Gerard Moreno, Álex Baena, Yeremi Pino, Pedraza és Jörgensen. Az alábbi öt név alappillére az idei Villarreal-nak (vagyis Pino csak lenne, mivel egész szezonra kidőlt) és mellettük nyugodt szívvel megemlíthetjük Trigueros nevét is, aki a legtöbb Villarreal mérkőzéssel rendelkező játékos a maga 474 mérkőzésével. Ezen nevek talán a legtöbb pénzt tudnák egy-egy eladással a sárgák konyhájára hozni, de a múltból megemlíthetjük Pau Torres, Samuel Chukwueze vagy éppen a Manchester City-ben rendre jeleskedő Rodri-t is. A Villarreal csapata az egyik legjobb akadémiával bír nem csak Spanyolországban, hanem Európában is. A világ különböző pontján létesítenek akadémiákat, és Nicolas Jackson lévén bizonyították, hogy egy szezon alatt képesek előállítani egy 40 millió euró érték környékére taksált játékost. De vajon milyen az idei eresztés?
A tavaly viszonylag könnyedén bennmaradó csapat idén vért izzad a tagságának megőrzéséért. Még mindig reális esélyük van a stagnálásra, ugyanakkor ellenük szól a tapasztalatlanság és a megfelelő rutin hiánya, míg a nyikhaj erő és a pimasz magabiztosság képes a javukra billenteni egy-egy mérkőzést. A mélyebb taktikai elemzéseket mellőzve röviden befogom mutatni a csapatot posztonként, ezzel párhuzamosan egy-egy játékos jövőre való kilátásait is latba fogom venni.
Kapusok
Nagy dilemmában lesz a vezetőség, mivel Jörgensen neve a kezdeti bizalmatlanság ellenére igencsak jól cseng többek között a Premier League csapatai közt is, így 20-30 millió környékén lehetne kaszálni az eladásával. Viszont vele a kapuban se lenne szomorú a szurkolótábor és Pepe Reina lejáró szerződésével megnyilhat az út az andorrai válogatott kapusa, Iker Álvarez előtt, hogy állandó tagja legyen az A keretnek. Habár másfél évvel ezelőtt még Iker-t tartottam jobbnak, Jörgensen rakéta módjára tudott fejlődni a mélyvízbe dobásával, így kérdéses számomra, hogy Iker mennyire lenne megelégedve a másodhegedűs szerepével. A még mindig csak 22 éves játékos a válogatottban rendre szóhoz jut, így nemzetközi szinten is szívja magába a tudást. A kérdés csak az, hogy ez mennyire elég a liga legtöbb védését bemutató (127!) Jörgensennel szemben. Miguel Ángel Morro valószínűleg csak akkor marad ha megkapja a kezdő szerepét és a csapat bent marad. A Rayo Vallecano által kikölcsönzött hálóőr 9 meccset kapott eddig, többségében akkor, amikor a nemzetközi szerepvállaláson lévő Iker távol volt. Rubén Gómez a maga 1 meccsével nem nevezhető B tagnak, így rá nem térnék ki.
Védők
Lekovic nagy valószínűséggel a kölcsön státuszát fogja otthagyni és marad a csapatban, egyre többet feljátszva a nagyokhoz. A szerb 27 meccset kapott és már a Copa del Rey és a bajnokság meccsein is fel-feltűnt. Korához képest igen érett belsővédőről beszélünk, aki rendre elhozza a fejpárbajokat és ezt szögletek során is előszeretettel használják ki a sárgák. Szintén 27 meccs jutott Espigares-nek is, aki korára való tekintettel (19 éves a fiatal spanyol) egy kiesés esetén mehet maximum kölcsönbe. A csapat nagy örege Pablo Iñiguez a maga 30 évével anno nagy ígéretnek számított és be is mutatkozott a felnőtteknél, de aztán a Rayo Vallecano, Reus Deportivo, Hercules Alicánte és Levante csapataiban kallódott, amíg 2021 december 30-án „haza” nem tért. Igen ám, csak éppen a B kerethez. A legtöbb tapasztalattal rendelkező csapatkapitány sérülések miatt 14 meccsen szerepelt összesen és alsó ligás tapasztalatai hiány több pontot is elveztett a csapat előnyből az utolsó percekben (a másodosztály csapatai közül a Villarreal B vesztette el a legtöbb pontot vezetésről). Nem hiszem hogy nagy aspiráció vannak még neki, kiesés esetén távozhat egy alsó házi másodosztályú csapathoz. Hugo Pérez 4 meccset kapott, frissen érkezett a C-ből, míg Pau Navarro üstökösként robbant be a Villarreal szurkolók memóriájába pedig csak 7 meccset kapott. Igen, a Pau nevű belső védőkkel akik a városban nőttek fel igen kedves emlékeink vannak a közel múltból, és valószínűleg Navarro is hasonló lesz, aki jövőre nagyobb szerepet kaphat vagy a sárgáknál vagy egy másodosztályú erősebb kategóriát képviselő csapatnál. Az esetében nagyon fontos megemlíteni a sokoldalúságát, ugyanis kezdett már ő védekező középpályásként is, amely szerepben tökéletesen helyt állt. Abraham del Moral Iñiguez kiesésével jutott nagyobb szerephez és mondhatni bejátszotta magát a kezdőbe. 17 meccset kapott de Lekovic és Espigares mellett is képes volt stabil teljesítményt lerakni az asztalra. Több kérője is akad majd a nyáron, nagy feladat lesz megtartani őt.
