Étienne Capoue a Villarreal-ban, valamint új karrierje

Anguissa elvesztését a Villarreal nagyon nem tudta megemészteni 2020 nyarán. A Castellón tartományi csapat hatalmas tavaszt produkálva 5. lett, és ekkor menesztették Javi Calleja-t annak érdekében, hogy jöjjön Emery. A baszk edző ugyanúgy kereste a középpályán Iborra mellett azt, aki védekező, de támadó mentalitást is tud produkálni. Ezek eredménye volt, hogy Étienne Capue kb 2 millió euró ellenében az angol másodosztályú Watford csapatából az EL-ben vitézkedő Villarreal csapatába helyezte át magát 2020-’21 telén.

Capue a spanyol „túra” előtt

Tényleg nagyon röviden ebben a részben csak Étienne karrierjéről: Az 1988-ban született játékos több ifjúsági csapatot is végig járt, mielőtt a felnőtteknél lehetőséget kapott. Hét éves korától kezdve hét évet a Niort, majd két évet a FC Chauray gárdájában játszott. Ezután a már magasabban jegyzett Angers-nél töltött el egy átmeneti évet mielőtt ismét két évet játszott a Toulouse-nál. 2007-ben, 19 évesen itt mutatkozott be a felnőttek között. 2013-ig 174 mérkőzésen öltötte magára a Toulouse mezét, ekkor ugyanis a Tottenham igazolta le és vitte a Premier League-be el Étienne-t. Sérülékenysége miatt két év alatt csak 24 meccs jutott neki a Spurs-nél. 2015-től 2021 egy újabb szép időszak jutott Capue-nak, mivel 167 meccs jutott neki a Watford-ban, hol a PL-ben, hol pedig a Championship-ben. A Watford szurkolók kifejezetten kedvelték a francia középpályást.
A válogatottbeli karrierje igen csonka. Az U18-tól az U21-ig 31 mérkőzésen játszott, míg a felnőtt francia válogatottban csupán csak 7 fellépésig jutott a 2012-’13-as szezonban. Az a minőség amit a franciák feltudnak mutatni szinte bármelyik poszton nagyon nem kedvezett az ekkor több sérüléssel is bajlódó Capue-nak.

A Villarreal-i etap

Mint azt már említettem, 2021 januárjában külön Emery kérésére érkezett a Villarreal-hoz 31 évesen, de szinte egyből kezdő lett. Sebessége és teherbíró képessége alkalmassá tette a támadások támogatásához, valamint a védelem kiegészítéséhez. A teljesség igénye nélkül és a részletekbe való elmélyedés nélkül elmondható, hogy Capue legalább azt a szintet tudta hozni, ami Zambo-Anguissa után űrt hagyott a középpályán, és Parejo-val elválaszthatatlan párost alkotott nem csak Emery, de Sétien alatt is. 70 meccsen játszott, a sérülések elkerülték és része volt a minden idők legsikeresebb Villarreal-jának azzal, hogy kulcsszerepet játszott az Európa Liga kupájának elhódításában, és egyik legjobb sárga mezes meccsét játszotta a döntőben a Manchester United ellen. A szurkolók nagyon megszerették a bolondos, örökké mosolygós játékost, aki bárhova és bárkinek pozitív energiákat hozott. Már-már a klub is „Padre” (magyarul apa, apuka) mém-el illette, ami annyira elburjánzott az esetében, hogy az egy éves, 2024-ig való hosszabbítását is egy nagypapa szerepében mutatta be.
Teljesítménye a csapat kálváriával tarkított, 2023-’24-es szezonjában esett először vissza. Ő is részese volt a „veterán magnak”, mely nem jött ki Sétien-nel, se Pacheta-val. Marcelino többször is padra rakta, mivel az edzésen nem tetszett neki a befektetett munkája, de mivel teljesítménye tavasszal felívelt, így újra és újra a kezdőben találta magát. A júniusban lejárt szerződését a teljesítménye, de főleg a kora és a fizetése miatt nem hosszabbították meg, így „Padre” mindenki szívében szép emlékként marad meg a Villarreal szurkolók között.

Az új karrier

36 évesen Capue nem talált magának klubot szabad ügynökként a nyáron. A kérdés már csak az, hogy valóban akart találni? Capue maga nyilatkozta le többször is azt, hogy szabad idejében egyáltalán nem néz focimeccseket, mert nem foglalkoztatja őt a sport, szimplán munkaként tekint a labdarúgásra. Ez mindenképpen meglepő a mai világban, mivel egy válogatottig eljutott játékosról beszélünk, az őszinteségéről nem is beszélve: nem sok játékos szokta ezt ilyen nyíltan kinyilatkoztatni. Ugyanakkor elmondta, hogy van számára szerelem sport, és az nem más, mint a kosárlabda. Imádja az NBA-t nézni, és szívesen is játszana ott.
Már korábban is ment kosarazni a régióban, de Étienne gondolt egy nagyot, és hogy formában maradjon elment a Valencia tartományában található Giticsa Jovens L’Eliana spanyol kosárlabda csapathoz edzeni. A spanyol negyedosztályú csapat (Tercera FEB) szívesen is látta a franciát, már csak a média felhajtása miatt is, mivel még egyszer leírom, mégiscsak egy negyedosztályú, kis költségvetésű csapatról van szó. Az egykori focista annyira élvezi a kosárlabdát és annyira ment is neki ezekben a hetekben, hogy a csapat gondolt egy merészet és szerződést kínált Capue-nak, aki igent mondott a felkérésre!
Akit érdekel, hogy egy focista hogyan válik kosarassá, úgy hogy egyáltalán nem a pénz, hanem maga a sport csábítja, annak nem kell búsulnia, mivel a negyedosztály küzdelmei csak október 12-én kezdődnek, tehát nem maradt le egyetlen egy Capue kosárlabda percről sem! Barátságos meccsen már összehozott a francia 5 pontot és október 13-án első hivatalos meccsét a Maristas de Valencia csapata ellen játszhatja.

Füstös András

Szólj hozzá!