Már hetek-hónapok óta érlelődik bennem ez az írás, de eddig elsősorban időhiány miatt mellőztem. Azonban annyi igaztalan és méltatlan dolgot olvastam Aurelian Tchouámenit illetően, hogy itt volt a legfőbb ideje.
Előzmények
A francia játékos a Monacotól érkezett 80 millió euróért 22 évesen. Több klub is versenyzett az aláírásáért, legfőbb vetélytárs a Liverpool volt. A vörösökről tudni kell, hogy a tulajdonosi kör, az FSG adat alapú kiválasztással dolgozik, nem pazarolja a pénzt, és jó százalékban válnak be a nagy értékű igazolásaik. Játékát tekintve Tchouámeni dedikáltan védekező középpályás, aki erős labdaszerzésekben (kiemelkedő interception számokkal érkezett Madridba), jól olvassa a játékot, és képes megjátszani a labdát. Elsősorban passzaiban rejlett a progresszivitása, labdavezetésekben kevésbé volt magabiztos.
Érkezésekor a terv az volt, hogy Casemiro mögött/mellett lesz legalább egy szezonja belerázódni az új légkörbe, de a brazil hirtelen jött távozása miatt az azonnali kezdő szerepében találta magát. Egy nagyon fontos aspektust itt máris ki kell emelni: a tehetséges fiatal játékosok játszatása fontos és ünneplendő dolog. Azonban, ha van poszt, ahol rendkívül sokat számít a tapasztalat, az a védekező-középpályás. Még duplaszűrő esetében sem lehet ezt elhanyagolni, de egyedüli hatosként különösen nagy a jelentősége.
A jelen szezonig
Első szezonjában egy komolyabb sérülés miatt mindössze 23,5 meccsnyi játékidőt töltött a pályán. Ennek ellenére 49 interceptiont szerzett (A labda megszerzése, “lefülelése” a mezőnyben az ellenfél passza vagy fejese után.). Ezzel a negyedik helyen végzett az egész ligában, de ha 90 perces átlagra bontjuk, akkor Unai Nunezzel holtversenyben a legjobb 2,1-el mérkőzésenként, ami az európai TOP5 ligában is a negyedik helyet jelenti. Nyilván nem az interception mutatón dől el, hogy egy játékos mennyire felel meg egy adott pozíciónak, de azért lehet fontos mérőszámnak nevezni, mert ahhoz, hogy kinézd a passzsávot, megfelelő ütemben indulj és megszerezd a labdát, kiváló játékintelligencia kell.
A középpályásokkal összehasonlítva a felső 3-4%-ban végzett a különböző passzolási mutatókban is, amivel kiküszöbölt egy addig jól elburkolt hibát a csapat játékában: Casemirot folyamatosan el kellett tűntetni labdaszerzés után. A brazil kiváló szűrő volt, mindig tudta, mikor hova kell mozogni, elképesztő érzékkel szerelt, de amint megvolt a labda, mindenki jobban járt, ha a közeléből is elmegy. Kroos és Modric rendkívüli nyomástűrő képessége és kiváló passzjátéka révén a legtöbbször az volt a taktika, hogy Case azonnal fentebb lépett, hogy elvigyen egy embert, és ne zavarjon be az építkezésbe. Tchouámeni nyilván nem azt jelentett, hogy van egy újabb Kroos a pályán, de adott esetben nem illetődött meg, ha részt kellett vennie az építkezésben.
S ha már Modric és Kroos: ez volt az utolsó szezon, amikor az ő támogatásukkal játszhatott a középpályán. A következő évben Modric már elenyésző szerepet kapott, és Kroos is mindössze 24 mérkőzésnyi időt töltött a pályán. Sokan elfelejtik, milyen meghatározó szerepe volt a két legendánk a játék minden fázisában, a háttérbe vonulásuk bármelyik csapatot megviselte volna (lásd a Barcelonát Iniesta és Xavi után). Minden körülöttük játszó játékos elvesztette a velük kialakított játékkapcsolatot, amit álmukból felébredve is tudtak. Ezeknek a kiépülése időigényes, pláne, ha az edzőnek nem sikerül új kezdő hármast kialakítani, különösen, ha a nem megfelelő kerettervezés miatt még a rendszeren is kell változtatni (Benzema távozásával középcsatár nem lévén 4-2-2-2-re áll át a csapat a 2023-24-es szezonban).