Carlos Romero 17 meccse ne tévesszen meg senkit, ugyanis ő már kezdett a nagyoknál is, ahol 305 perc jutott neki a másodvonalbeli 1293 perc mellett. Hasonló profilú játékos, mint Alberto Moreno, ő is inkább a támadások segítésében jeleskedik és ő az első akivel kapcsolatban reális esély a nyáron a stabil A csapatos tagság, pont a lejáró szerződésű BL bajnok helyére. A Villarreal észrevéve a potenciálját rohamléptekkel hosszabbított 2027-ig szerződést vele.
Ugyancsak nagy a dilemma Angelino testvérével, Dani Tasende-vel kapcsolatban, aki oroszlán részt vállalt már tavaly is a balszélen. 29 meccsen kapott szerepet és a 66 éves Miguel Alvárez edző bizalmát élvezi. 2335 játékperce és stabil, nem kimagasló de mindig megbízható teljesítménye több szurkoló fejében is felvetette az ötletet, hogy talán ő lenne a jobb megoldás Carlos Romero helyett. Tasende esetében azt látom, hogy kifutott a B csapatnál eltöltött idő, ugyanakkor nem hiszem hogy lehetőséget fog kapni a „nagyoknál”, habár ő vele is hosszabbítottak 2028-ig. Egy elsőosztályú gyengébb csapat számára filléres megoldás lehet, az Espanyol esetében profilba illő játékosnak tartom, akit a barcelonaiak olcsón tudnának megkaparintai. Marcos Sánchez 4 meccsét az előzőekhez hasonlóan nem gondolnám perdöntőnek, míg Hugo Novoa késő téli érkezése az RB Leipzig-tól nem teszi lehetővé az ítélet alkotását. Az ingyen érkezett 23 éves szélsővédőt több csapat is környékezte és véleményem szerint egy gyors ugrás reményében érkezett, de előtte vannak a sorban, még ha kölcsönben is. A szezont a nagy csapatnál kezdő Altimira 18 meccset kapott a lesérülő Foyth helyén, melyek között volt Európa Liga mérkőzés is, szám szerint 3. 1300 feletti A keretes perceihez 1733 másodosztályú perc társul, mely 21 meccsen oszlik el és csak azért nem ül Femenía mögött a padon, hogy hétvégente a mini Submarino bentmaradását segítse. 99% hogy élni fog az opciójával a csapat, az esetében kulcsfontosságú lesz Juan Foyth jövője, mivel véleményem szerint ha az argentín marad akkor Altimira egy elsőosztályú kölcsönnel vigasztalódhat. Távollétében 1729 percet és 25 meccset kapott Lanchi, aki Tasende sorsával és tudásával osztozik. A jövője is hasonló ívet írhat le.
Középpályások
A védekező mentalitású középpályások közül Alberto del Moral már harmadik évét tapossa a csapatban, igazi vezéregyéniség a pálya közepén. 1739 perce 21 meccsen oszlik el és vele kapcsolatban több szurkoló is a nagyok közé való fellépését vízionálja, habár szerintem a Tasende féle sorsvetésem del Moral-ra is ráhúzható. Dani Requena szinte minden meccsen szerepet kapott, ugyanakkor 954 perccel rendelkezik csak, amelyből látható, hogy a mester csereként használja a húsz éves spanyolt, aki esetében szintén fontos tényező lesz a csapat sorsa az év végén.
Aitor Gelardo hasonló figura, az ő esetében is korai lenne még ítéletet hozni. Rodri Alonso a maga 29 meccsével szintén idén robbant be a B-be, aki minden bizonnyal maradni is fog, mégha azt a harmadosztályban is kell megtennie. Talán senki nem játszott annyit (34 meccs, 2724 perc), mint Carlo Garcia. Viszonylag vérszegénynek érzem a karakterét, nem véletlenül nem próbálta őt ki egy edző sem az A csapattól (pedig csak idén három is volt), viszont lassan lépnie kell a karrierjében, hacsak nem akar belesüppedni a Villarreal B nyújtotta állandó játéklehetőségbe. Tiago Geralnik már érdekesebb karakter. A támadásokat segítő argentín hol játszott idén, hol nem, általában hasznos tagja volt a Mini Submarino-nak, de fiatal korára való tekintettel még egy év a B-ben csak a javára válhat.
