Tegnap nem sokkal a sajtóhírek megjelenése után a Real Madrid bejelentette, hogy 2026-ig meghosszabbítják Carlo Ancelotti szerződését!
Azt hiszem ezzel elérkezett az ideje, hogy Krisszel megcsináljuk végre az Ancelotti pro és kontra beszélgetésünket, amit már amúgy is szerettünk volna egy ideje. Éppen ezért hosszan nem is akarnék belemenni a témába, de elöljáróban annyit kijelenthetek, mindkét oldalon komoly érvek vannak, függetlenül az általános közvélekedésektől.
És ez nem véletlen. A szemöldökkirály olyan szinten elüt a jelenleg uralkodó stratéga-profiloktól, hogy a focit elemző-szemmel tekinteni vágyó emberek számára sokszor kifejezetten élvezhetetlen meccseket produkál, ellenben a játékosok szerepkörének megtalálásában egyedülálló, pedagógiai képességei pedig tanulmányért kiáltanak.
Természetesen az élsport szereplőinél az eredmények azok, amik a legtöbb dologról döntenek, és ebben Ancelotti szintén fantasztikusan teljesít, a második első két szezonjában mindent megnyert a Madriddal, és a jelenlegi rebulid közepette is olyan formulával állt elő, ami ennek a kiegyensúlyozatlan keretnek is szárnyakat adott a brutális sérüléshullám ellenére, helyenként egészen mutatós focit játszva.
Persze ez Madrid, így a szerződéshosszabbítás csak annyit jelent, hogy nem kell 2026-ig újra tárgyalni, Pereznél így is előfordulhat, hogy egy rosszabb tavasz esetén már nyáron kivágja az olasz mestert. Amíg azonban a dolgok úgy állnak, ahogy, addig az Ancelotti-vonat robog tovább.
Te örülsz vagy nem örülsz a hosszabbításnak? Írd meg kommentben!