Egy egyedüli hatos esetében elképesztően fontos a jól kialakított rendszer, ami két ekkora játékos kiválása idején akkor is bajos lenne, ha létezne kidolgozott rendszer, Ancelotti esetében azonban még ezzel is vannak gondok. Mikor kiemelik, hogy Tchouámeni mellett elmegy a labdával valaki, éppen csak a körülményeket lusták megnézni. Ha egy ponton is lecsúszik a védelem, egy középső támadás esetén az egyedüli hatosnak sokszor mindjárt két embert kellene egyszerre fogni, ami lehetetlen. Ez a pozíció van legjobban kiszolgáltatva a rendszernek és a társaknak, s mind a kettőről megállapítottuk, hogy jelenleg igencsak problémás.
2024/25
Hogy Tchouámeninek rossz szezonja van-e az nem kérdés. Azonban ez többnyire az egész csapatról elmondható. A számait elnézve maximum a korábbi önmagához képest lehet gyengének nevezni, a többiekhez képest nem. Aki komolyabb utánajárás, vizsgálat nélkül kijelenti, hogy el kellene adni, az legalább annyira ért a focihoz, mint Florentino Perez nem értett 2003-ban, mikor eladta Claude Makelele-t (ugyanerről a posztról), mondván, hogy csak oldalra tud passzolni. Ezután eligazolta David Beckhamet Figo nyakára, amiről Zinedine Zidane ikonikus reakciója mindent elmond:
„Minek még egy aranyréteg a Bentley-re, ha hiányzik a motor?”
Nem véletlenül nevezte Zizu motornak Makelelét. A védekező középpályás dolga nem az, hogy szépen játsszon, legtöbbször észrevehetetlen, szürke kis „komornyik”, aki a támadók csillogás mögött a piszkos munkát végzi. Ezért, ha nem nézzük a focit érteni akaró szemmel, akkor fel sem tűnhet, amit csinál. Ez nem baj. Csak akkor ne akarjuk az elsők között kivágni, ha nem tetszik valami. Pláne azért ne akarjuk eladni, mert éppen rosszul teljesít, mint belső védő, amihez alapból semmi köze. Carlo Ancelotti ezzel az őrülettel olyan szinten égeti szerencsétlen játékost, amit ritkán lehet látni top körülmények között. Ahelyett, hogy Raúl Asenciót játsszatná, vagy konfrontálódna végre Perezzel, hogy vegyen már egy hátvédet, inkább mentálisan és a szurkolók szemében is elégeti az egyik legfontosabb játékosát.
A francia valós értékét az is mutatja, hogy annak ellenére, hogy Madridban jelenleg mindenki a tönkretételén dolgozik, Liverpoolban továbbra is célkeresztben van, és nyáladzva várják, mikor utálják ki eléggé a királyi gárdából ahhoz, hogy megszerezhessék. A cikk elején említettem az FSG kimért költekezését: ha topábbra is kiadnának érte egy kisebb vagyont, akkor illene elgondolkodni rajta, hogy nem mi tévedünk-e. Aki látta mi volt Madridban Makelele után, miket kellett átélni szurkolóként, mikor Thomas Gravesen parolázott ebben a szerepkörben, annak talán még mindig PTSD-je van.
S egy utolsó gondolat a végére, ami a gonoszkodó énemet nem hagyja nyugodni: A sikerek idején mindig a támadók vannak körbenyalva, és védve, mikor éppen neki akarnak menni a játékvezetőnek is. Sokakhoz, akiknek van kritikája Vini viselkedését illetően, -nem, nem a játékát, csak a viselkedését, amin a legkönnyebb lenne változtatnia – hozzá vágják, hogy utálják őt, ami legtöbbször nem igaz, de mindegy, a lényeg, hogy „nem is igazi madridista, aki a saját játékosát piszkálja”. Ugye nem is kell feltennem a költői kérdést?