Támadók
A legérdekesebb és legnagyobb potenciállal rendelkező rész következik, mégis egy hanyatló csillaggal fogom a bekezdést megindítani. Javier Ontiveros annó a Malagá csapatától érkezett a Javi Calleja vezette csapathoz az akkori Villarreal számára súlyos 7.5 millió euróért. Az első éve rendkívül hektikus volt, és ennek következtében elkezdődtek a sorozatos kölcsönbe távozásai: 2020-ban az akkor még első osztályú Huesca, majd 2021-ben az Osasuna, 2022-ben pedig a másodosztályban szereplő CF Fuenlabrada látta meg benne a lehetőséget. Hát tehetjük fel a kérdést: Que hace Ontiveros en el Villarreal B? A nyáron már ott tartott a hatalmas ígéretnek tartott szélső, hogy eladni senkinek se tudja a Submarino Amarillo, viszont a távozó Álex Millán és Fer Nino (mindkettő hatalmas nagy ígéret volt, mégis ingyen távoztak), valamint a kölcsönbe távozó Hassan helyére olcsó opció volt. Így Ontiveros egy számára egész kis pofás szezont fut 26 évesen a B csapatban, 33 meccsen 6 gólt és 5 asszisztot jegyez. Az ő esetében már biztos, hogy nem folytatja a csapatnál jövőre, pedig november környékén parázs viták folytak a szurkolók közt azzal kapcsolatban, hogy fel kéne vinni az akkor szenvedő A csapatba. Diego Collado is érdekes figura, 29 meccsen mindössze 1 gólt tudott produkálni, mégis e mezőnyben való mozgásával hatalmas kárt tud tenni az ellenfél védelmében. A Copa del Rey során 27 percet is begyűjtött Dani Parejo és társaságával játszva. Az ő esete a tipikus „muszáj lenne még egy évet a másodosztályban maradnia” szituáció. A 18 éves Victor Moreno a maga 6 meccsével még nem ad elég lehetőséget a rövid számvetésére. És akkor csapjunk is bele a csapat sztárjának bemutatásába, aki nem más, mint Álex Forés. 34 meccs, 14 rúgott gól és a csapat minden reménye a bent maradáshoz. Ezt tudta eddig nyújtani a spanyol csatár, akinek nagyon fontos lesz majd az előszezon a nyáron, mivel elképzelhetőnek tartom, hogy egy-két góllal simán helyettesíteni tudná José Luis Morales „El Commandante” megüresedő helyét. A profilja közel áll Gerard Moreno stílusához, melynél jobb ajánlólevelet nem is tudott volna Forés szerezni. Oda kell figyelnie a Villarreal-nak Forés helyzetére, mivel több első osztályú csapat is kiszemelte már magának a kieső jelöltek csatárát. Jorge Pascual már tavaly is bemutatkozott az elsőosztályban, méghozzá egy Atlético Madrid-nak lőtt góllal. 33 mérkőzésen 4-4 gólja és gólpassza van, mely nem nevezhető kiemelkedőnek. A teljesítménye az ősz után bezuhant, így az Európa Liga és Copa del Rey 2-2 meccse után már csak egy bajnokin való epizódszerep jutott számára a felnőtt keretben. Az „oroszlán” nagy nyomás alatt játszik hétről hétre, mert kimondatlanul vár számára egy hely a Ceramica öltözőjében. Utoljára pedig az U20-as VB bajnokról, a frissen igazolt Andrés Ferrari-ról kell szót ejteni. 2.5 millióért igazolták le a sárgák, mondván hogy hatalmas tehetség és egy-két hónap után úgyis feljátszik Sorloth és Gerard mellé. Ehhez képest 28 meccsen egy duplát tudott produkálni. 3 (!) meccsen kezdett összesen és az 545 kapott perc se mondható soknak. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy utolsó löketként egy esetleges másodosztályú kölcsön menthetné még őt meg, de nem látom magam előtt azt, hogy jövőre még szerződés kösse Ferrari-t a Villarreal gárdájához.
Rövid összefoglalás
A laikusok számára is látható miért fontos a bennmaradás a Villarreal CF csapatának: saját berkeken belül, kontroláltan lehet a potenciállal rendelkező játékosokat egy intenzív másodosztályban trenírozni és megfigyelni. Talán a pocsék év, talán a balszerencse, de a B nagyon megszenvedte azt, hogy több játékosát is mellőznie kellett annak érdekében, hogy az első osztályú csapatot kisegítség. A 22 millió értékű keretbe akkor még nem is számoltuk bele Ilias Akhomack-ot, pedig hivatalosan őt is a B-be igazolták. A Spanyolországi akadémiák között rendre megszoktak a nagyok bűvöletében feledkezni az emberek és ezen nem segít a La Masia adta Yamal, Fermín Lopez és Cubarsí berobbanása sem. Az sem fogja a csapat renoméját feljebb tornászni, hogy a projektben való gondolkozás és a kinevelésnek való alávetettség miatt az egyéniségeket gyorsan elszipkázzák házon belül, így kimagasló tehetségek helyett a Villarreal B-t mint egységet érdemes szemlélnünk.