Hansi Flick a Barcelona edzője

Az elmúlt hetek a Barca tájékán elég sűrűre sikeredtek hála ennek a csodás vezetésnek. Laporta pár héttel ezelőtt még büszkén jelentette be, hogy Xavi marad a csapat vezetőedzője következő szezonban is, viszont Xavi egyik meccs előtti sajtó tájékoztatóján elmondta az igazat, hogy nincs pénz a kasszában, ez pedig nem tetszett elnök úrnak. Ezek után pénteken bejelentette a klub, hogy Xavi idény végén távozik, ezzel nagyjából nevetség tárgyává tették ezt az amúgy  csodálatos csapatot. A közönség az utolsó hazai meccsen ki is fejezte nem tetszését, erős „Xavi yes, Laporta no” rigmust lehetett hallani a stadionban.

Viszont gondolhatjuk, hogy a jövő fényesebb, mivel egy BL győztes edző veszi át a kispadot. El kell, hogy szomorítsalak, hogy sajnos a vezetés ugyanaz marad. Ugyanúgy Jorge Mendes és Pini Zahavi embereit fogja preferálni Deco, ugyanúgy egymásnak ellentmondó döntéseket fog hozni Laporta. Egy dologban bízhatunk, hogy amit a pályán fogunk látni az szebb és jobb lesz.

Xavi utolsó edzése a Barcelona edzőjeként
Kép forrása: https://dims.apnews.com/

Hansi Flick nem rendelkezik túl nagy edzői pályafutással, de ez a rövid idő alatt is olyan sikereket ért el, amit más egy egész karrier alatt nem tud. Játékos pályafutása is sikeresnek mondható, hiszen nyert Bundesligát a Bayernnel. Karrierjét a Viktoria Bammentalnál fejezte be, ami magyar viszonylatban megyei bajnokságnak felel meg. Itt Flick játékos edző volt, majd a 98-99-es idényben innen is kiesett a csapattal, de maradt a gárda élén edzőként.

2000-ben a Hoffenheim vezetőedzője lett, az első szezonjában egyből feljuttatta a csapatot Németország 3. legerősebb ligájába. Majd 4 szezonon keresztül harcolt azért, hogy a csapat lépjen még egy szintet, és a másodosztályban szerepeljen, ez viszont nem jött össze. Ezért 2005 novemberében menesztette a vezetés. Érdekesség, hogy a Hoffenheim ma a Bundesligában szerepel.

Hansi Flick a Hoffenheim edzőjeként
Kép forrása: https://encrypted-tbn0.gstatic.com/

Jött egy rövid kitérő Ausztriába, ahol a Salzburg másodedzője lett. Majd egy elég hosszú ideig Joachim Löw segédje volt a német válogatottnál. Ez időszak alatt többek között világbajnok lett Németország. A világbajnokság után a Német Labdarúgó Szövetség sportigazgatója lett. 2019-ben csatlakozott a Bayern Münchenhez, Niko Kovac jobb keze lett. A horvát edző menesztése után Flick vehette át a staféta botot a bajor gárdánal. A 19-20-as szezonban a Bayern triplázni tudott Flick irányításával.

Emlékezhetünk, hogy ez volt a covidos év, amikor a Bajnoko Ligáját augusztusban játszották le nézők nélkül. A továbbjutás az egyenes kieséses szakaszban 1 meccsen dőlt el, ebben a kiírásban győzte le a bajor klub a Barcelónát 8-2-re, ezzel történelmi mélypontra lökte a katalánokat. A Bayern történelmében először, a világon másodjára sikerült az, hogy egy csapat 1 szezon alatt 6 trófeát nyerjen. Ezelőtt ez csak a 2009-es Barcelónának sikerült.

Hansi Flick a 8-2-es győzelem után
Kép forrása: https://pbs.twimg.com/

2021 áprilisában közölte a vezetőséggel, hogy nem szeretné folytatni a közös munkát, mert a német válogatott szövetségi kapitánya szeretne lenni. Ezzel a Bayern München egyik legsikeresebb korszaka zárult le, mert Hansi Flick irányítása alatt mindössze 7-szer kapott ki at együttes. 86 meccsen irányította a bajorokat, ez alatt 83%-os győzelmi arányt tudott felmutatni. Nem is véletlen, hogy 2020 októberében az év edzőjének választották Európában.

