Barca mezt vettem…

A napokban posztoltunk egy titokzatos bejegyzést a Los Tres podcastről. Az egyik képen kedvenc csapataink mezeiben voltunk láthatók, ami kapcsán úgy döntöttem, hogy írok egy cikket, noha mostanában nem volt sok időm erre.

Az ötlet az volt, hogy mindhárman saját szeretett csapatunk mezeiben legyünk a fotón. Előtte azonban rájöttem, hogy az itthoni Barca mezem már kicsit kicsi lett rám (nem hosszában, hanem széltében), így gyorsan keresnem kellett egy új gránátvörös-kék mezt. Már korábban is nézegettem, és az idei szezon hazai meze kifejezetten tetszett, de végül nem ezt választottam.

Forrás: Nike

Jubileumi mez 24/25

Ebben a szezonban ünnepli a katalán csapat fennállásának 125. évfordulóját, ennek apropóján a Nike egy különleges jubileumi mezt készített a csapatnak. Az előző év herce-hurcája után úgy tűnik, hogy a 1998 óta tartó együttműködés az amerikai sportszergyártóval folytatódik, és nem lesz váltás a Pumára (hozzáteszem, gyönyörűek az idei Puma mezek), de még saját gyártmány sem kerül bevezetésre (talán szerencsére).

Az idei mezt a klub első, 1899-es meze ihlette és kísértetiesen hasonlít a 100. jubileumra készített mezre, amelyet 1999-ben viselt a csapat.

FCB

Idegenbeli mez 2020-21-es szezonhoz hasonlóan szinte teljesen fekete lesz és kifejezetten tetszetős, ezen is középen lesz a címer, 20/21-ben előre gyászolt vele a csapat, ugyanis ez volt Messi utolsó szezonja gránátvörös-kékben. A harmadik mez a zöld különböző árnyalataival játszik.

Legnépszerűbb Barcelona mezek

Nyilván ez mindig szubjektív, de szeretném bemutatni a saját kedvenceimet a teljesség igénye nélkül, természetesen minden mezhez kapcsolódik egy érzés, sztori. Nagyon visszamenni az időben, azonban nem szeretnék.

A varázslat kezdete (2003-04 hazai)
A szerelem kezdete számomra, az az emóció ami azóta ugyan kopott, de ami magával rántott a gránátvörös-kék őrületbe. Ugyan már előtte is követtem a spanyol bajnokságot, de az a felemelkedés (nem Christofer Nolan féle trilógia utolsó része) az első éráját kezdő Joan Laportaval, Frank Rijkaarddal, azóta is érthetetlen, hogy Quaresma hogyamanóba nem vált be…

Guardiola csapata (2010-11 hazai)
Az a sárga gallér, UNICEF logó, letisztult csapat, csodálatos Messi, triplázás, 5-0 és Pique, Sir Alex szerint a világ valaha volt legjobb csapata, abszolút dominancia. Tomáš Ujfaluši brutalitása az első fordulók valamelyikében. JA és a kedvenc: Dmytro Chyhrynskyi.

(SPORT SOCCER)

Lewa és Xavi (2022-23 hazai)
Nem szokványos Barca mez, de nekem nagyon bejön. A Spotify, mint szponzor nekem kifejezetten tetszik. Volt már sokkal rosszabb szponzor is és szerintem egész igényesen és jól néz ki a mezeken. Persze, az volt az igazi, amikor nem volt elöl mezszponzor (tudom, ez nem reális), vagy amikor az Unicefet viselték – azt bármeddig elnézném. Ugyabár a meglepő, de megérdemelt bajnoki cím hazai meze, a gólkirállyal. Ebben a szezonban volt még egy szép mez méghozzá az arany színű, egy ehhez hasonlóval folytatjuk.

Eurosport

Arany mez, sötét korszak (2001-02 idegenbeli, 2002-03 harmadik)
Igen, ez a mez két évig volt használatban egy nehéz időszakban a csapat számára. Kiöregedő sztárok és rutintalan fiatalok alkották a keretet. Ám mégis ez a mez csodás, és gyűjtők számára kihagyhatatlan. Kis érdekesség: Joan Gaspart elnök úr a 2001-02-es szezonra 90 milliót költött új igazolásokra, ami a 4. helyre, majd egy szezonnal később a 6. helyre volt elég. Olyan nevek érkeztek és játszottak ebben a mezben, mint Roberto Bonano, Javier Saviola, Patrik Andersson, Francesco Coco, Geovanni, Philippe Christanval és Fábio Rochemback.

FCB

R9 kékben (1996-97 idegenbeli)
A Fenoméno tündöklése, a teljes nevét még mindig tudom, bár nem értem, miért tanultam meg, de teljesen berögzült. Nem láthattuk sokáig Barca mezben, de annál emlékezetesebb volt. Három kupa, 47 rúgott gól a szezonban – abszolút világklasszis teljesítmény. Az a Kappa mez, bár a hazai is csodás volt, az idegenbeli mez különösen emlékezetes. Gyűjtőknek igazi kincs, és akár utcai viseletként is üde színfolt.

FCB

Les Quatre Barres (2012-13 idegenbeli)
Neymar érkezésének éve, amikor a politikai feszültségek közepette a csapat ezzel a gyönyörű mezzel üzent. Azóta a 19/20-as szezonban visszatért ez a színállás, ami szintén gyönyörű, sőt lehet vitatkozni, hogy talán szebb is ennél. Azonban az a mez nem szerepelt annyiszor a csapaton, mint ez a szép csíkos darab.

FCB

Hogy mit vettem? Sakktáblát.

Mert ugye ezzel a fejtörővel kezdtem a cikket. Sokan ki fognak akadni a döntés kapcsán, de a kockás 2019-20-as mez lett a befutó. Polgárpukkasztás. Ez volt az az év, amikor de Jong és Griezmann érkezett (120 millió, whaaaat), Valverde feladta, Setién földbe állt, a Bayern gálázott – a mélyrepülés kezdete.

Miért ez? Néha tetszenek azok a dolgok, amik másoknak kevésbé, de jelen esetben nem csak dacból, hanem ténylegesen bejön ez a mez. Azonban azt is hozzáteszem, hogy az ideiből biztosan begyűjtök egyet. Még a végén gyűjtő leszek.

Balusz

Szólj hozzá!