Foci a háború alatt – A Mediterrán és a katalán liga története

Habár Spanyolország sikeresen kimaradt a 20. század két világégéséből is (vitatott, hogy Franco mennyire tudta kivitelezni ezt a második világháború alatt, de az tény, hogy a spanyol földet nem érte el a harcok heve), ugyanakkor még sem úszta meg a vérontást. A Spanyol Polgárháború (1936-1939) nem csak azért volt fontos, mert 40 évig egy fasiszta diktatúrát juttatott hatalomra, hanem azért is, mert mind az antant, mind a tengelyhatalmak ekkor teszteltél a ’30-as években kifejlesztett páncélosaikat, lövegeiket, repülőiket és egyéb fegyverzetüket. A foci viszont ennek ellenére sem állt meg.

A Mediterrán Liga

Katalán nyelven Lliga Mediterrània, míg spanyolul Liga Mediterránea néven volt ismert ez a formátum. A háború alatt a LaLiga szünetelt, viszont a köztársaság párti régiók nem akartak letenni a fociról. 1937-ben indították el a bajnokságot, melynek tagja volt az FC Barcelona, a Girona FC, a CE Espanyol, a Valencia CF, a Levante FC, a Gimnástico FC, a Granollers SC és az Atlético Castellón. Több csapat is részt vett volna, ugyanakkor a harcok és a bombázások következtében nem tudtak részt venni. Ugyanezek a résztvevő csapatok a Szabad Spanyolország Kupában is részt vettek (Copa de la Espana Libre).
Több csapat se tudott csatlakozni, pedig lett volna igényük rá, ugyanakkor Franco megtiltotta ezt (ilyen volt például a Sevilla, a Real Betis, a Real Sociedad vagy éppen az Athletic Bilbao is). Habár 1938-ban már lehetetlen volt a harcok alakulása (az ellenállók központját Valenciából Barcelonába helyezték át a terueli csata utána kettéosztás következtében) miatt ugyanebben a formában megrendezni a ligát, a katalán csapatok a Lliga Catalana keretein belül még megmérkőztek. Mindkettő bajnokságot az FC Barcelona nyerte meg, bár a katalán ligát sose tudták teljesen befejezni.
Ezek mellett még két kupát kell megemlíteni: a Campeonato Levante a Valencia tartományi csapatokat fogta magába, és 13 ponttal a Valencia nyerte meg. Tagjai voltak a győztesen kívül a Levante FC, a Gimnástico FC, a Hércules CF, az FC Cartagena és a Murcia FC.
A Campionat de Catalunya is hasonló sorozat volt, melyet a CE Espanyol nyert meg. Ennek a kupának az érdekessége az volt, hogy a Madrid CF és az Atlético de Madrid is csatlakozni kívánt (mivel köztársasági ellenőrzés alatt volt a város), de az FC Barcelona elutasította ezt a kérést a két csapat felül. A két barcelonai csapat mellett a Girona, a Sabadell és a Granollers volt még a kupa sorozat tagja.

A mediterrán liga tabellája a szezon végén.
A katalán liga tabellája a felfüggesztés idejekor.

A polgárháborús ligák utóélete

2007 szeptember 28-án az FC Barcelona kérvényezte az RFEF-t, hogy ismerje el a Mediterrán liga elsőbbségét egy LaLiga bajnoki elsőbbségnek, melyen felbuzdulva a Levante Copa del Rey-el egyenértékű győzelemnek kívánta elismertetni a Copa de la Espana Liberti győzelmét. Utóbbit 2023 március 25-én az RFEF hivatalosan is elismerte, mire fel a Barcelona újra beadta az igényét a már ismertetett elsőbbség elismerésére. Erre a döntésre azonban még várnia kell a katalánoknak.

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Mediterranean_League (utolsó elérés: 2024. 11. 10.)

Füstös András

Szólj hozzá!