe lett véve, melyik meccset hol játsszák. Ennek megfelelően az xG-differenciál mutatót is az adott stadionhoz kötve írtam ki. És nagyon nem mindegy a különbség. Ha maradunk a Cadiznál, látható, hogy a sárgák idegenben és otthon szorgoskodott xG-differenciálja között óriási különbség van. A Bernabeuban a Realnak egy -1,23-as, a Barcelonának a Mirandillában egy +0,23-as csapattal kell megküzdenie.

2023/24 Laliga hátralevő kilenc bajnoki ellenfél xG-differenciálja pályaválasztást tekintve

Persze a Cadiz pont azon csapatok közé tartozik, akiknél a legnagyobb ez a különbség, és természetesen ettől még mindkét csapat toronymagas esélyese az adott találkozóknak, de jól érzékelhető, hogy ugyanazok a csapatok ellen mennyit jelent a hazai pálya előnye (a Rayot kivéve). A Real Sociedad esetében várhatóan mindkét alakulat piszkosul meg fog szenvedni, hiszen egyrészt felívelőben vannak, másrészt kicsi a különbség a teljesítményükben az otthoni és a vendég ütközeteiket nézve.

Ami azonban nem mindegy, az az, hogy a kilenc meccsből az amúgy is 8 pontos hátrányban levő Barcelona csak négyet játszik a saját stadionjában és ötöt idegenben, míg a fővárosiaknál pont fordítva. Az az egy meccs pedig mindent eldönthet. Az egymás elleni találkozójuk a Bernabeuban azért is fontos, mert ugyan a katalánok xG-differenciálja szintén nem mutat nagy eltérést a helyszíntől függően (+1,15 vs +1,11), de a Madridnál annál nagyobbat. Ancelotti csapata idegenbeli +0,5-je mellé az újjáépült stadionjukban +1,48-at hoznak, ami óriási különbség. Kicsit tovább nézve ez a mutató elsősorban a kevés kapott gólnak köszönhető (7), lőtt gólokban még csak nem is az elsők (Bilbao 36, Real M. 35). Ez alapján a madridi védelmet kellene dicsérni, de az a téma megérne egy külön cikket. Mondhatjuk tehát, hogy igazi hatpontos találkozó lesz, a futballban ritkán használt kifejezés: bajnoki döntő.

Persze lehetne ezt még tovább bolondítani aktuál-formákkal, és a sorrend sem mindegy, de mint mondtam, nem akarom atomfizikába vinni a cikket, plusz a különböző mutatók okai és súlyozása totál félreviheti az egészet. A lényeg a második kép alján látható, ahol is az elsőhöz képest jelentős különbséget láthatunk, a Barcelona a több idegenbeli meccs, és az ottani ellenfelek miatt, a Madrid a kilenc ellenfél összesített teljesítménye miatt tűnhet nehezebb helyzetben levőnek. Hogy konklúzió is legyen: SZERINTEM (azaz ez nem Szentírás) a Real Madrid bír előnyösebb sorsolással, mert hazai pályán jelentősen jobbak mint idegenben, és ott fogadnak majd nehezebb ellenfeleket, míg a Barcelonára idegenben több nehéz mérkőzés vár.

Szólj hozzá!