Amikor a magyarok uralták az FC Barcelonát

A modernkori Barcelona történetének legnagyobb támadó triója a Messi-Suárez-Neymar, azaz az MSN volt. Ugyanakkor volt idő, mikor három magyar, név szerint Kubala, Kocsis és Czibor alkották a katalán támadószekciót. Nem is eredménytelenül.

Kubala, a klublegenda

A ferencvárosi utánpótlás játékos nagyon gyorsan került bele a labdarúgás vérkeringésébe: 17 évesen már bemutatkozhatott a Fradiban és csupán 19 évesen a csehszlovák nemzeti tizenegyben is. A Slovan Bratislavából a Vasasba szerződött 1948-ban, és ezáltal válogatottságot is cserélt, 20 évesen már a magyar válogatott mezt húzhatta magára. De nem sokáig, mivel 21 évesen, 1949 januárjában magát orosz katonának álcázva sikerült elhagynia az országot egy teherautó platóján. A lebukástól félve a térdig érő hóban tette meg a végső lépéseit az Alpokon át Olaszországba, ahol a Pro Patria csapatában talált otthonra, de a FIFA ban őt se tudta elkerülni.

1950-ben Rómába költözött, ahol megalapította a Hungaria csapatot, a magyar politikai menekültek számára lehetőséget adva focizni. Ugyanebben az évben egy jótékonysági túra hozta meg számára a katalán szerződést, ugyanis Spanyolországban kiváló játékot mutatott be a Real Madrid, az Espanyol és a spanyol válogatott ellen is. Santiago Bernabeu nagy bánatára Kubala a két ősi rivális közül a Barcelona ajánlatát fogadta el.

Az eltiltás megléte miatt ekkor még mindig csak barátságos meccseken játszhatott, de az emberek csak miatta tették meg a túrákat a meccsekre. Kubala kihasználva a mediterrán éghajlatot az idejét az edzésekbe ölte, ezáltal új technikákat és fizikai szilárdságot sajátított el. Annyira gyorsan került sztár státuszba Barcelonában, hogy a legendáriumokban úgy tartják, hogy Di Stefano azért érkezett Madridba, hogy egyensúlyozza Kubala meglétét. Mint Messi és Ronaldo, csak 60 évvel korábban.

Az első teljes szezonjában máris felejthetetlen teljesítményt nyújtott: az év azóta is „Az öt trófea éve”-ként él a gránátvörös-kékek történetében, valamint a Sporting Gijón elleni 7 találata azóta is LaLiga rekord. A szezon után aztán jött a gyász: tuberkulózissal diagnosztizálták, így rengeteget kellett kihagynia, melyet a csapata meg is érzett. Mikor visszaérkezett sovány volt és formán kívüli, de zsinórban 8 meccset nyert a csapat, mellyel az 5. helyről újra a bajnoki címig meneteltek.

Kocsis és Czibor, a kezdet és a vég ugyanaz

Közben otthon is zajlott a futball élet, és 1948-1950-ig két fiatal és tehetséges támadó, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán a Ferencvárosban együtt bontogatták szárnyaikat. Kocsis egyből a Honvédbe igazolt, ahol hihetetlen mutatókat hozott: 160 meccsen 177 gól 1956-ig bezárólag, míg Czibor egy Csepeli Vasas kitérővel lett 1953-ban újra „Kocka” csapattársa. A válogatottban is részesei voltak a sikereknek (olimpiai arany, 6-3 az angolok ellen), de a vb ezüst tragédiájából is kivették a részüket. A disszidálás mellett is egyszerre döntöttek: az Athletic Club ellen játszottak idegenben, mikor a szovjet tankok begördültek Budapestre, így nem volt kérdés számukra, hogy nem mennek haza: Kocsis Zürichbe távozott, míg Czibor Rómába, ahol az AS Roma le is csapott rá. 1958-ban aztán újra egyesültek útjaik, ráadásul Kubala hatására: az FC Barcelona játékosai lettek.

Együtt a trió

Egyetlen bibi volt ekkor a történetben: Herrera edző alatt Kubala kikerült a kezdőből, így valós hármasról nem nagyon lehet beszélni, főleg „Kocka” és Czibor voltak a kezdő tagjai, akik egyből bajnoki címhez vezették a csapatot, sőt, ezt a következő évben is megismételték. Herrera távozása után Kubala aztán ismét visszatért a kezdőbe és 1961-ben az első csapatként győzték le az Európa Kupa döntőjében a Real Madridot, ezzel a döntőbe jutva. Itt a Benfica 3-2-re győzte le a Barcelonát. Ezen a meccsen Kocsis és Czibor is betalált, de ez már keserédes vigasz csak. Nem sokkal ezután 357 meccsel és 281 góllal Kubala távozott a klubtól, mint a csapat első ikona. Mai napig megtalálható a szobra a stadionnál. Két év kihagyás után a városi riválisnál, az Espanyolnál bukkant fel, de a Barcelona után értelmezhető mérkőzése nem igazán volt már. Így lett ő mindenki emlékezetében a Barcelona legendája. Edzőként pedig menedzselte élete csapatát és a spanyol válogatottat is példának okán.

Kocsis 1966-ig játszott a Barcelonában és onnan is vonult vissza. Neki sokkal kevesebb mérkőzés jutott, így nem tudta elérni Kubala státuszát, de a hihetetlen erejű fejeseiről a mai napig szép emlékeket őriznék Katalóniában. 240 meccsen 164 góllal nem kell szégyenkeznie neki se.

Czibor is Kubalával együtt távozott 1961-ben, ő közvetlenül lett egy évig az Espanyol játékosa. Innen még többször is tovább állt, többek között játszott Ausztriában és Kanadában is levezetésképpen. 58 meccsen 31-szer talált be az egykori válogatott.

Miért feledkezünk el a legendáinkról?

Hosszasan lehetne írni a három magyar klasszisról, de nekem csak az jut az eszembe a cikk végére érve, hogy miért feledkezünk el róluk? Miért csak Puskásról beszélünk, mikor Kubala példának okán legalább akkora játékos volt, mint a Real Madrid klasszis legendája. Talán ebben is kereshető a hazai futball kultúra csökevényesedése, és talán itt kéne kezdenünk ennek a megreformálását is.
A témában tökéletes mű egyébként a Magyarok a Barcáért című dokumentum film, melyet én premierben láttam anno, a készítőkkel való kerekasztal beszélgetés keretében. A főleg Kubalára koncentráló film nem hanyagolja el Kocsist és Czibort se, a katalán csapat szurkolóinak és a magyar foci rajongóinak egyenesen kötelező mű.