2021 augusztusában átvette a német válogatottat, 3 éves szerződést írt alá. Első 10 meccsén veretlen maradt, aztán jött a magyar válogatott és 1-0-ra legyőzte őket, nem is egy akármilyen góllal. Szalai Ádám Szoboszlai szögletét követően sarokkal talált a kapuba. A 2022-es világbajnokságon megbukott a nemzeti csapat, hiszen már a csoportkörben búcsúztak a tornától. Egy barátságos meccsen kikaptak Japántól 4-1-re, ez azt jelentette, hogy Flick távozik a nemzeti csapat éléről. 25 meccsen irányította a nemzeti 11-et, ezalatt 1.72-es a pont/meccs átlaga.

Hansi Flick a német válogatott élén
Kép forrása: https://tse2.mm.bing.net/

Ezt a kis történelmi bevezetőt azért tartottam fontosnak, mert szerintem fontos megérteni, hogy a Barcelona miért pont őt nevezte ki. Az első és legfontosabb az, hogy olcsón megszerezhető, nincsen jelenlegi klubja és egyes hírek szerint a fizetése is alacsonyabb lesz, mint Xavié volt. Szerintem még ide tartozik a német profizmus, az, hogy minden pontosan és a legnagyobb erőbedobással csinál. Vannak ilyen mémek, hogy 8-2-nél szomorú fejet vág, de ő ilyen, maximalista. Azt se szabad elhanyagolni, hogy a Bayernnél fiatal játékosokat épített fel. Ilyen volt Musiala és Davies is. Ő nem tett bele 2500 percet 17 évesen Musialába, hanem csak 900 percet játszott a 20-21-es szezonban. És nézzük meg, hogy most hol van.

Nézzük meg a Bayernnél töltött időszakát kicsit jobban. Az egyszerűség kedvéért a 20-21-es szezont nézem. Van egy statisztika, ami aggasztó lehet a Barca szurkolók számára. Ez pedig az, hogy ebben a szezonban a Bayern csak a 3. legkisebb minőségű helyzeteket engedte az ellenfélnek. Több mint 10-zel nagyobb xG-t, mint az első Leipzig. Ez pedig azért lehet aggasztó, mert a katalán csapat pont ezzel a problémával küzdött ebben az idényben.

Hansi Flick Musialával
Kép forrása: https://tse3.mm.bing.net/

Lewandowksi Flick irányítása alatt élte fénykorát. Egy Bundesliga szezonban 41 gólig jutott, ez 90 percekre lebontva másfél gólt jelent. Ez csak azért érdekes, mert a Barca csatára éppen ugyanez a lengyel fiatalember. Neki ebben a szezonban nem nagyon ment a játéki, joggal bízhatunk benne, hogy a német szakember érkezése nagyot dob rajta. Ha egy dologban biztosak lehetünk, akkor az az, hogy a támadással nem lesz probléma, sokkal inkább a védekezés a kérdés.

Nézzük meg a 20-21-es Bayernt taktikai szempontból, ez a játék mennyire vezethető át a katalán óriásra. Hansi Flick legtöbbször 4-2-3-1-ben küldte pályára a csapatát. A duplahatos Kimmich és Gorerzka volt. Nem lepődnék meg, ha Kimmich a Barcában kötne ki, hiszen egész sok a hír erről, Flick érkezése valószínű, hogy dob még egyet ezen, hiszen a Münchennél az egyik legfontosabb játékosa pont ő volt. Flick csinálta belőle 6-ost, pedig ő előtte jobboldali védő volt. Nem csak az ő pozícióját változtatta, Davies bal szélsőből bal hátvád lett nála.

Hansi Flick és Robert Lewandowski
Kép forrása: https://www.elnacional.cat/

Pavardot ugyanúgy használta, mint Koundét Xavi labdával befelé húzódik, így nagyobb terület nyílik a jobb szélső előtt. A ligában a Bayern engedte a legkisebb ppda-t, ez azt mutatja meg, hogy egy adott csapat hány passzt enged az ellenfélnek, mielőtt nyomás alá helyezné őket. Labda nélkül legtöbbször 4-1-4-1-et védekezett a Bayern, 1 ember hátul hagytak. Ez eltér attól, ami Xavi csinált, hiszen ő felvállalta az ember ember elleni letámadást, érdekes lesz látni, hogy Flick melyiket alkalmazza. Egy valamiben lehetünk biztosak, hogy Flick kiváló mentora lesz a fiataloknak, ebből akad elég Barcelónában. Nagyon előre menő jóslatokat nem akarok tenni, hiszen azt érzem, hogy ez egy kicsit zsákbamacska. Sülhet el nagyon jól, de akár nagy bukás is lehet a vége. Reméljük, hogy az előbbi fog teljesülni.

Te mennyire örülsz ennek a kinevezésnek, és mennyire tartod jó döntésnek?

Szólj hozzá!