Habár sikerült a nyár folyamán a tavaly 23 gólt lövő norvég Sörlothot pótolnia a sárgáknak, mégis nagy dilemmában voltak a nyár folyamán: hogyan fogják és kivel pótolni a majd két méter magas robusztus, de mégis gyors centert pótolni? A válasz 14 millió euró ellenében a Basel csapatától érkező Barry lett, aki 22 éves korával még kevésbé kiforrott játékos, mint az északi támadó volt, de úgy néz ki, hogy a francia váltás kifejezetten jól sült el a Marcelino vezette gárdának.
Thierno Barry vs Alexander Sörloth
A francia talán az egyedüli játékos volt, aki felépítésben és profilban megegyezett Sörloth profiljával: 195 cm magassága ellenére is robbanékony, és kifejezetten szeret lubickolni a mezőnyben. És itt érünk el ahhoz a ponthoz, amiben Barry sokkal tud nyújtani, mint Haaland válogatott ékpárja: a norvég nem vett részt a védekezésben, a labdavezetés helyett inkább a felívelt labdák megtartásában volt hasznos, valamint pontrúgások és beívelések során használták ki a társak a magasságát (ezt Barry ugyanúgy képes hozni). Barry egy az egyben ott játszik, mint Sörloth, ékként kitolva a baloldalra, viszont a második hullám támogatása helyett inkább a kapu irányába szereti vezetni a labdát, ezáltal szabadrúgásokat kiharcolva, mely potenciális veszélyt jelent az ellenfél számára egy Baena által elvégzett beívelés miatt. Ami miatt Barry itt gyengébbnek tűnik, az a játékstílusa miatti nagyobb arányban való labdák elvesztése, valamint a leshelyzeteket nem érzi még eléggé, ebben mindenképpen fejlődnie kell. Viszont elmondható, hogy a góljainak a száma reálisabb, a tavaly 12,35-ös xG-re 23 gólt lövő Sörloth tavaly tavasszal szinte minden kapura tartó lövéséből gólt szerzett, míg Barry esetében ez nem mondható el.
Thierno Barry szerepe a Sárga Tengeralattjáró szerkezeti struktúrájában
A középpálya baloldalán veszi fel az ellenfelét, ahol ő az első aki próbál nyomást helyezni az építkező ellenfélre. Amint labdaszerzés következik be kisodródik balra, ezáltal utat nyitva a ki és befelé történő cselezés irányába. Nem passzol első szándékból vissza a második hullámnak, a labdavezetésével próbálja az ellenfél védelmét elvonni a baloldalra, így középen résnyi területet nyitni. A támadó harmadban felépített akciók során beljebb húzódik, a területet Baenának vagy Denis Suáreznek átadva, így a középső hátvédeket magával húzza és a jobb oldali szélső védőt elszigeteli, ezáltal a szélső középpályásnak már csak egy embert kell megvernie a beadáshoz. Erre az alábbi képek például szolgálnak:
A mezőnyben végzett munkája kevésbé látványos, mint a kapu előtt folyamatosan csillogó tavalyi Sörlothnak, ugyanakkor annál hasznosabb. 7 góljából 6-ot szerzett akcióból és két gólpasszal is rendelkezik már. Támadó statisztikái mellett látható, hogy a legtöbb passzt, amit lekezel előre irányzott, progresszív passzból kapja, ugyanakkor az is látható, hogy ő már nem igazán adja le a labdát, tipikus célállomás. A védelemből kivett szerepe miatt lesz elképesztően értékes a francia Marcelino számára minden hibája ellenére is: magassága lévén szinte minden légi párharcát megnyerte a lejátszott 1116 perce alatt, emellett a testfelépítéséből fakadóan képes lövéseket és passzsávokat is blokkolni, így egy igen kellemetlen csatár Barry az ellenfél védőinek szemében.
Füstös András