A legendás Rinus Michels által felfedezett holland középpályás 1970 és 1974 között Johan Cruyff oldalán az Ajaxban zsinórban 3x nyerte meg a BEK-et, majd 74-ben a Barcelonához szerződött. 1978-ban spanyol kupát, egy évvel később KEK-et nyert a csapattal, 140 mérkőzésen 35 gólt szerzett. A holland válogatottban szintén Johan Cruyff-al két világbajnoki ezüstérmet is begyűjtött.
Heemstede városában született, ahol baseballozni és focizni kezdett, mindkét sportágban felhívta magára a figyelmet, elsősorban fizikai erejével és gyorsaságával. Az 1971-es BEK-győztes Ajaxban még jobbhátvédként szerepelt, de erényei miatt 72-től már a középpályán szerepelt. Játékát jellegzetes szerelések, mesteri indítások és fáradhatatlanság jellemezte. Igazi box-to-box játékos volt, kőkemény stílusa miatt rendkívül hatékony volt kontrapresszingek esetén, emellett ikonikus büntető-végrehajtó volt. A Barcelonában is már itt számítottak rá. Annyira feküdt neki ez a szerepkör, hogy például 1976-ban Spanyolországban az év játékosának is megválasztották.

Később megfordult Amerikában is, majd 1991-ben visszavonult. Segédedzőként először Guus Hiddink alatt dolgozott a holland válogatottnál, együtt Frank Rijkaarddal és Ronald Koemannal, akinek gyerekkorában bevallottan a kedvenc játékosa volt. 2000-ben a NEC Nijmegennél már főedzőként számoltak vele. 2003-ban kivezette a csapatát Európába, akiknek ez már 20 éve nem sikerült, de a 2004-es gyenge eredmények miatt menesztették. Ezután még segédedzőként ismét Frank Rijkaarddal dolgozott a Barcelonánál 2006 és 2008 között, majd később a Galatasaraynál folytatták.
1992 óta a Variétés Club de France tagja. A csapat egykori sztárokkal szervez jótékonysági mérkőzéseket, melynek teljes bevételét az Operation Yellow Pieces nevű szolidaritási kampányra ajánlják fel. Ennek célja a gyermekek és serdülők kórházi kezelési körülményeinek javítása.
A Holland Királyi Labdarúgó Szövetség (KNVB) megbízásából tartózkodott éppen Algériában, ahol részt vett egy ifjúsági edzőképzési programban. Itt érte a halál október 6-án. Emléke örök!