Bevásárlólista 3. – Valencia


A rovatunk 3. részéhez érkeztünk, amelyben a több sebből vérző Valenciát vesszük górcső alá.  A denevérek borzasztó helyzetben vannak, utolsó előtti helyen állnak a táblázaton 12 szerzett ponttal, így teljesen egyértelmű, hogy több ponton erősítésre szorul(na) a keret, ugyanakkor Peter Limnek hívják a tulajdonosukat. Vagy már nem is olyan sokáig?

Ez utóbbi kérdésre majd a jövő ad választ, mindenestre több befektetőről is hallani, akik megvennék a klubot. Közülük is Evangolos Marinakis, a Notthingham Forrest és az Olympiacos tulajdonosa a leghangosabb név a kalapban legújabban. A legnagyobb erősítés, mit erősítés sorsfordító momentum az lenne, ha a Meriton Holdings tényleg eladná többségi részvény csomagját egy potens beftetetőnek, aki kíván is invesztálni a fejlődés érdekében, nem úgy mint a Peter Lim által tulajdonolt befektető cég.

Peter Lim és Evangolos Marinakis

A vezetőség összetétele vagy hozzáállása döntően befolyásolja majd Valencia piacát, így nehéz jósolni. Az biztos, hogy sokkal jobb kerettel rendelkeznek annál, mint amit a jelenlegi helyezésük mutat. Csak Baraja teljesen elvesztette az öltözőt és képtelen volt megújulni. Ebből kifolyólag a legnagyobb erősítést éppen a szenteste hozta el Valenciába, Carlos Corberán kinevezésével, akivel talán képes lesz egy projektet elindítani a klub. Ez a megbízás már önmagában is gyanús lehet Peter Lim korábbi szemléletét figyelembe véve.

Ugyanakkor természetesen a keret is bőven fejlesztésre szorul, ami mind a „távozói”, mind az „érkezői” oldalt érinti a kapuson kívül minden csapatrészben.

Védelem

Középen, ha figyelembe veszem Diakhaby közeli visszatérését nagyjából rendben vannak. A széleken viszont vannak hiányosságok. Jobboldalon sérülés miatt kiesett Thierry Correia, akinek a helyére 99%-ban Ivan Fresneda érkezik a Sportingtól kölcsönbe és részemről megfelelő pótlásnak tűnik. A baloldalon ugye ott lenne Gayá, de rengeteget sérült és Jesus Vázquez finoman szólva nem képes megfelelően pótolni a Capit. Ide, ha van megfelelő és olcsó opció hoznék valakit Vazquez helyére, de nem prioritás jelenleg.

Ivan Fresnada

Középpálya

A Valenciának a legnagyobb problémája a támadásépítéssel, azon belül is kreativitással van. Ezért egy ilyen képességekkel rendelkező középpályásra nagyon nagy szükségük lenne. Itt el tudnám képzelni akár Iker Losadát, aki létszámfelettivé vált a Betisnél, de a tehetsége alapján egy gyengélkedő Valenciában bőven újjá tudná építeni a karrierjét. Ennek az üzletnek a kárvallotja Hugo Guillamón lehet, akitől könnyen megválna a klub egy megfelelő pótlás behozatala esetén. 

Támadók

Na itt aztán jönnek a hiányposztok dögivel, gyakorlatilag szívem szerint egy teljes sorcserét eszközölnék. Elköszönnék Germán Valerától, Rafa Mirtől, illetve Sergi Canóstól és helyettük hazahoznám Goncalo Guedest és leigazolnám Joaquin Panichellit az Alavésből (jelenleg Mirandés kölcsönben) valamint Alex Sancrist a Burgosból. Ezzel szemben a maximum reálisnak tűnő szcenárió, hogy legfeljebb egy támadó és egy szélső érkezik. Jelenleg támadósorba Umar Sadiq, a leghangosabb név, aki pár éve tökéletes igazolás lett volna, most erősen lutrinak tűnik. Szélsőként Alex Sancris nevét valóban hallani lehetett, de az edzőváltás miatt nem kizárt a B csapatban és a Costa-ricai válogatottban remeklő Warren Madrigal előtérbe helyezése is bőven valós opció lehet.


Aztán a fejlemények ismeretében lehetnek váratlan dolgok a Valencia piacán, hiszen az új edzőnek biztosan lesznek igényei és az sem kizárt, hogy egy eladás előszelének voltunk a minap szemtanúi. Érdemes lesz a Valencia Mercatójára tehát minden fronton odafigyelni.

Szólj hozzá!