Az igazán elhivatott szurkolók nem csak a főcsapattal vannak tisztában, hanem a B vagy éppen a C-vel is. Nos, ha valakinek a csapatával szemben van ilyen tartozása az ebben a cikkben tételesen 1-2 mondat kíséretében olvashat az általában az U23-nak teret adó B csapatokról. A rangsorolást a tabellán elfoglalt helyek alapján fogom végrehajtani.
Real Sociedad (Primera RFEF – 1. csoport 2. hely)
A kék-fehér baszkok nem is olyan rég még Xabi Alonso alatt a másodosztályban vitézkedtek, melyre eddigi teljesítményük alapján joggal pályáznak idén is. A 8 pontos lemaradásuk miatt ugyanakkor valószínűleg nem fogják megúszni a rájátszást.
Athletic Bilbao (Primera RFEF – 1. csoport 9. hely)
Ismét egy baszk csapat és ismét 8 pont lemaradás. A bilbaoi gárda még mindig eséllyel rendelkezik a rájátszásra ugyanakkor.
Celta Vigo (Primera RFEF – 1. csoport 13. hely)
Na itt már inkább a bennmaradás a cél, főleg mert 10 vereségükkel, 8 győzelmükkel és 4 döntetlenükkel Szinte csak minden 3. meccsüket képesek az északiak megnyerni.
FC Barcelona (Primera RFEF – 1. csoport 17. hely)
Mindössze 4 győzelem, 13(!) döntetlen és 5 vereség. Hiába a sok veretlen meccs, az A csapatban csodált fiatalok idén bőven a kiesés ellen küzdenek, de a hátrányuk csak 1 pont.
Osasuna (Primera RFEF – 1. csoport 19. hely)
12 vereségükkel és 7 győzelmükkel ugyanabban a szituációban vannak, mint a katalánok.
Atlético de Madrid (Primera RFEF – 2. csoport 6. hely)
A matracosok az első gárda a másik csoportban, mely utánpótlás csapat. Hiába a lassan világ elitet képező nagy csapatos kezdő, az utánpótlásuk idén nem hasít.
Real Madrid (Primera RFEF – 2. csoport 7. hely)
A királyiakról ugyanazt lehet elmondani, mint a városi riválisukról. Valószínűleg idén se lesz meg a hőn áhított feljutás nekik (se).
Betis (Primera RFEF – 2. csoport 9. hely)
A délieknek nem kell bajlódnia a kieséssel, igaz, cserébe a feljutással se.
Sevilla (Primera RFEF – 2. csoport 10. hely)
Csak úgy, mint a két fővárosi nagy csapat, a két sevillai ősi rivális is egymást követve látható a második csoport tabelláján.
Villarreal (Primera RFEF – 2. csoport 13. hely)
A másodosztályból kiesett csapat a legjobbjait elvesztve kifejezetten szenved idén, 13 döntetlenjükkel nem lehetnek boldogok, főleg úgy, hogy nyert állásból 10 pontot vesztettek csak az elmúlt időszakban. Ezekkel egyébként 2.-ak lennének….
Real Valladolid (Segunda RFEF – 1. csoport 9. hely)
Minden öröm az ürömben, hogy a nagy csapattal ellentétben valószínűleg maradnak a negyedosztályban idén.
Alavés ((Segunda RFEF – 2. csoport 15. hely)
A Valladoliddal ellentétben az Alavés idén könnyen elképzelhetően a B csapatával is necces időket élhet át, főleg ha egyik csapatuk se tudja megcsinálni a bennmaradást.
Espanyol (Segunda RFEF – 3. csoport 3. hely)
A barcelonai kicsik kifejezetten szép szezont futnak eddig, és minden vágyuk az, hogy feljussanak a harmadosztályba. Amennyiben a Barcelona B kiesik, úgy Barcelona erő-egyensúlya meg is tudna fordulni jövőre.
Valencia (Segunda RFEF – 3. csoport 9. hely)
A valenciai utánpótlás világszerte híres, melyet a B csapatuk helyzete nem tükröz híven. Pedig milyen pikáns lenne, ha a B csapatuk is egy derbire készülhetne a harmadosztályban!
RCD Mallorca (Segunda RFEF – 3. csoport 18. hely)
A szigetlakók borzalmasan szerepelnek idén: 2 győzelem, és összesen 11 pont áll a nevük mellett. 15 pontra vannak a bennmaradástól, mely lassan lőtávolságon kívülre esik.
Getafe (Segunda RFEF – 5. csoport 3. hely)
Az A csapat tragikus kerettervezése következtében több játékost is a B-ből felvittek, melynek ellenére is kifejezetten jól szerepelnek az U23-asok.
Girona (Tercera RFEF – 5. csoport 2. hely)
A tavalyi csodálatos BL indulást érő sikerrel érne fel a B-nek, ha a negyedosztályba jutnának fel idén. Nos, a lehetőség adott, csak az őszi formát kellene átmenteni tavaszra.
Rayo Vallecano (Tercera RFEF – 7. csoport 2. hely)
Szintén másodikak a madridi kicsik, akik 9 pontos hátrányuk ellenére szépen muzsikálnak idén. A rájátszás során lehet esélyük egy osztályt fellépniük.
Leganés B (Tercera RFEF – 7. csoport 7. hely)
Még egy kicsi madridi szerepel az ötödosztály 7. csoportjában, és az a Leganés. Még mindig partiba vannak a rájátszásért, a kiesést úgy néz ki már biztos, hogy elkerülik.
UD Las Palmas ((Tercera RFEF – 12. csoport 1. hely)
Saját bajnokságukban a kanárik szerepelnek a 20 utánpótlás csapat közül a legstabilabban: 9 pontos előnnyel vezetik a csoportjukat, így szinte biztosan fellépnek a negyedik vonalba az év végén.
Füstös András